Musorujsag
Élő Eredmények
×

Sosem látott jó kezdés az egyik, két hónap után szerződésbontás a másik oldalon – mérlegen az OTP Bank Liga nyári érkezői

Sosem látott jó kezdés az egyik, két hónap után szerződésbontás a másik oldalon – mérlegen az OTP Bank Liga nyári érkezői

m4sport.hu | Határ Dávid
Egy mérkőzést leszámítva – a 4. fordulóból elhalasztott Puskás Akadémia–Ferencváros találkozót január 26-án rendezik meg – lejátszották az OTP Bank Liga 2021–2022-es idényének első harmadát. Az első tizenegy fordulót követően megnéztük, hogy a csapatok nyári érkezői közül mely játékosoknak jött be a klubváltás és hogy kik adósak még a jó teljesítménnyel.
Ryan Mmaee remekül kezdett a Ferencvárosban (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

AKIKRE EDDIG NEM LEHET PANASZ

RYAN MMAEE (Ferencváros)

A bajnoki címvédő Ferencváros első nyári érkezője rögtön telitalálatnak bizonyult. Samy Mmaee testvére, Ryan Mmaee az AEL Limassoltól érkezett a magyar csapathoz, amely a Transfermarkt információja szerint 750 ezer eurót fizetett a játékjogáért a ciprusi együttesnek.

A 23 éves csatár már a debütálásán megvillant: a Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtező 68. percében lépett pályára, tíz perc leforgása alatt pedig gólt és gólpasszt jegyzett. A folytatásban sem lassított, a BL-selejtezőben nyolc meccsen négy gólt szerzett és három gólpasszt osztott ki, az Európa-liga-csoportkörben végig a pályán volt (a Bayer Leverkusen ellen gólt is lőtt). Az FTC eddigi tíz bajnokijából csak kettőt hagyott ki, hat találatával (emellett két gólpassza is van) pedig vezeti a házi góllövőlistát. Nem véletlen, hogy szeptemberben a hónap legjobb játékosának választották meg az NB I-ben. A marokkói válogatott csatár 20 tétmérkőzésen (1330 játékperc alatt) összesen már 11 gólnál és hat gólpassznál jár – ilyen jól még egyetlen légiós sem kezdett a Fradinál.

JASMIN MESANOVIC (Kisvárda)

„Mesanovic csatár, Révész Attila nem is tagadta, hogy erre a posztra hosszas kutatómunka során kerestünk játékost, olyat, aki több pozícióban is bevethető” – olvasható a Kisvárda júliusi közleményében, amelyben bejelentették az egyszeres bosnyák válogatott, szabadon igazolható labdarúgó szerződtetését.

Nos, úgy tűnik, a kutatómunka jól sikerült, az FK Sarajevótól érkező Mesanovic az első fordulótól kezdve kirobbanthatatlan a bajnokság első harmadában remeklő Kisvárdában: tizenegy meccsen 921 percet kapott és egy gólpassz mellett már négy gólt szerzett – a DVSC elleni találatával ráadásul a hónap legszebb góljának járó díjat is bezsebelte szeptemberben.

SKRIBEK ALEN (ZTE)

A Budafoknál eltöltött másfél év után a 2021–2022-es idényre a ZTE-nek adta kölcsön Skribek Alent a Puskás Akadémia. Waltner Róbert mind a tizenegy bajnokin játéklehetőséget adott a 20 éves szélsőnek, akinek teljesítményére eddig nem is lehet panasz: két gól mellett három gólpasszt is jegyzett a bajnokság első harmadában.

NIKOLA SZERAFIMOV (ZTE)

Az északmacedón élvonalbeli Akademija Pandev csapatától érkező középhátvéd maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket – sőt, talán még túl is szárnyalta azokat.

Szerafimov a ZTE 11 bajnokijából tízet végigjátszott (plusz még két MK-meccset is), a legutóbbi, Kisvárda elleni összecsapást is csak azért kellett kihagynia, mert az ötödik sárga lapjának begyűjtése után automatikusan egymeccses eltiltást kapott. A teljesítményével az északmacedón válogatottba is meghívott (igaz, ott még be nem mutatkozó) 22 éves labdarúgó nemcsak a védőmunkájával tűnt ki a mezőnyből, hanem az ellenfelek kapuja előtt is jeleskedett: összesen négyszer volt eredményes a bajnokságban, ennél a zalaegerszegiek közül csak Koszta Márk (6) szerzett több gólt.

Nikola Szerafimov éppen gólt lő a Ferencvárosnak a Groupama Arénában (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

PATRIZIO STRONATI (Puskás Akadémia)

A Ferencváros után eddig a Puskás Akadémia (holtversenyben a Kisvárdával) kapta a legkevesebb gólt az NB I-ben (szám szerint tízet), ebben pedig nagy szerepe van a cseh középhátvédnek, aki a Transfermarkt szerint 950 ezer euróért cserébe a Baník Ostravától érkezett a felcsúti együtteshez.

A cseh felnőttválogatott keretébe már többször is meghívott Stronati a tízből kilenc mérkőzést végigjátszott a bajnokságban, továbbá Hornyák Zsolt a Puskás Akadémia mind a négy selejtezőmeccsén számított rá az Európa-ligában. Ráadásul a 26 éves védő a tizenhárom eddigi mérkőzését úgy játszotta végig a felcsúti együttesben, hogy egyetlen sárga vagy piros lapot sem kapott.

GHEORGHE GROZAV (MTK)

A 29-szeres román válogatott támadó neve ismerősen csenghet a magyar labdarúgást követőknek, hiszen a Kisvárda után az előző idényben a DVTK-t erősítette, majd miután elköszönt az élvonalból kieső miskolciaktól, az MTK-hoz írt alá.

Ahogy az várható volt, Grozav az első fordulótól kezdve alapembernek számít a budapesti együttesben, amelyet a bajnokságban négy góllal és egy gólpasszal, a kupában pedig egy góllal segített eddig – ezzel vezeti a házi góllövőlistát.

Nenad Lukics (jobbra) már hat gólnál tart a bajnokságban (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

NENAD LUKICS (Budapest Honvéd)

A Budapest Honvéd július végén szerződtette a Nenad Lukicsot, akinek meglehetősen jó volt az ajánlólevele: az előző két idényben 68 szerb bajnokin 34 gólt és 21 gólpasszt jegyzett, idén januárban pedig a szerb válogatottban is bemutatkozott.

A 29 éves csatár – akinek a játékjogáért a Transfermarkt szerint 350 ezer eurót fizethettek a Topolyának – a kispestiek első két bajnokiján összesen 43 percet kapott, az ezt követő kilenc meccsen azonban mindannyiszor a kezdőbe jelölte Horváth Ferenc. Ezt hat góllal és két gólpasszal hálálta meg Lukics, aki így a házi góllövőlistát is vezeti.

SZAPPANOS PÉTER (Budapest Honvéd)

A Mezőkövesd szerelését a Honvéd mezére cserélő Szappanos az előző szezont végigvédő Tomás Tujvelt a kispadra szorította, és az első fordulótól kezdve kirobbanthatatlan a kispesti kapuból: a 30 éves kapus Honvéd első tizenegy bajnokiján és két kupamérkőzésén is végig a pályán volt. Mind a két sorozatot figyelembe véve összesen 21 gólt kapott, szeptemberben pedig az ő védését választották meg a hónap legszebbjének.

 

AKIK EGYELŐRE NEM VÁLTOTTÁK BE A HOZZÁJUK FŰZÖTT REMÉNYEKET

ZSELJKO GAVRICS (Ferencváros)

A Ferencváros augusztus közepén szerződtette a Crvena zvezda 20 éves, kétszeres szerb válogatott szélsőjét, akinek akkor 4,5 millió euróra becsülte a piaci értékét a Transfermarkt (ez rekordnak számított az NB I-ben). A portál szerint azóta a játékjoga már „csak” 3,5 millió eurót ér, ez pedig nem véletlen.

Gavrics eddig nem kapott túl sok játéklehetőséget Peter Stögertől: a bajnokságban három mérkőzésen 58 percet, a BL-selejtezőben egy meccsen 13 percet, az El-csoportkörben egy találkozón 14 percet. A Magyar Kupában a Hatvan ellen végig a pályán volt és szerzett egy gólt, a Tököl elleni meccsen pedig a második félidőre cserélték be – az előzetes hírek alapján a szurkolók ennél biztosan többet vártak tőle.

Zseljko Gavrics egyelőre nem kapott túl sok játéklehetőséget Peter Stögertől (Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Peter Klaunzer)

BŐSZ LEVENTE (Mezőkövesd)

A Mezőkövesd kissé szokatlan módon négy kapust is szerződtetett nyáron, így biztos volt, hogy közel sem mindenkinek jut majd játéklehetőség. A bajnokságban és a kupában Antal Botond, az olasz Riccardo Piscitelli és Tordai Árpád is állt már a csapat kapujában, a román Poli Iasi-tól érkező Bősz Levente azonban még egyetlen játékpercet sem kapott.

Sőt, a megyei I. osztályban szereplő második számú együttesben sem kapott még játéklehetőséget, így a 27 éves kapus eddig összesen öt NB I-es és egy MK-mérkőzésen ült a kispadon a 2021–2022-es idényben.

LIBOR KOZÁK (Puskás Akadémia)

A szabadon igazolható, kilencszeres cseh válogatott csatárt június végén szerződtette a Puskás Akadémia, ám annak ellenére, hogy korábban például Olasz Kupát nyert a Lazióval, illetve az Aston Villában is megfordult, sokáig gólképtelen volt az NB I-ben.

A korábbi Európa-liga-gólkirály Kozák az első körben kiosztott egy gólpasszt, de az első kilenc fordulóban nem sikerült a kapuba találni. A 32 éves csatárnak végül október végén sikerült megtörnie jeget, a DVSC elleni találkozón rögtön két gólt is szerzett, így Hornyák Zsolt reménykedhet benne, hogy a rutinos csatár lassan belelendül a gólszerzésbe.

PRESLAV BORUKOV (ZTE)

A 21 éves csatár korábban Angliában légióskodott, majd a 2020–2021-es idényben 30 bolgár bajnoki meccsen 12 gólt szerzett. Ez alapján nem tűnt rossz fogásnak, különösen úgy, hogy a ZTE augusztus közepén ingyen szerezte meg a játékjogát a bolgár FK Etartól.

A kettő plusz egy éves szerződést aláíró Borukov nem is kezdett rosszul, a debütálásán gólpasszt adott, majd a Paks elleni bajnokin és a Vác elleni kupameccsen is gólt szerzett. Ennek fényében nem nagy meglepetés, hogy az MTK ellen már a kezdőben találta magát, az 58. percben azonban lecserélte Waltner Róbert. Itt minden bizonnyal valami eltörött a játékos és az edző között, mivel a következő két találkozón már a keretben sem volt ott a bolgár korosztályos-válogatott csatár, akivel a ZTE október 22-én – azaz két hónappal az érkezése után – közös megegyezéssel szerződést bontott…

Preslav Borukov nem maradt sokáig Zalaegerszegen (Fotó: ztefc.hu)

BEKE PÉTER (ZTE)

A Hamburg utánpótlásából hazatérő többszörös utánpótlás-válogatott csatárnak egyelőre nem igazán jött be a klubváltás. Az NB I-ben mindössze háromszor került be a meccskeretbe, pályára azonban még egyszer sem lépett. A 20 éves labdarúgóra egyelőre a harmadosztályban szereplő második számú csapatban számítanak, ott 14 mérkőzésen eddig négy gólt jegyzett.

ANDREI-IONUT PETELEU (Kisvárda)

A korábban a CFR Clujt és a Sherrif Tiraspolt is erősítő Andrei-Ionut Peteleu augusztusban ingyen érkezett a Kisvárdához az UTA Aradtól. Akkor a jobbhátvéd így fogalmazott: „Engem a trófeák megszerzése motivál, szeretnék kisvárdai labdarúgóként is részese lenne minél jobb eredményeknek, jó bajnoki szereplésnek és kupagyőzelemnek.”

A 29 éves labdarúgó azonban azóta csak egy Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, továbbá az NB III-as második számú csapatban még négyszer kapott játéklehetőséget. Az NB I-ben való bemutatkozására azonban biztosan várni kell még egy darabig, mivel a Kazincbarcika elleni harmadosztályú bajnokin megsérült, a pályáról azonnal kórházba is kellett szállítani, így minden bizonnyal hosszabb kihagyás vár rá.

ABDOULAYE DIABY (Újpest)

„Testi adottságait figyelembe véve igazi kemény középhátvéd, hiszen 195 centiméter és 100 kiló” – júniusi szerződtetése után így jellemezte az Újpest hivatalos honlapja Abdoulaye Diabyt.

