Musorujsag
Élő Eredmények

A Kisvárda edzője a Fehérvárról: Úgy ünnepeltek, mintha a BL-döntőt nyerték volna meg

A Kisvárda edzője a Fehérvárról: Úgy ünnepeltek, mintha a BL-döntőt nyerték volna meg

m4sport.hu
A két vezetőedző értékelte a 2–1-es hazai győzelemmel véget érő MOL Fehérvár FC–Kisvárda mérkőzést az M4 Sportnak.

Joao Janeiro, a Kisvárda nyáron kinevezett portugál vezetőedzője szerint 40 percig úgy tűnt a mérkőzésen, mintha az ő csapata játszott volna hazai pályán, azaz érzés eszerint ők irányítottak, de ezt követően sok technikai hibát vétettek és összességében nem nyújtottak jó teljesítményt.

A Vidi a 44. percben, Zivzivadze révén szerezte meg a vezetést a mérkőzésen.

„A sok hibánkkal önbizalmat adtunk a Fehérvárnak, akik nincsenek a legjobb állapotban. Látták önök is, úgy ünnepelték ezt a győzelmet, mintha a BL-döntőt nyerték volna meg, ebből is látszik, nem voltak túl magabiztosak.”

A Fehérvár első hazai bajnokiját játszotta ebben a szezonban a Kisvárda ellen (forrás: M4 Sport)

„Mindent egybevetve a végeredmény számít, hogy melyik csapat talál többször a hálóba, így gratulálok a Fehérvárnak a győzelemhez – tette hozzá a 39 éves szakember.

Érdekesség, hogy a négy forduló után három győzelemmel és egy vereséggel álló Kisvárda eddigi összes bajnokija 2–1-es eredménnyel ért véget és úgy állnak a tabella élén, hogy már a Ferencvárossal és a Fehérvárral is játszottak.

Szabics Imre, a Fehérvár vezetőedzője csapata küzdeni tudását dicsérte:

„Nagyon élveztem a mérkőzést, nagy izgalmak voltak, az első félidőben játékban teljesítettük azt, amit szerettünk volna, a másodikban pedig küzdelemben, nagyon büszke vagyok a játékosaimra, hogy ilyen helyzetben így tudtak küzdeni egymásért, ez nagy erőt adhat a jövőre nézve” – utalt a két hazai kiállítás ellenére is megnyert találkozóra a vezetőedző: Stopirát az 52. percben, Fiola Attilát pedig a hosszabbítás perceiben állították ki.

A Vidi két döntetlen után első sikerét könyvelhette el a 2021/22-es idényben.

„Én soha nem kételkedtem abban, hogy a csapatom mire képes – így Szabics Imre. – Áprilistól nagyon jó munkát végeztek, a szezon első két mérkőzésén játékban rendben voltunk, azokon is nyernünk kellett volna, csak a szerencse nem állt mellettünk. Most azonban annyit tettünk érte, hogy felénk billent a szerencse mérlege, ami a hatalmas küzdeni akarásnak köszönhető. Még egyszer szeretném kiemelni, nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert mindenkinek megmutatták, hogy nagyon tudnak küzdeni egymásért.”

Összefoglaló

További tartalmak