Musorujsag
Élő Eredmények
×

Guttmann Béla és átkának misztériuma, amely a popkultúra részévé tette

Guttmann Béla és átkának misztériuma, amely a popkultúra részévé tette

m4sport.hu | Romao André
A Benfica 1962. május 2-án megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (a Bajnokok Ligája elődje), miután a fináléban 5:3-ra verte a Real Madridot, amelynek mindhárom gólját Puskás Ferenc szerezte. A diadalmaskodó portugál csapatot Guttmann Béla irányította – magyar edző azóta sem járt ilyen magasságokban, ahogyan a Benfica sem…

Öt magyar gól az ellenfeleknél, mégis a Guttmann vezette Benfica emelhette a BEK-trófeát a magasba

Hogy egy kicsit jobban megérthessük a címben említett átok mozgatórugóit, érdemes egy évet visszaugrani az időben, akkor ugyanis hatalmas bravúrt hajtott végre a Benfica azzal, hogy a kupát kétszer egymás után sikerült megnyerni Guttmann Bélával, aki 1959-ben vette át a csapat irányítását.

Két év alatt sikerült egy olyan csapatot összeraknia, amellyel eljutott a Bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjéig, ahol a Barcelona volt az ellenfél, 1961. május 31-én.

A mérkőzés esélyese egyértelműen a katalán csapat volt, amelyben három magyar is szerepelt: Kocsis Sándor, Czibor Zoltán és Kubala László. A BEK-et nem sokkal korábban 1955-ben indították útjára, a sorozat királya pedig a többek között Puskás Ferencet a soraiban tudó Real Madrid volt, amely az első öt alkalommal haza is vitte a kupát.

Viszont 1961-ben a Barcelona parancsolt megállj Puskáséknak, Kubaláék pedig éltek a lehetőséggel és a fináléig masíroztak. Guttmann és a Benfica viszont megugorhatatlan akadálynak bizonyult, a lisszaboni együttes 3:2-re nyerte a meccset, amelyen a Barca góljait Kocsis és Czibor szerezte.

A Benfica elkapta a fonalat és a következő évben is döntőzhetett, méghozzá a Real Madriddal, amelynek feltett szándéka volt visszaülni a trónra, hiszen egyértelműen a korszak legjobb csapatának tartották.

Hiába vezetett az Amszterdamban megrendezett meccsen 2:0-ra, majd 3:2-re is a spanyol csapat Puskás Ferencnek köszönhetően – hisz ő szerezte mind a három gólt – a Benfica az akkorra befutó, még mindig csak 20 éves Eusébio vezérletével megfordította a meccset, és 5:3-ra nyert.

Benfica – Real Madrid 5:3 (2:3)
Bajnokcsapatok Európa-kupája, döntő, Amszterdam, 1962. május 2.
Benfica: Costa Pereira – Mario Joao, Germano, Angelo – Cavém, Cruz – José Augusto, Eusebio, José Aguas, Coluna, Simoes. Edző: Guttmann Béla.
Real Madrid: Araquistáin – Casado, Santamaría, Miera – Felo, Pachín – Tejada, Del Sol, Di Stéfano, Puskás, Gento. Edző: Miguel Munoz.
Gólok: José Aguas (25.), Cavém (34.), Coluna (51.), Eusebio (63., 68. – az elsőt 11-esből), illetve Puskás (17., 23., 38.)

A mérkőzés után hangzott el Guttmann Béla egyik elhíresült mondata:

„Sosem zavart, ha az ellenfél gólt szerzett, mert úgy gondoltam, hogy mi még többet tudunk lőni.”

Ismerős gondolat? Jelenleg is találhatunk olyan magyar edzőt az OTP Bank Ligában, aki hasonlóan gondolkodik, még ha nem is olyan sikeres, mint elődje.

Az átok

Felbuzdulva a sikereken, pár nappal a győztes döntő után Guttmann Béla bement a klub elnökéhez, Maurício Britóhoz azzal a feltett szándékkal, hogy pluszjuttatást, fizetésemelést kér. A későbbi híradások 65 százalékos emelést emlegettek. A Benfica első embere viszont túlzónak találta a magyar edző igényeit és azzal az egyszerű indokkal rázta le, hogy a szerződésében nem szerepel olyan kitétel, amely szerint fizetésemelés jár a sikerekért.

Guttmannt annyira felbőszítette az elnök zsugorisága, hogy szinte tajtékzott, és mielőtt elhagyta volna az irodát, kimondta, amit talán maga sem gondolt komolyan:

„Azt kívánom, hogy a Benfica ne nyerjen nemzetközi kupát az elkövetkező 100 évben!”

Majd emberes svunggal becsapta az ajtót. Ez az ajtócsapódás pedig igazi arculcsapás lett a klub számára.

Az esetről beszélgettem Gulyás Zsolttal, a magyarországi Portugál Kereskedelmi Kirendeltség munkatársával, aki munkájából adódóan is szereti kutatni a két ország kapcsolatait, egyik kedvenc témája pedig Guttmann Béla. Az átokkal kapcsolatban azt mondta, hogy Portugáliában és elsősorban a Benficánál nem teljesen egyértelmű, hogy egyáltalán elhangzott-e az említett mondat, ha igen, akkor milyen formában.

