Musorujsag
Élő Eredmények

Thomas Doll megfontolna egy jó magyar ajánlatot

Thomas Doll megfontolna egy jó magyar ajánlatot

mti
A Ferencváros előző vezetőedzője, a továbbra is Budapesten élő Thomas Doll szívesen dolgozna ismét a magyar labdarúgásban.

Az 55 éves német szakvezető szerdán az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, a koronavírus-járvány miatt tavaly nem volt kedve utazgatni, de az idei év eleje óta már hiányzik neki a versenyszellem, a hétvégi mérkőzések légköre, és a játékosokkal való foglalkozás.

Hozzátette, már tavaly is volt jó néhány megkeresése európai és Európán kívüli kluboktól, de egy ajánlat elfogadása nála attól is függ, hogy az adott klub illeszkedik-e a személyiségéhez és tud-e azonosulni a céljaival. Az is rendkívül fontos számára, hogy lehet-e építkezni, ahogyan az FTC-nél is lehetett, hiszen sok helyen elfogy a türelem, és gyorsan leváltják az edzőket.

„Nyitott vagyok minden irányba. A Ferencváros után közvetlenül nem akartam Magyarországon dolgozni, de ha érkezik ajánlat, azt meghallgatom. Semmit nem szabad kizárni, hiszen mindig jól éreztem magamat az országban” – nyilatkozta.

Thomas Doll 2013 és 2018 között 190 mérkőzésen irányította az FTC-t, amely abban az időszakban 113 győzelem és 44 döntetlen mellett 33 vereséggel zárt. A bajnokságot, a Ligakupát és a Szuperkupát egy-egy alkalommal, a Magyar Kupát háromszor nyerték meg. A távozása utáni évben a Hannover, majd a ciprusi APOEL szakvezetője volt, azóta nincs csapata.

A német tréner hozzátette, továbbra is Budapesten él, hiszen megszerette a várost, és két évvel ezelőtt megházasodott, magyar felesége van. A világjárvány miatti lezárások időszakában házimunkával és sportolással töltötte az idejét, illetve próbálta tovább képezni magát, például online edzőképző tanfolyamokat hallgatott.

Doll elárulta, hogy a mostani szezonban kevés FTC-meccset látott a televízióban, mert azok sokszor azonos időpontban kezdődtek az európai élbajnokságok mérkőzéseivel, de a nagyszerű eredményekhez már gratulált, hiszen továbbra is van kapcsolata a klubbal.

„Örülök, hogy az a munka, amit mi annak idején elkezdtünk, továbbra is gyümölcsözik” – szögezte le. Hozzáfűzte, nem akarja eltúlozni a szerepüket, hiszen minden évben új csapatot kellett építeniük, de úgy gondolja, hogy az alapokat ők rakták le a szakmai stábjával, és az az időszak remek kezdet volt a mostani sikerekhez.

Borítókép: MTI: Czeglédi Zsolt

További tartalmak