Musorujsag
Élő Eredmények

Két La Liga-klub is figyeli Szalai Attilát – sajtóhír

m4sport.hu | Szerző: Szepes Viktor
A Fenerbahce legalább húsz millió eurót kér a magyar válogatott védőért.
Twitter/Fenerbahce

Január elején igazolt a török Fenerbache együttesébe Szalai Attila, de teljesítményével folyamatosan nagyobb klubok figyelmét is magára vonja. Korábban lehetett olvasni a Milan, a Leicester City illetve a West Ham United érdeklődéséről is, de a legkitartóbb együttesnek eddig az Atlético Madrid bizonyul.

A CNN Türk korábban azt írta, a spanyol bajnoki címvédő télen készül ajánlatot tenni a magyar válogatott védőért, az AS információi alapján azonban az Atlético mellett a Sevilla is figyeli Szalait. A lap egy informátora szerint a két klub képviselői a Wembleyben is mustrálták a 23 esztendős játékost, aki kiválóan teljesített Anglia ellen, közel 85 százalékos pontossággal passzolt, s a közösségi médiában több nemzetközi portál is dicsérte őt.

A klubváltással kapcsolatban korábban Szalai Attila édesapja (aki szintén labdarúgó volt) így nyilatkozott: „Szerintem a fiamnak még néhány évig a Fenerbahcéban kéne maradnia. Nagyon sokat erősödött már eddig is itt, de még tovább tud fejlődni ebben a csapatban. Korai lenne a távozása.”

Szalai Attila szerződése 2025 nyaráig érvényes a Fenerbahcénál. A transfermarkt.com 11 millió euróra taksálja az értékét, az AS szerint azonban az isztambuli klub csak húsz milliós ajánlat esetén válna meg a magyar futballistától. A 23 esztendős védő ebben a szezonban a Fener valamennyi mérkőzésén, illetve a magyar válogatott öt őszi selejtezőjén is pályára lépett.

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek