„A kieséssel végződött kecskeméti kupamérkőzés után Huszti Szabolcs edző felajánlotta lemondását, amelyet a klub vezetősége elfogadott, vele együtt Toldi Gábor is távozik csapatunktól. Így csütörtöktől már nem ők irányítják a Loki labdarúgógárdájának szakmai munkáját” – olvasható a dvsc.hu-n.
A közlemény megjegyzi, „a klubnak maximum 60 napja van pro licenccel rendelkező edzőt találni, és a DVSC hosszú távú, szakmailag megalapozott megoldásban gondolkodik”.
Amíg nem születik meg a végleges döntés az utódlásról, addig Jeremiás Gergő, mint megbízott edző és Dombi Tibor, mint pályaedző vezetik a csapatot, a korábbi sikertréner, Herczeg András pedig szakmai tanácsadóként segíti majd a munkájukat.
A Huszti–Toldi edzőpárost februárban nevezték ki az akkor még NB II-es együttes élére. Irányításukkal a Loki a Merkantil Bank Liga bajnokaként visszajutott az élvonalba, ahol azonban tíz bajnoki alatt csak kilenc pontot gyűjtött (ez jelenleg a 10. helyre elég), szerdán pedig a Kecskeméttel szemben kiesett a Magyar Kupából.
Ez a harmadik edzőváltás az NB I-es idény során: Giovanni Costantino és Pintér Attila egy napon távozott az MTK-tól, illetve a Mezőkövesdtől. Az olaszt helyét átmenetileg Teodoru Vaszilisz vette át a kék-fehéreknél, míg a kövesdiek Pintér helyére Supka Attilát nevezték ki.













