Musorujsag
Élő Eredmények

Telitalálat a Fradinál – még egyetlen légiós sem kezdett ilyen erősen

Telitalálat a Fradinál – még egyetlen légiós sem kezdett ilyen erősen

m4sport.hu/fradi.hu | Szerző: Szepes Viktor
Ryan Mmaee berobbant a magyar élvonalba, csak Tököli Attila kezdte nála jobban ferencvárosi pályafutását.

Testvérét, Samyt követte a Ferencvárosba Ryan Mmaee, aki nyáron érkezett az AEL Limasszoltól a magyar bajnokhoz. A beilleszkedés – minden bizonnyal a tesónak is köszönhetően – remekül sikerült, hiszen a marokkói támadó első 17 tétmérkőzésén 11-szer volt eredményes.

Mmaee az OTP Bank Ligában hat gólnál jár (ezzel Ugrai Roland mögött második a mesterlövészek között), emellett a Bajnokok Ligája selejtezőjében, illetve az Európa-liga csoportkörében is betalált már, ő szerezte az FTC első gólját a főtáblán, a Leverkusen ellen.

A Ferencváros hivatalos honlapja szerint külföldi játékos még nem robbant be így a csapatba, sőt, a magyar futballisták között is csupán Tököli Attila mutatói voltak impozánsabbak: ő 2002-ben az első 17 találkozóján 13-szor ünnepelhetett.

Érdekesség, hogy 2008-ban Ferenczi István Tököli és Mmaee kezdését is túlszárnyalta (ő 21 gólt hintett 17 meccsen), de akkor a Ferencváros az NB II-ben szerepelt.

„Ryan hamar bizonyított. Olyan képességekkel rendelkező csatár, amilyen ritkán fordul meg Magyarországon. Kreatív, jó befejezőképesség, sebesség és fejjáték jellemzi. Figyelni kell rá, hogy fejben mindig teljesen rendben legyen, mert még fiatal játékos” – mondta Mmaee-ról a leigazolásában kulcsszerepet játszó sportigazgató, Hajnal Tamás.

Ryan Mmaee eddigi termését a ZTE elleni bajnokin gyarapíthatja tovább, a szombaton 17 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Borítókép: MTI/AP/Martin Meissner

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Válogatott paradoxon: ami Anglia ellen elég, Albánia ellen kevés
Ellentmondásos pár nap leforgása alatt hazai pályán kikapni Albániától, majd pontot csenni Angliából, pedig csak Marco Rossi lehetőségeiből következik, hogy a magyar válogatott a szereplésénél is szélsőségesebb megítélés alá esik.
Magyar futball