Musorujsag
Élő Eredmények

„Ami elromolhatott, az el is romlott” – Kovács Zoltán csalódottan értékelte a MOL Fehérvár szezonját

„Ami elromolhatott, az el is romlott” – Kovács Zoltán csalódottan értékelte a MOL Fehérvár szezonját

molcsapat.hu
Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő MOL Fehérvár sportigazgatója csalódottan értékelte az alakulat 2020–2021-es idényét.
Kovács Zoltán, a MOL Fehérvár sportigazgatója

A MOL Fehérvár új vezetőedzővel, Márton Gáborral a kispadján, nem titkoltan bajnoki reményekkel vágott neki a kiírásnak, ám az egyesület végül a bajnokságban még az ezüstérmet sem tudta megszerezni, miután a Ferencváros 22, a Puskás Akadémia pedig két ponttal megelőzte. A gyengébb eredmények után ráadásul februárban leváltották Márton Gábort, akinek a helyére Szabics Imre érkezett fehérváriakhoz – noha az alakulat lendületbe jött és a játéka is feljavult, az idény a MOL Magyar Kupában is csalódással zárult: a Fehérvár 1–0-ra kikapott az Újpesttől a fináléban, így trófea nélkül zárta a szezont.

Kovács Zoltán a molcsapat.hu nevű portálnak ecsetelte az elmúlt kiírás történéseit.

„Nincs ezen mit szépíteni, rendkívül csalódott vagyok. Szakmai és emberi hibák egész sora tette tönkre ezt a szezont, és a végén hiába volt a kezünkben az esély, hogy megmentsük az idényt egy kupagyőzelemmel, még ez sem sikerült – kezdte értékelését Kovács Zoltán. – Nem lesz meglepő, amit mondok: a Vidinél senki nem lehet elégedett az idei munkájával, akár a szurkolók, akár a vezetőség, akár saját magunk elvárásait nézem, csalódást okoztunk.”

Kovács elmondta, miben látott problémát.

„Utólag azt mondom, a legnagyobb gondunk az volt, hogy nem tudtuk pótolni a rutinos játékosokat. Ha egy csapatból olyan futballisták távoznak, mint Juhász Roli, Huszti Szabolcs és Paulo Vinícius, akkor kulcsfontosságú, hogy az öltözőben és a pályán is legyen olyanok, akik vállalják a felelősséget, és előlépnek. Kellenek a vezérek, nélkülük lehetetlen eredményt elérni. Szeretném, ha a csapat belügye maradna, kiktől vártuk volna, hogy átvegyék a szenátorok szerepét a pályán és az öltözőben, de azt mindenki láthatta, hogy nem tudtuk megoldani a feladatot. Ez nem edzőkérdés, ezt egy közösségnek meg kell oldania saját magának, de sajnos nem történt meg.”

A sportigazgató hozzátette, nem Márton Gábort okolja a sikertelen idényért.

„Mi is láttuk, hogy egy bajnoki címért küzdő csapathoz képest vállalhatatlan mennyiségű gólt kapunk, és a csapat játéka is ingadozik, de ismertük a gondokat, ezért türelmesek voltunk. Úgy gondoltuk, tavaszra összeállhat a csapat, és bíztunk benne, hogy nem úszott el minden. Tartom, az alapgondolatunk jó volt, hiszen kezdeményező támadófocit játszottunk, és joggal bíztunk benne, hogy össze fogunk állni. Bár a klub szigorú covid protokolljának köszönhetően mi egészen jól jöttünk ki a vírushelyzetből, hiszen alig volt fertőzött játékosunk, a sérülések nem kíméltek minket. Kulcsjátékosok egész sora dőlt ki, elég csak a kapusaink eseteit végignézni, de több olyan ígéretes légiósunk is volt, aki sérülések miatt nem tudta megmutatni, mit tud valójában.”

„Volt, ami működött, és volt, ami nem. Tartom, hogy a határon billegett a csapat, mert ha sikerül megtalálni a vezért, elindulhatott volna egy pozitív folyamat, és megoldást találhattunk volna a gondjainkra. Azt akartuk, hogy a játékosok és az edző is érezze a bizalmat a nehéz helyzetben, hátha ettől megindulunk. Ehelyett azonban egy olyan spirálba kerültünk, ahol már valóban tarthatatlan volt a helyzet, és egy idő után már nem látszott a kiút, ezért változtatnunk kellett.”

Kovács Zoltán elmondta, a szezon közben a csapatot átvevő Szabics Imre (és stábja) jó munkát végzett, új impulzust adott az alakulatnak.

„Szabics Imi korábban is jelölt volt a Vidi kispadjára, tárgyaltunk vele korábban is, de nyáron még nem tudtuk elhozni. Azóta is csak jobb edző lett, hiszen a topfutballban dolgozott, és büszke vagyok rá, hogy végül sikerült elhoznunk a csapatunk élére. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a fiatal stábjában Vidi-kötődésű egykori sztárjátékosok is helyet kaptak. Szabics kiváló játékos volt, így megvan a hitele a csapat előtt, ráadásul olyan tudásanyagot ad a szakmai munkánkhoz, amire nagy szükségünk van. Hosszú távon számolunk vele.”

Szó esett a Magyar Kupa döntőjéről is…

„Egy kupagyőzelem gyógyír lehetett volna, hiszen minden évnek úgy vágunk neki, hogy valamit nyerni akarunk, de a bajnokhoz képest 22 pontos hátrányban célba érni semmiképpen nem nevezhető sikernek. Egyetértek Szabics Imrével, szerintem is egyértelműen sikeresnek mondható az az időszak, amit vele töltött el a csapat, de a kupadöntő miatt természetesen komoly hiányérzetünk van. Az első félidőben jobban játszottunk, de a szünet után érvényesült a Murphy-szabály: ami elromolhat, az el is romlik.”

„Számomra nem a játékvezetői ítéletek, vagy egy-egy játékhelyzet a legfontosabb téma, mert ha őszinte akarok lenni, nem úgy játszottunk a döntőben, ahogy elvártuk magunktól. Ennek köze lehetett ahhoz is, hogy óriási nyomás volt rajtunk, és a játékosok nem bírták el a terhet, összeroppantak, és nem tudtak úgy teljesíteni, ahogy illett volna.”

Kovács hozzátette: az együttes jó úton indult el Szabiccsal, és biztos benne, hogy a következő kiírást már egy erősebb MOL Fehérvár kezdi majd el.

„Nagyon sok problémánk volt idén, de pozitívan állunk a jövő felé. Reméljük, hamarosan visszatérhetnek a szurkolók a lelátóra, mert nélkülük semmi nem az igazi. Nagyon hiányzott a tábor, és bár ez a probléma minden csapatot ugyanúgy sújtott, sokszor talán pont a szurkolók támogatása hiányzott, hogy átbillentse a csapatot a holtponton.”

Borítókép: molfehervarfc.hu

További tartalmak