Musorujsag
Élő Eredmények

Először lett bajnok a Haladás a futsal NB I-ben

Először lett bajnok a Haladás a futsal NB I-ben

MTI/m4sport.hu
A szombathelyiek a bajnoki döntő negyedik meccsét 4-1-re, az egész döntőt összesítésben 3-1-re nyerték.

A Haladás VSE fennállása során először nyerte meg a futsal NB I-et, miután a döntő negyedik, szerdai mérkőzésén házigazdaként 4-1-re legyőzte a Berettyóújfalu csapatát, és ezzel 3-1-re diadalmaskodott a párharcban.

Az első félidő derekánál a hazaiak szereztek vezetést, miután Nagy Kevin lövése Sándor Máté kapusról a hálóba pattant. Bár a kísérlet előtt a labda már teljes terjedelmében áthaladt az alapvonalon, a játékvezető megadta a gólt. A Haladás a folytatásban büntetőt hibázott, de később – az immár hatszoros bajnok – Dróth Zoltán akcióból növelte csapata előnyét.

A szünet után Nagy Kevin bombagólt szerzett, majd Dávid Richárd volt eredményes, és bár a címvédő Berettyóújfalu átállt a létszámfölényes támadójátékra, Nagy Imre révén csupán a szépítésre futotta az erejéből.

A harmadik helyet a Magyar Kupa-győztes Veszprém szerezte meg, amelynek legeredményesebb játékosa, Tatai József lett a gólkirály 45 találattal.

Eredmény, döntő, 4. mérkőzés:
Haladás VSE – Mezei-Vill FC Berettyóújfalu 4-1 (2-0)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Haladás javára.

A bajnokság végeredménye:
1. Haladás VSE, 2. MVFC Berettyóújfalu, 3. Balaton Bútor FC Veszprém, 4. Debreceni EAC, 5. ScoreGoal Kecskemét, 6. FTC-Fisher Klíma, 7. Újpest FC, 8. Nyírgyulaj KSE, 9. Aramis SE, 10. Dunaferr DUE Dutrade FC
A bajnoki örökrangsor:
8-szoros: Rába ETO
4-szeres: Berettyóújfalu
3-szoros: Aramis SE, Cső-Montage BFC
2-szeres: Gödöllői FK
1-szeres: Rubeola FC Csömör, Külker FC, Haladás VSE

További tartalmak