Musorujsag
Élő Eredmények

Hogyan lehet megverni a Ferencvárost a Groupama Arénában?

m4sport.hu | Szerző: Szepes Viktor
A Ferencváros kilenc fordulót követően az OTP Bank Liga második helyén áll, ám a vesztett pontok tekintetében jobb a listavezető Kisvárdánál is. A csapat tagadhatatlanul kinőtte az NB I-et, de az új szezonban mintha nem igazán találná az igazi helyét – ez pedig a papíron gyengébb magyar ellenfeleknek is esélyt adhat.
A Ferencváros ebben a szezonban nem ellenállhatatlan a Groupama Arénában (fotó: MTI/Illyés Tibor)

Rendhagyó fordulót rendeznek a hétvégén az OTP Bank Ligában, hiszen az október 23-i nemzeti ünnep miatt péntekre és vasárnapra is három-három találkozó jutott. A tizedik kör zárómérkőzése az örökrangadó, azaz a Ferencváros–MTK találkozó lesz a Groupama Arénában, amely első blikkre országos egyesnek néz ki, de a Fradi formájából, illetve vezetőedzője személyéből a gödörben lévő kék-fehér alakulat is táplálkozhat.

Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!

A Groupama Aréna felépítése óta szinte egyedülálló hazai mérleggel rendelkezik a Ferencváros, amely az elmúlt években – némi költői túlzással – szökőévente kapott ki odahaza, 2017 áprilisa és 2021 januárja között egy 54 meccses veretlen hazai szériát produkált az NB I-ben, amellyel akkor az európai elitbe is tartozott.

Az FTC Üllői úti dominanciája elsősorban az új otthon és a magyar mezőnyből felfelé kilógó játékoskeret mellett a visszatérő szurkolótábornak is köszönhető, 2017. november 4-re, a DVSC elleni találkozóra sikerült megegyeznie az ultráknak a klubvezetéssel, s ezt követően vált lényegében legyőzhetetlenné a zöld-fehér alakulat, ne feledjük, a DVTK elleni januári veresége során a koronavírus-járvány miatt nem lehettek nézők a stadionban.

S ez volt a hároméves Rebrov-éra egyetlen hazai veresége az OTP Bank Ligában.

Az egyedülálló hazai mérleg három bajnoki címet hozott a IX. kerületbe, a fantasztikus sorozatban pedig 7–0-s gálától kibrusztolt egygólos sikerekig minden recept megvolt, egyetlenegy tézis nem dőlt meg sokáig: a Fradit közel négy évig nem győzték le hazai pályán, és az elmúlt tavasszal a DVTK elleni zakó is csupán szabályerősítő kivételnek tűnt.

Valami nem stimmel

A 2021/2022-es idényben eddig öt hazai bajnokit játszott Peter Stöger csapata, az ott elért 60 százalékos mutató viszont egyáltalán nem számít kiemelkedőnek, csupán a negyedik az OTP Bank Ligában.

A Fradi a Kisvárda és a ZTE ellen is 2–1-es vereséget szenvedett, utóbbi eredmény talán az eddig eltelt kilenc forduló legnagyobb meglepetése volt.

A várdai és egerszegi bravúr azonban megmutatta a Ferencváros idei gyenge pontját az NB I-ben, amely leginkább a meccsek első félórája.

A Wyscout adatai szerint a 30. percig mind a Kisvárda, mind a Zalaegerszeg jóval nagyobb arányban nyerte meg a párharcokat (előbbi 58, utóbbi 59 százalékban), illetve a várható góljaik száma is magasabb volt félórát követően, mint a jóval esélyesebb Ferencvárosé. S bár a Kisvárda nem a meccs ezen szakaszában, hanem a második félidőben dolgozott ki kétgólos előnyt, a nagyszerű kezdés abszolút megágyazott a vendégsikernek.

Szintén feltűnő, hogy Peter Stöger csapata a magyar élvonalban góljait szinte kizárólag szöglet vagy beadás után kapja, a Várda elleni bajnoki nyitány óta kizárólag ilyen szituációból mattolták a zöld-fehér védelmet.

