Egyazon éven belül – ráadásul közvetlen a Nemzetek Ligája A divízióba jutást követően – döntetlen a két legutóbbi világbajnokkal az Eb-n, majd a friss döntős otthonában, afölött való kesergés, hogy a hajrában elúszott a győzelem a Lewandowski, vagy a pontszerzés a Cristiano Ronaldo vezette csapatokkal szemben, és oda-vissza pofon az albánoktól, szenvedés Andorra félamatőrjeivel.
A kétarcúság mégsem illik jelzőként a magyar válogatottra, bár az eredmények valóban végletesek, de valójában az azokra adott reakciók szítják a szélsőséges megítélést.
Mert a látottak egy tőröl fakadnak, ha úgy tetszik, ugyanannak az éremnek a két oldala. A biztonság szem előtt tartása mindjárt jó fényben tűnik fel, amint a várakozások is reaktív szerepet vetítenek elő, kiváltképp, ha az állás is kedvezően alakul, lásd az Eb-n vagy a Wembleyben, viszont az euforikus dicshimnuszok azonnal átcsapnak lesajnáló kritikába, mikor kiderül, a kezdeményezéshez kevés, főleg ha vereség a gyürkőzés vége.
De ahogyan egyetlen bravúros iksz sem világraszóló diadal, úgy a kalkulált győzelmek elmaradása sem ér fel hazaárulással. Pláne, hogy túl sok valós érv sem sorakozik amellett, miért kéne feltétlenül verni mondjuk az albánokat, akik momentán annyi topligás cserét küldtek be a Puskás Arénában, amennyivel Marco Rossi összesen számolhat.
Erős határt szab a kilátásoknak, és kijelöli a legtöbb esélyt tartogató utat, ha a nemzetközi színtéren kevésbé mérvadó szlovák, horvát, ciprusi vagy amerikai bajnokságba postázhatók a meghívók. Mivel nincs széles választéka, hiú ábrándozás a szövetségi kapitányon számon kérni, hogy ne a stabilitást helyezze a stratégiája középpontjába, ha egy selejtezősorozattal ezelőtt a saját tapasztalata is összecsengett az évtizedes tanulsággal.
A mély védekezés és az ellenfelek féken tartása meghatározza a labdabirtoklás menetét is, az eszközeit azonban Szalai Ádám hiányában jól kivehetően szabta át Rossi. Célszemély híján nettó labdavesztés direktben keresni a frontvonalat, így másként próbálta a lehető legnagyobb kontroll alatt tartani a mérkőzéseket a válogatott.
(forrás: fotmob.com* kép: m4sport.hu)A hosszú passzok száma a szeptemberi mutatókhoz képest már Albánia ellen az ötödével esett vissza, míg Angliában a kilencven percre jutott annyi, mint a hazai összecsapás első félidejére. Helyette, akárcsak a korábban megszokott, párharcokat provokáló statikus megközelítésben, a labdabirtoklások hosszával tehermentesíthető egyúttal a védekezés, és terelhető a tempó az optimális szint felé – a váltófutball a bundesligás légiósainkat leszámítva idegen a futballistáinktól.
A módszer változott, nem a szellemiség: az angol fölény mellett hajszálpontosan ugyanannyi pontos átadást ért vendégként, mint itthon, de az ellenfél térfelén csak az egy hónappal korábbi háromnegyede jött össze. A megfontoltabb építkezési fázis inkább praktikum, mintsem elmozdulás az attraktivitás irányába. A támadásvezetések a bal szárny felé tolódtak, amit szintén észszerű, hiszen a túloldalon Nego Loic sebessége a végjátékban jöhet jól.
A magyar válogatott támadásainak megoszlása az Albánia (bal oldalon) és az Anglia elleni vb-selejtezőkön (forrás: whoscored.com**)Természetesen mindez másként mutatkozik meg a klasszisokkal felálló Anglia és a mieinkhez hasonlóan a védekezés szervezettségre építő Albánia ellen, mégis ugyanúgy kivehetők a törekvések. Bár egyelőre kevésebb veszélyt hordoznak, mint a Szalai-féle változat, ám mivel a rutinos csatár lassan 34 éves és egy az egyben nincs ki a helybe lépjen, valószínűbb a további csiszolása. Ami egyúttal előrevetíti, egyelőre mégsem Szoboszlai Dominik előnyére változhat a felfogás, képzettsége úgy néz ki, a csapat érdekében a pálya a centrumába szólítja, egyúttal távolabb tartja a kaputól.
Az albánok ellen egy képbe sűrítve érhető tetten, ahogy magyar válogatottnál a két szárnyvédő húzza szét a védelmet, miközben a visszalépő támadók egyszerre teremtenek létszámfölényt a pálya közepén és nyitnak területet a jobb oldalon egy az egy elleni beinduláshoz Nego Loicnak, miközben a nagyobb karikával jelölt Szoboszlai Dominik a kaputól távol helyezkedik (kép: M4 Sport)A válogatott futball sajátosságai, hogy rövid az idő a közös munkára, hogy egyensúlyozni kell a kerettagok eltérő felkészültsége között, és hogy nem igazán akad alkalom javítani a hibákat, az egyszerű és hatékony sémák felé terelik a kapitányi elképzeléseket, kasztokba rendezve a mezőnyt, amelyből nehéz kitörni. Magas szinten is kiegyensúlyozott teljesítményre kész labdarúgók képzése az egyetlen sansz az élboly mögötti massza elhagyására. Ez minőségi, és nem mennyiségi kérdés. Dánia példája adott: Eb-elődöntő, majd ellentmondást nem tűrő, kapott gól nélküli katari kvalifikáció.
Ellenkező esetben marad a második szándék, amelyből hátrányban váltani, irányítani keserves kín. Ezért célravezetőbb az általában döntő jelentőségű gólt elkerülni, mint a megszerzésére törekedni, és egy-egy pontrúgással vagy egyéni villanással meg lehet lovagolni a Rossi által is említett szerencsét, amely kedden tizenegyes képében öltött testet, később pedig a helyzetek megúszásában. Az erőviszonyokból adódó vagy az eredménykényszer jelentette nyomás – utóbbi lélektanáról beszélt Kalmár Zsolt is – a fáradtsággal karöltve jobbára a szünetet követően vezet nagyobb hibákhoz. Az albánok jó ideig a tizenhatoson belülre sem kerültek, és az első félidő hosszabbításáig nyílt helyzetből az angoloknak sem volt egyetlen kaput eltaláló kísérlete sem, és azt is lökés előzte meg, tehát valószínűleg a VAR közbeszólt volna.
Az angol-magyar selejtezőn a helyzetek minőségét jelző várható gól-mutató (xG) alakulása (forrás: The Analyst)Jövő nyáron az NL első osztályában kvázi mini-Eb elé nézünk, júniusban négy találkozót rendeznek, amelyben ismét az esélytelenség kölcsönözhet nyugodtságot – a csoportbeosztás még nincs meg, de az erőviszonyokat jelzi, hogy Anglia például csupán harmadik kalapos –, és adhat önbizalmat, amennyiben összejön néhány meglepetés. A vb elúszott, és minden jel szerint a leendő selejtezőkön sem a domináns fellépéstől remélhetjük majd az újabb Eb-részvételt.