OTP Bank Liga, 29. forduló:
Budapest Honvéd FC-MOL Fehérvár FC 2-3 (2-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.: Iványi
gólszerzők: Balogh N. (25.), Nagy D. (41.), illetve Nikolics (22., 11-esből), Houri (78., 11-esből), Nego (90.)
sárga lap: Nagy D. (19.), Balogh N. (85.), illetve Rus (88.)
Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Batik, Klemenz, Aliji – Hidi (Kamber, 72.) – Nagy D. (Bőle, 72.), Szendrei, Zsótér (Eppel, 63.) – Gazdag, Balogh N.
MOL Fehérvár: Kovács D. – Bolla, Rus, Musliu, Stopira – Nego, Dárdai (Bamgboye, 70.), Fiola (Houri, 70.), Petrjak – Nikolics (Alef, 93.), Szabó L. (Zivzivadze, 57.)
A vendégek intenzív letámadójátéka a félidő közepéhez érkezve már helyzeteket és vezetést is eredményezett: a 22. percben Nikolcs értékesítette a büntetőt. A hazaiak Balogh Norbert szemfüles góljával a 25. percben szépítettek, majd kijöttek a szorításból. Több akciót vezettek, a 41. percben pedig Nagy Dominik szabadrúgásból szerzett találatával átvették a vezetést.
A szünet után a hátrányban lévő fehérváriak kezdeményeztek, de csak lehetőségeik adódtak, Tujveltől nem volt szükség bravúrra. A 78. percben ismét büntetőhöz jutott a vendégcsapat, amelyből Houri egyenlített. A kispestiek egyre inkább beszorultak a térfelükre, képtelenek voltak akciót vezetni. A fehérváriak játékába lendületet hoztak a cserék, amely mezőnyfölényt eredményezett. A 90. percben Balogh helyzeténél bravúrral mentett Kovács Dániel, a fehérvári kontra végén pedig Nego győztes gólt szerzett.
A Budapest Honvéd továbbra is a mezőny leggyengébb hazai teljesítményét nyújtó együttese a bajnoki szezonban: két győzelem és hat döntetlen mellett hetedszer szenvedett vereséget. A kispestiek pályaválasztóként a bajnoki cím sorsáról döntő, emlékezetes 2017 májusi találkozó óta képtelenek legyőzni a Fehérvárt, amely azóta két döntetlen mellett ötödször kerekedett föléjük.
A 29. forduló teljes eredménysora:
pénteken játszották:
Budafoki MTE-Diósgyőri VTK 1-2
szombaton játszották:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-0
Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 0-0
Paksi FC-ZTE FC 1-1
vasárnap játszották:
Puskás Akadémia FC-MTK Budapest 3-0
Budapest Honvéd-MOL Fehérvár FC 2-3
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 29 19 9 1 60-19 66 pont
2. Puskás Akadémia FC 29 17 4 8 43-32 55
3. MOL Fehérvár FC 29 13 8 8 57-34 47
4. Paksi FC 29 11 8 10 60-55 41
5. MTK Budapest 29 10 9 10 39-39 39
6. Kisvárda Master Good 29 10 9 10 24-34 39
7. Újpest FC 29 11 5 13 40-57 38
8. Mezőkövesd Zsóry FC 29 10 8 11 31-38 38
9. Budapest Honvéd 29 8 9 12 42-42 33
10. ZTE FC 29 8 6 15 45-52 30
11. Budafoki MTE 29 7 6 16 32-54 27
12. Diósgyőri VTK 29 7 5 17 31-48 26