Musorujsag
Élő Eredmények

Július 1-től egységesítik a DVSC szervezetét

Július 1-től egységesítik a DVSC szervezetét

MTI
Egységesítik a DVSC szervezetét: július 1-től egy cégben működik tovább a Loki labdarúgócsapata és akadémiája, illetve az egyesület kézilabdacsapata és a kézilabda akadémia - jelentette be Szabó Péter, a DVSC Zrt. igazgatótanácsának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón a Nagyerdei Stadionban.

A sportvezető hangsúlyozta, hogy a szervezeti egység kialakításával hatékonyabbá válik az egyesület munkája, és gazdaságilag is stabilabb lesz az egységes DVSC.

A négy terület összevonásával létrejövő „egy közös DVSC-t” Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. eddigi ügyvezetője fogja irányítani. Róka Gézától, aki 11 évig vezette a DVSC-t megválnak, Makray Balázsnak, a Loki-akadémia eddigi ügyvezetőjének a munkájára pedig a DVSC igazgatóságában ezután is számítanak – jelezte az igazgatóság elnöke.

Ábrók Zsolt azt mondta, óriási feladat és felelősség az egységes DVSC irányítása, a célja pedig olyan egységes DVSC brand kiépítése, amellyel hosszú távon versenyképesek lehetnek, és ami hozzájárul a szakmai és gazdasági stabilitáshoz.

Kérdésre válaszolva Szabó Péter jelezte: most a legfontosabb, hogy az NB II-ből feljusson a labdarúgócsapat az NB I-be, majd ott sikeresen szerepeljen, amihez további változtatások is kellenek majd.

Borítókép: dvsc.hu

További tartalmak