Musorujsag
Élő Eredmények

Hajnal Tamás megerősítette, Haratin orvosi vizsgálaton van Varsóban

m4sport.hu
Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgócsapatának sportigazgatója megerősítette, hogy Ihor Haratin minden bizonnyal a Legia Warszawa együtteséhez igazol, valamint beszélt Aissa Laidouniról és Tokmac Nguenről is.

„Az tény, hogy Ihor most Varsóban van orvosi vizsgálaton. Azt a szándékát jelezte felénk, hogy oda szeretne igazolni” – nyilatkozta Hajnal az M4 Sport Átigazolás című műsorában.

A sportigazgató nyomatékosan leszögezte, nem a Fradi ajánlotta eladásra az ukrán középpályást, a lengyel csapat hétfőn jelentkezett be érte, és csak rajta, illetve az orvosi vizsgálaton múlik hogy a Legiához igazol.

Aissa Laidouniank is volt kérője – a Szerhij Rebrov irányított al-Ain hivatalos ajánlatot tett a játékosért, de a Ferencváros által kért összeget az arab emírségekbeli csapat nem tudta állni.

Hajnal elmondta, hogy Tokmac Nguennek is volt kérője, és megerősítette az FC Köbenhavn érdeklődését. Folytak ugyan tárgyalások, de a jelenlegi állás szerint a norvég válogatott játékos maradni fog a zöld-fehéreknél.

A sportigazgató állítása szerint a legtöbb megkeresés azonban Szánthó Regőért érkezett. A fiatal játékos a hosszútávú projekt részeként érkezett, és a tavalyi jó szezonja után Hollandiából, Ausztriából és Lengyelországból is megkeresték, de megadják neki a lehető legtöbb lehetőséget a bizonyításra.

További tartalmak