Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le Londonban

Egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le Londonban

mti
Egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le kedden Londonban, a magyar válogatott mérkőzésével kapcsolatban - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter újságíróknak elmondta: a keddi londoni futballmérkőzésen „magyar és lengyel szurkolók biztatták közösen a magyar válogatottat, sikerrel”.

Közölte: „vannak olyan szurkolók, akiknek az éjjel még nem ért véget, és ezáltal a nagykövetségünk dolgozóinak sem”. Egy magyar és egy lengyel állampolgárt tartóztattak le kedd este, mindkét szurkoló „jelenleg a brit rendőrség vendégszeretetét élvezi” – fogalmazott.

A miniszter kiemelte: a magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll a brit rendőrséggel. A magyar állampolgár, akit letartóztattak, még nem kért konzuli védelmet – tette hozzá. Megjegyezte: a nagykövetség és a konzulátus minden segítségét felajánlották.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy vizsgálatot indít az 1–1-es döntetlennel zárult angol–magyar vb-selejtezőn történt rendbontást.  A Wembley Stadionban nem sokkal a kezdés után verekedés tört ki a vendégszektorban a szurkolók és a rendőrök között. A rendőrség közleménye szerint akkor robbant ki a „kisebb rendbontás”, amikor a hatóság emberei behatoltak a szektorba, hogy előállítsanak egy drukkert, aki rasszista jelzőkkel szidalmazott egy rendezőt. A rend rövid idő belül helyre állt.

A The Daily Telegraph szerint meg nem erősített értesülések vannak arról, hogy amikor a rendőrség filmezni kezdte a rendbontást, a „magyar ultrák” megtámadták a rendőröket és el akarták venni a kameráikat.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1875610"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Rendőrök hatoltak be a magyar szurkolók szektorába az angol–magyar vb-selejtező első félidejében
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/10/09520626-1-1920x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: A rendőrök gumibottal fegyelmezik a magyar drukkereket az Anglia–Magyarország vb-selejtezőn (Fotó: EPA/Facundo Arrizabalaga)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bravúr a Wembleyben: a magyar válogatott 1–1-et játszott Angliával
A magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott a vb-selejtező 8.fordulójában Anglia vendégeként a londoni Wembley Stadionban. Sallai Rolland büntetőből szerzett találatára John Stones válaszolt. A bravúros pontszerzés ellenére a magyar csapat két fordulóval a sorozat vége előtt csoportja negyedik helyén áll.
Magyar futball
Gareth Southgate: Minden elismerésem a magyaroké
A magyar labdarúgó válogatott kedden este a Wembleyben megmutatta, hogy van tartása, miután 1-1-es döntetlent játszott az angolokkal világbajnoki selejtező-mérkőzésen. Gareth Southgate, a háromoroszlánosok szövetségi kapitánya csalódott volt csapata játékával, ugyanakkor kalapot emelt a Marco Rossi vezette nemzeti csapatunk előtt, amely végig fegyelmezetten és bátran játszott.
Labdarúgás
Nagy Ádám: Elvárások legyenek, magunkkal szemben is
A magyar labdarúgó-válogatott kedden este 1-1-es döntetlent játszott az Eb-döntős angolok otthonában, világbajnoki selejtező-mérkőzésen. Az eredmény bravúros, de az álmok megvalósításához vélhetően kevés, hogy Marco Rossi csapata ott legyen a katari vb-n. Nagy Ádám, nemzeti csapatunk középpályása jó teljesítményt nyújtott a Wembleyben, ugyanakkor ő is tisztában van azzal, hogy összességében a válogatottól több kell, ha álmait meg akarja valósítani.
Magyar futball