A többszörös mali utánpótlás-válogatott középhátvéd ezt be is bizonyította: újpesti színekben eddig tíz mérkőzésen lépett pályára, ezalatt négy sárga lapot és két pirosat gyűjtött be. A bajnokságban előbb a 2. fordulóban állították ki (és tiltották el négy meccsre), majd az FTC elleni derbi 14. percében is piros lapot kapott. Diaby a lapok mellett azért már gólt is szerzett, a Tiszakécske elleni Magyar Kupa-meccsen kétszer is bevette az ellenfél kapuját.

Abdoulaye Diaby (jobbra) a szezon első felében egymás után gyűjtötte be a lapokat (Fotó: MTI/Vajda János)

MICHAEL LÜFTNER (MOL Fehérvár FC)

Az egyszeres cseh válogatott középhátvéd a Transfermarkt szerint 300 ezer euróért cserébe érkezett nyáron a MOL Fehérvárhoz a dán FC Köbenhavntől. Lüftner egyelőre közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az OTP Bank Ligában eddig csak másfél meccset játszott végig, hétszer végig a kispadon ült, kétszer pedig a keretbe sem került be. A 27 éves védő még két El-selejtezőn és egy kupameccsen kapott lehetőséget, az összesen öt meccsen 325 percnyi játéklehetőségnél azonban előzetesen biztosan többre számított.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A harmadik Puskás Akadémia még kieshet, de a tizenegyedik Gyirmót biztos bennmaradó?
Lezajlott az első kör az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonjában, a bajnokság egyharmadát abszolválták a csapatok. Az első 11 fordulót követően mindenképp meglepetés a Kisvárda kiemelkedő és az Újpest gyenge szereplése, ennek kapcsán pedig megnéztük, hogy a korábbi években mire ment az együttes, amely harmadtávnál vezette vagy éppen hátulról figyelte az NB I mezőnyét.
Magyar futball
Tick-tock Boom: bármikor berobbanhatnak – az NB I tehetségválogatottja
Ha az OTP Bank Liga fiatal tehetségeire gondolunk, az elmúlt szezonból kiindulva talán Skribek Alen, Csonka András, Csongvai Áron, vagy Kata Mihály neve juthat először eszünkbe. De a 2021/2022-es idényben már jelentkezett utánuk is egy generáció, amelynek képviselői nemcsak a mostani, de az elkövetkező évadokban is az NB I, a magyar futball kulcsfigurái lehetnek. Az m4sport.hu összeállította a hazai élvonal 21 éven aluli tehetségválogatottját, azokat a játékosokat gyűjtöttük össze, akik már felhívták magukra a figyelmet és mindenképp érdemes lesz szemmel tartani őket a következő hónapokban.
Magyar futball
A legviharosabb három perc; mikor a kevesebb több; a focista is ember – Hétvégi hősök
A Hétvégi hősök című, hetente jelentkező rovatunkban összeszedjük az OTP Bank Liga mögöttünk hagyott fordulójának legnagyobb góljait, védéseit, nyerteseit, veszteseit, legérdesebb statisztikáit és eseményeit, vagy éppen sportszakmailag jelentéktelen, de számunkra kedves, fontos pillanatait. Lássuk, kik voltak a 10. forduló Hétvégi hősei!
Magyar futball
"Torokszorító" meccs, össztűz alá vett Blazic, fodrásznak állt Gróf és 17 perces mesterhármas – Hétvégi hősök
A sereghajtó Újpest pazarló bőkezűséggel szórja a pontokat, Bognár György és Horváth Ferenc már nagyon óvatosan nyilatkozik, nem mellesleg megszületett a bajnoki szezon első triplája, ami megér egy kalaplengetést - Hétvégi hősök című NB I-es sorozatunkban ezúttal a 11. forduló legérdekesebb történéseit gyűjtöttük össze.
Magyar futball
Kulisszatitkok - így utaztunk a szurkolói busszal a Derbire
Szeptember végén rendezték az OTP Bank Liga első derbijét, amelyen a Ferencvárosi TC fogadta az Újpest FC csapatát. Újonnan induló sorozatunk, a Kulisszatitkok első részében megmutatjuk, milyen feladatai vannak a biztonsági szolgálatoknak egy ilyen kiemelt biztonsági kockázatú rangadó kapcsán, és hogyan juthattak el a vendégszurkolók a mérkőzésre.
OTP Bank Liga NBI