Musorujsag
Élő Eredmények
×

A legviharosabb három perc; mikor a kevesebb több; a focista is ember – Hétvégi hősök

A legviharosabb három perc; mikor a kevesebb több; a focista is ember – Hétvégi hősök

m4sport.hu | Brúszel Péter
A Hétvégi hősök című, hetente jelentkező rovatunkban összeszedjük az OTP Bank Liga mögöttünk hagyott fordulójának legnagyobb góljait, védéseit, nyerteseit, veszteseit, legérdesebb statisztikáit és eseményeit, vagy éppen sportszakmailag jelentéktelen, de számunkra kedves, fontos pillanatait. Lássuk, kik voltak a 10. forduló Hétvégi hősei!

A kevesebb néha több

A forduló talán legnagyobb meglepetése a Megyeri úton született, ahol pénteken az eddig nyeretlen Újpest 1–0-ra legyőzte a Fehérvár csapatát. A lila-fehérek raádásul úgy szerezték első győzelmüket, hogy majd’ 80 percet emberhátrányban játszottak.

Illetve lehet, hogy éppen azért. Ugyanis a jelek szerint jobban megy nekik tíz emberrel, mint 11-gyel.

A sereghajtó tíz bajnokin hét pontot gyűjtött, és ebből csupán kettőt szerzett teljes létszámban (a Honvéd és a Kisvárda ellen), a többi öt pont úgy jött össze, hogy kilenc mezőnyjátékossal fejezte be a meccset.

A Loki otthonában (2–2) 76 percet, a Zete ellen (2–2) 21-et, a pénteki győzelem (1–0) során pedig 77-et töltött emberhátrányban (a Fradi elleni derbi az egyetlen olyan találkozó, amelyen volt újpesti piros, pontszerzés viszont nem).

Úgy tűnik, Újpesten a kevesebb néha sokszor több.

Amikor hátrány az előny

Ha az Újpest igazolja a fenti tételt (a kevesebb néha több), akkor a Fehérvár az ellenkezőjét bizonyítja. A bajnoki bronzérmes ebben a szezonban gyakorlatilag megbénul emberelőnyben.

Utóbbi négy bajnokijából háromszor is megfogyatkozott ellenfele, de a Vidi egyik találkozót sem tudta megnyerni (egy vereség, kettő döntetlen a mérlege).

Sőt, a szóban forgó 149 perc alatt csupán egyetlen gólt szerzett, a Puskás Akadémia (0–0) és az Újpest (0–1) hálója érintetlen maradt, és Debrecenben (1–1) is csak a ráadásban, a 92. percben mentette döntetlenre a meccset.

Egyre forróbb a fehérvári kispad Szabics Imre alatt (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A Kozákék már a spájzban vannak

A maga módján hős volt Libor Kozák is, az Európa-liga korábbi gólkirálya, hiszen a duplával kezdte meg gólgyártást a magyar élvonalban.

Az egykori Lazio-támadó – aki a római csapat színeiben tíz mérkőzésen szerzett nyolc góljával lett az El 2012/2013-as idényének legeredményesebbje – előbb a 25. percben lábbal, majd a 69.-ben fejjel vette be a Loki kapuját, beállítva a 3–0-s végeredményt.

A Puskás Akadémia kilencszeres cseh válogatott játékosának egyébként jó emlékei lehetnek Magyarországról, hiszen 2013 augusztusában a Puskás Ferenc Stadionban, a magyar válogatott ellen (1–1) szerezte első gólját a cseh nemzeti csapatban.

Ajtó-ablak

Válogatott káromkodások szakadhattak ki jó néhány torokból Zalaegerszegen és Pakson Koszta Márk, illetve Sajbán Máté ziccerét látva.

Az egerszegiek addigra már egyszer betaláló, immár hatgólos támadója körülbelül tíz méterről vette célba az üres kaput (na jó, egy védő az ötösvonalon állt), nem talált, de szerencséje volt, mert nem ezen múlt a Gyirmót elleni győzelem (2–1).

Az öt találatnál járó paksi csatár ezt fokozta a Kisvárda ellen (2–2). Sajbánt Lenzsér Bence hozta kihagyhatatlan helyzetbe… illetve, mint utóbb kiderült, kihagyhatóba.

A futballista is ember

Kettő játékos is könnyek között hagyta el a játékteret a 10. fordulóban. De nemcsak ez a közös bennük, hanem az is, hogy így vagy úgy, de mindketten hátrányba hozták csapatukat.

Az újpesti Branko Pauljevic a Groupama Arénában összeszedett piros lapját követően a Vidi ellen tért vissza eltiltásából, de sokáig nem élvezhette a játékot. Mindössze 11 percet töltött a pályán, hogy aztán beleszálljon a Loic Nego sípcsontjába, amiért először sárga lapot kapott, a videobírós visszanézés után pedig teljesen jogosan pirosat.

A Fehérvár és a magyar válogatott középpályása nem szívta mellre az indokolatlanul brutális belépőt, a kiállítás után még ő vigasztalta a magába roskadó szerb védőt.

Az viszont nyilván nem vigasztalja Pauljevicet, hogy Batik Bencének nála is nehezebb percei voltak a Honvéd–Mezőkövesd (2–3) meccs hajrájában és a lefújás után.

A védő a 85. percben, csapata 2–1-es vezetésénél eladta a labdát, amiből egyenlített a Kövesd, majd a 92. percben a kezét érte a játékszer a tizenhatoson belül, a megítélt és értékesített büntetővel pedig megnyerték a meccset a vendégek.

A kispesti csapatkapitány nagyon a szívére vette, sírva kért elnézést a Honvéd-tábortól a találkozó végén.

A legviharosabb három perc

Szembeötlő rövidzárlatot láthatott, aki követte a Vidi újpesti vendégjátékát. Az egyébként stabilnak számító fehérvári védelem a második félidő elején három perc alatt három kapitális hibát vétett, és csak a két helyzetet elpuskázó Beridzén múlott, hogy csak egyszer büntettek a hazaiak.

Az első esetnél Fiola Attila fejelte rossz helyre a labdát a felezővonalnál, a grúz támadó – Fiolával a nyakában – a tizenhatosig nyargalt a labdával, azon belülre érve viszont belebonyolódott a cseleibe, a visszaérő védők között esélye sem volt.

Másfél perccel később Rus Adrián hibázott jókorát, becsületére legyen mondva, ő is visszaért, és nagy szerencséjére a labdára lecsapó, de ismét tétovázó Beridze is inkább elesni akart a büntetőterületen belül, mint megjátszani a labdát.

Bő egy percbe telt és az Újpest megkapta a harmadik ajándékziccert, amivel már élt is: Visar Musliu fejelt haza röviden egy labdát utolsó emberként, Csongvai Áron nem kegyelmezett.

Az igazi hősök örökbefogadnak

Még el sem kezdődött a 219. bajnoki örökrangadó, de „forduló legkedvesebb momentuma” díjat már bezsebelte.

Pontosabban nem is a gól nélküli Fradi–MTK meccs, hanem találkozó „díszvendégei”.

A két csapat játékosai ugyanis az Állatok Napja aprópóján egy-egy mentett és örökbe fogadható kiskutyával a kezükben vonultak ki a Groupama Aréna gyepére.

További tartalmak