Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi jóval támadóbb szellemű csapatot küld pályára Andorra ellen

Marco Rossi jóval támadóbb szellemű csapatot küld pályára Andorra ellen

MTI
Két csatárral küldi pályára csapatát szerdán, az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az olasz szakember keddi online sajtótájékoztatóján elmondta, semmiképpen sem szabad lebecsülniük az andorrai együttest, különösképpen a jelenlegi helyzetben, amikor a gárda szeretné elfelejtetni az előző két mérkőzésen történteket. A tréner kiemelte, a legfontosabb a győzelem, valamint szeretnének jó teljesítményt is nyújtani, és ha ez több góllal is párosul, azt pluszként fogja fel.

Marco Rossi megjegyezte, az elmúlt két napban nem a megszokott rutin szerint dolgoztak, számoltak az angolok és az albánok elleni vereség hatásával. Hozzátette, sokat beszélgetett a szakmai stáb a futballistákkal, akiknek reményei szerint sikerült megfelelően feldolgozniuk a történteket, és így szerdán képesek lesznek legjobbjukat nyújtani.

Marco Rossi leszögezte, egy jóval támadóbb szellemű csapatot küld majd a pályára szerda este és várható néhány taktikai változás is, például az biztos, hogy két támadóval kezdi a találkozót a válogatott.

A szövetségi kapitány az angoloktól és az albánoktól elszenvedett vereségekről elmondta, előbbivel alapvetően kalkulálni lehetett – a 4-0-ra elvesztett találkozón az első kapott gól megtörte a csapatot -, az elbasani összecsapás viszont sok kivetni valót hagyott maga után, de a vereségekből sokkal többet lehet tanulni, mint a győzelmekből.

Nagy Ádám, a Pisa középpályása elmondta, rendkívül dühösek voltak magukra az albánok elleni összecsapást követően, viszont társaival együtt levonták a következtetéseket. Hozzátette, Andorra ellen meg kell mutatniuk, miért is szurkolt nekik egész Magyarország nyáron az Európa-bajnokság alatt.

A futballista kiemelte, nem akarják lerombolni azt, amit az elmúlt időszakban felépítettek – ami a szurkolók növekvő szeretetével járt -, éppen ezért Andorra ellen egy domináns, jó játékkal kell kiszolgálni a közönséget és saját magukat, meg kell mutatniuk, hogy vissza tudnak találni a helyes útra. Nagy Ádám megjegyezte, csakis a győzelem elfogadható, amellyel még versenyben maradnának a pótselejtezőt érő második helyért.

A Puskás Arénában szerdán 20.45 órakor kezdődő mérkőzés játékvezetője a szlovén Rade Obrenovic lesz.

Borítókép: EPA/Kai Pfaffenbach

További tartalmak