Musorujsag
Élő Eredmények

Sajnos nem ment el a hangunk a gólörömök miatt – Gurulj be lassítva is!

m4sport.hu
A magyar labdarúgó-válogattot három szeptemberi világbajnoki selejtezőjéről beszélgetett Berkesi Judit és Hajdú B. István a Gurulj be lassítva is! podcast eheti adásában.

„Sajnos nem ment el a hangom a magyar gólörömöktől. Függetlenül attól, hogy azért három mérkőzésen két gólt szereztünk” – kezdte a podcast legfrissebb részében Hajdú B. István

A kommentátor az Európa-bajnokságon látottak alapján Anglia ellen is reménykedett a pontszerzésben, ám „a válogatott játékosai egyénenként is gyengébben teljesítettek, mint az Eb-n és csapatként is”.

Hozzátette, a magyar csapat úgy festett, mint 2019 őszén, amikor Horvátország és Wales ellen is simán kikapott, azt azonban Berkesi Judittal egyetértve elismerte, igazságtalan összevetni az Eb-felkészülést és a vb-selejtezőket megelőző napokat, hiszen míg előbbi esetben heteket töltött együtt Marco Rossi együttese, a szeptemberi meccsek előtt csupán pár napjuk volt közösen a magyaroknak.

„Valószínűleg mi már elhittük, hogy ez megvan, Andorra viszont veszítenivaló nélkül ment előre” – beszélt a miniállam elleni selejtezőről Berkesi, aki szerint már a meg nem adott öngól is intő jel lehetett a magyarok számára.

A podcastben szó esett továbbá az albánok elleni meccsről, Marco Rossi kifakadásáról, valamint a magyar válogatott vb-esélyeiről is.

További tartalmak