Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Rossi: A saját csapatom miatt nem aggódom

m4sport.hu
A szakember fejében nagyjából már összeállt az a csapat, amelyik az Eb első meccsén Portugália ellen száll harcba.
 

A magyar labdarúgó-válogatott a Szusza Ferenc Stadionban barátságos találkozón gól nélküli döntetlent játszott az ír csapattal. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese így 11 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozattal várja a pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságot.

Az összes szám, az összes statisztika azt mutatja mindent megpróbáltunk. Szerencsések voltunk az első percekben amikor ők támadtak, de csak akkor voltak veszélyesek, amikor a fizikai erő számított, de azt hiszem ezt tudtuk kezelni” – értékelt a kapitány a találkozó után.

Külön kiemelte, szerencsére senki nem sérült meg, Fiolát is csak görcs miatt kellett lecserélni, de semmi különös gond nincs a lábával.

Az Eb-n az ellenfeleink nem a középpályán fognak állni és várni, de az a stílus talán jobb is lesz nekünk. Most a legjobb játékosok képességeit nem tudtuk kihasználni. Az utolsó mozdulatok, lövések nem sikerültek, de a saját csapatom miatt nem aggódom” – mondta Rossi az M4 Sportnak.

Elmondta, három nagyon dinamikus középpályással játszottunk, ami jó opció lehet az Eb-n kezdő tizenegyben is.”Nincs már sok kérdés a fejemben, de remélem a legjobb 11-et láthatjuk a portugálok ellen. Sallai akarattal nem játszott egyik felkészülési meccsen sem, nem akartunk kockázatot vállalni a szerepeltetésével” – összegzett Rossi.

A magyar csapat az Eb csoportkörében jövő kedden a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadja a Puskás Arénában, június 23-án pedig a németek vendége lesz Münchenben.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás