Musorujsag
Élő Eredmények
×

Bognár György: VAR ide, VAR oda, ez most nem volt korrekt

Bognár György: VAR ide, VAR oda, ez most nem volt korrekt

M4 Sport
A Paksi FC vezetőedzője szerint a játékvezetők a végeredményt befolyásoló hibákat vétettek a Ferencváros elleni hazai bajnoki mérkőzésen.

A Ferencváros 3–1-re nyert Pakson az OTP Bank Liga 8. fordulójának rangadóján, a VAR les miatt mindkét csapattól elvett egy-egy gólt, a Ferencváros javára ugyanakkor az első félidő végén videobírózás után ítélték meg azt a tizenegyest, amelyből vezetést szerzett. A második félidőben Szélpál Norbert megkapta a második sárga lapját, így a Paks emberhátrányban játszott az utolsó húsz percben.

Bognár György szerint hiába van VAR, továbbra is téves ítéletek sújtják őket. „Mindig a Fradi javára tévednek ellenünk. VAR ide, VAR oda, sajnos azt kell mondjam, hogy ezek sokszor manipulált tévedések, a vonalhúzások is, volt már rá példa ebben a szezonban. Szélpál kiállításával belenyúltak a meccsbe, még azt is kétlem, hogy szabálytalankodott, de hogy nem sárga lap, abban biztos vagyok, mert semmi szándékosság nem volt benne. Ha a 22-23. percben Civicnek és Besicnek mondta a játékvezető, hogy ez volt az utolsó, akkor miért nem őket állította ki két sárga lappal? VAR ide, VAR oda, ez most nem volt korrekt” – mondta az M4 Sportnak a mérkőzés után a paksi edző.

A tréner ugyanakkor gratulált a csapatának, szerinte kiváló volt a játékosai hozzáállása. „A meccs is jó lett volna, szerintem 4–3 lett volna a vége vagy ide, vagy oda, ha engednek minket focizni. Szerintem jól játszottunk, jó hozzáállás volt, bátran mentünk előre, volt egy csomó lehetőségünk, de a Ferencváros jelenleg jobb csapat jobb lehetőségekkel, gratulálunk nekik a győzelemhez, mert sokat tettek ők is érte.”

A betegség miatt hiányzó ferencvárosi vezetőedzőt, Peter Stögert helyettesítő Máté Csaba szerint eseménydús, fordulatos mérkőzésen vannak túl. „A helyzetek alapján az első és a második félidő elején is nagyobb előnyre tehettünk volna szert, de tudjuk, hogy a Paks soha nem adja fel. Fontos volt, hogy az egyenlítő góljuk után gyorsan vezetést tudtunk szerezni, ez számunkra nagy lökés volt, őket pedig egy kicsit hitehagyottabbá tette. Gratulálok a csapatnak, jó munka volt. Reméljük, hogy a válogatott játékosaink egészségesen jönnek vissza, Uzuni kivételével pedig minél több sikerélménnyel, hiszen ő a magyarok ellen játszik.”

A hazaiak gólját szerző Kinyik Ákos úgy érzi, egy döntetlenre rászolgáltak volna. „A kiállítás után is próbáltunk menni, megvoltak a helyzeteink, ha tudtunk volna szépíteni, akkor a vége még izgalmasabb lett volna” – fogalmazott a 28 éves védő, aki szerint rossz érzés, amikor a videobíró elvesz egy gólt a csapattól, de még rosszabb, hogy nagyon sokáig tart egy-egy VAR-ítélet meghozatala.

Borítókép: Bognár György (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak