Az MTK támadója az MLS-be szerződött – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Schön Szabolcs az Egyesült Államokban, az MLS-ben folytatja a pályafutását.

Schön Szabolcs az MLS-ben folytatja (Fotó: fcdallas.com)



A kék-fehérek közleményéből kiderül, hogy a 20 esztendős játékosért az FC Dallas átigazolási díjat is fizet, a megállapodás ráadásul további bónuszokat is tartalmaz. Az MTK szerette volna, ha Schön Szabolcs minél tovább marad a budapesti alakulatnál, így a két csapat közötti megegyezés értelmében a szélső májusban csatlakozik az amerikai klubhoz.

A transzfert a dallasiak is megerősítették – mint írják, Schön három plusz két évre szóló szerződést kötött új egyesületével.

A fiatal játékos lehetséges klubváltása nem új keletű: már februárban kiderült, hogy a Dallas érdeklődik a tehetség iránt, Schön Szabolcs ezzel kapcsolatban akkor az M4 Sportnak elárulta, hogy már januárban döntött a jövőéről.



Schön szerdán, a klubváltás bejelentése után az MTK honlapjának beszélt az érzéseiről.

„Korábban is elmondtam, hogy egy 18 éves játékosnál az egyik legfontosabb dolog, hogy helyesen mérje fel a lehetőségeit a felnőtt futballba való átmenet során, én az MTK Budapestnél éreztem olyan folyamatokat, ahol ez biztosítottnak tűnt. Remek döntést hoztam az MTK-ba való szerződésemmel és a hazatéréssel, de a rövid távú célom már akkor is egyértelműen az volt, hogy 2-3 éven belül vissza tudjak térni külföldre. Örülök, hogy erre most lehetőségem nyílik. Az MTK Budapest nagyon sokat segített nekem ennek az elérésében, kezdve a vezetőktől, a szakmai stábon át, a játékostársakig. Ezért szeretnék köszönetet mondani mindenkinek! Az FC Dallas megkeresése után ezért sem gondolkodtam sokat, hiszen ez egy remek lehetőség számomra. Az MLS az elmúlt 4-5 évben nagyon sokat fejlődött, amíg korábban főként a tapasztalt játékosok leigazolása jelentette a szakmai fejlődés irányát, egy ideje már megfigyelhető, hogy a fiatal játékosokat remekül felépítik és reális esély van számukra tovább szerződni, akár topligákba is. A magam részéről örülök, hogy hivatalosan is lezárult az ügyem, mert nem szeretném, ha a következő hetekben bármi elvenné a figyelmemet arról, hogy a lehető legjobban szerepeljek. Gólokat szeretnék lőni és gólpasszokat adni annak érdekében, hogy a jelenlegi csapatommal minél eredményesebb szezonhajrát tudjunk elérni, motivál, hogy a bajnokságban és a kupában is a lehető legtovább jussunk.”