A Fradi pedig már két bajnoki vereségnél jár a Groupama Arénában az idényben, egynél többször pedig csak a 2016/17-es évadban szenvedett vereséget otthon (a Groupama Aréna átadása óta), és szintén ekkor esett meg legutóbb, hogy az első öt hazai NB I-es meccsén egyaránt gólt kapjon, márpedig abban az évadban a dobogót sem érte el.

Természetesen a rengeteg új igazolással és a frissen érkezett Peter Stögerrel nem elvárható, hogy a csapat minden sorozathoz folyamatosan képes legyen alkalmazkodni, de egyelőre ez a szezon olyan, mintha a Ferencváros beragadt volna a nemzetközi elit és a magyar NB I szintje közé – ez pedig a bajnoki szereplésre is hatással lehet.

forrás: fradi.hu

Vaszilisz a Fradi-specialista?

A megszokottnál gyengébb hazai mutató ellenére a Ferencváros természetesen toronymagas favoritja a vasárnapi örökrangadónak. Egyrészt azért, mert a magyar mezőnyben jelenleg nincs olyan párosítás, ahol a bajnoki címvédő ne győzelmi eséllyel lépne pályára, másrészt az MTK jelenlegi formája alapján sem tűnik úgy, hogy újabb nem várt meglepetés készülődik az Üllői úton.

A fővárosi kék-fehérek elmúlt öt bajnokijukból négyet elveszítettek (a Mezőkövesd ellen egy szerencsés gólnak és egy kivédett tizenegyesnek köszönhetően nyertek vékonyan), s az edzőváltás után sem igazán pörögtek fel: a beugró Teoduru Vaszilisz első találkozóján felejthető teljesítményükkel tálcán kínálták a három pontot a Puskás Akadémiának.

Ugyanakkor „Ciki bácsi” első érájában az MTK vezetőedzőjeként nem kapott ki a Fraditól, pedig háromszor is meccselt ellene, ebből kétszer az Üllői úton. Sőt, az MTK legutóbbi örökrangadón aratott győzelme is Teoduru Vaszilisz nevéhez köthető, 2016 szeptemberében Dunaújvárosban verte meg az akkor Thomas Doll edzette zöld-fehéreket. A második idegenbeli döntetlen során ráadásul szintén volt győzelmi esélye az MTK-nak – a hajrában Nagy Dominik kézzel ütötte ki a labdát a gólvonalról, a játékvezető azonban nem ítélt tizenegyest.

Az MTK örökrangadói Teoduru Vaszilisz irányításával:

2016.04.16. Ferencváros–MTK Budapest 2–2
2016.09.10. MTK Budapest–Ferencváros 2–1
2016.12.10. Ferencváros–MTK Budapest 1–1

Vasziliszen kívül mindössze egy olyan MTK-edző volt, aki veretlen maradt a Ferencvárossal szemben, Szűcs Gyula 1961-ben egyetlen örökrangadón vezette a kék-fehéreket, akkor 4–2-re nyertek.

Ciki bácsi tehát tudja, hogyan kell kihúzni a Ferencváros méregfogát, s valószínűleg bőszen tanulmányozza a ZTE és a Kisvárda vendégjátékát a Groupama Arénából, hogy a 2016-os tapasztalatait átkonvertálja a jelenlegi ellenfélre. Márpedig az MTK-nak szüksége is van a szenzációra, mert csupán egy ponttal előzi meg a már kiesőhelyen álló Gyirmótot.

Az OTP Bank Liga 10. fordulójának programja:

Október 24., vasárnap:
13:30 Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC
15:45 Budapest Honvéd FC–Mezőkövesd Zsóry FC
18:00 Ferencvárosi TC–MTK Budapest

Október 22., péntek:

Az M4 Sport és az m4sport.hu mindegyik találkozót élőben közvetíti!

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Ferencváros európai tavasza a tét
Egyszerre komoly lehetőség és veszély a Celtic elleni két meccs: a Ferencváros oda-vissza sikerével matematikailag is bebiztosíthatja, de két skót siker esetén végleg el is bukhatja a tavaszi folytatást.
Magyar futball