„Több teória is létezik az átokkal kapcsolatosan. Az egyik, hogy egyáltalán nem is hangzott el, amit azért nehéz elképzelni, mert Guttmann elég szenvedélyes, szókimondó ember volt, az ajtócsapkodás mellett általában nem rejtette véka alá véleményét. A másik feltételezés, hogy nem 1962-ben, hanem évekkel később átkozta meg a klubot, miután újra elvállalta a Benfica irányítását, végül azonban csalódottan távozott. Ráadásul az állítólagos átok időtartama is bizonytalan: egyesek százéves átokról tudnak, ugyanakkor akadnak olyanok, akik szerint a ’száz’ helyett a ’soha’ szó hagyta el a száját.”

„A Benfica soha többé nem lesz Európa bajnoka” – egy eset, amikor nem a 100 évet emlegetik. (Forrás: A Bola)

Talán ismerős az érzés, olykor dühünkben mondunk olyanokat, amiket később megbánunk. Lehet, hogy Guttmann is így volt ezzel, hiszen a későbbiekben sem titkolta, hogy a Benfica különleges helyet foglal el a szívében.

A következő év, az első elbukott BEK-döntő… Az átok életre kel?

Az ajtócsapás után egyértelmű volt, hogy a vehemens magyarnak nincs maradása a csapatnál, ennek ellenére a Benfica lendületben maradt. Immáron a chilei Fernando Riera vezetésével a piros-fehérek újra eljutottak a legrangosabb európai kupa döntőjéig.

Guttmann tökéletesen ismerte a Benficát, de a Milan képességeivel is tisztában lehetett, hiszen az ötvenes években a piros-feketéket is irányította.

Nem túl szívmelengető emlék a számára, hiszen 1954-ben nehéz természete miatt szezonközben tették lapátra úgy, hogy a csapat a bajnokság élén állt, amelyet végül meg is nyert. A távozása miatt megtartott sajtótájékoztatón a mérges, sértett magyar elég szűkszavúan és keményen reagált elbocsájtására.

„Kirúgtak, pedig nem vagyok sem bűnöző, sem homoszexuális. Viszlát!”

Nem zárta a szívébe a milánói csapatot. A 1963. május 22-én a Wembleyben megrendezett mérkőzés előtt érthető, hogy a portugál újságírók megkérdezték tőle, hogy mit vár a döntőtől.

Szavaiból egyértelműen kiderül, hogy egyáltalán nem emlékszik arra, hogy bármilyen átkot szórt volna a portugál bajnokra, sokkal inkább azt lehet érezni, hogy szereti csapatot és tiszta szívéből szurkol Eusébióéknak.

„Nyilvánvaló, hogy a Milannak egy varázslatos csapata van. Nagy játékosokkal, még nagyobb tudással. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez pont jó így a Benficának. Sokkal jobb az olaszokkal a kupa döntőjében találkozni. Két meccsen a kieséses szakaszban szerintem nehezebb lenne nyerni. Így, hogy csak egy meccset kell játszani, a Benficának van egy előnye, ami hatalmas súllyal bír. Tudja, mi az? A tapasztalat. A tény, hogy már harmadik alkalommal lehet ott egy európai döntőben. Kétségtelen, hogy a Milan Olaszország legjobb csapata, függetlenül attól, hogy nem vezeti a bajnokságot, de már évek óta nem képes eljutni egy nagy sorozat döntőjéig. Bár a játékosaik nagyok jók és nagy tudásúak, ezzel a ténnyel meg kell birkózniuk” – tekintett a mérkőzés elé Guttmann, majd kimondta azt, ami ékesen bizonyítja, hogy a lehető legjobbakat kívánja a Benficának, a legkevésbé egy százéves vagy végtelen átkot a nemzetközi porondon.

„Meggyőződésem, hogy a Benfica jelenleg nagyon jó állapotban van, semmi szüksége sincs rám és újra Európa bajnoka lesz.”

Ezt 1963. április 6-án nyilatkozta Portugália legnagyobb sportnapilapjának, az A Bolának. Érezhető, hogy bár dühösen távozott Milánóból, tiszteli az olasz csapatot, az meg végképp átjön a nyilatkozatból, hogy a döntőben a Benficáért fog szorítani.

Arról is tudni, hogy a döntő előtt egy üzenetet (távirat) küldött a csapatnak, amelyet a csapat kapitánya, Coluna olvasott fel csapattársainak:

„Újabb győzelmet kívánok Európa dicső bajnokának, öregbítsétek a portugál labdarúgás és a Benfica hírnevét. A szívem veletek van.”

Mindez nem egészen egy évvel az állítólagos átok után. Ilyeneket nem mond egy dühös, sértett ember, aki százéves rontással sújtja azt a klubot, ahol legnagyobb sikereit érte el.

Az viszont tény, hogy Londonban elbukott a Benfica, pedig a szünetben még 1:0-ra vezetett Eusébio találatával. Fordulás után fordított a Milan, elindítva az átok lavináját.

„A Benficáé a szívem háromnegyede”

Ugyancsak az A Bolának árult el egy apró titkot 1968. március 7-én – ekkor éppen nem volt csapata -, hogy mennyire fontos számára a Benfica. Amikor a lap újságírója azt firtatta, hogy vajon még mindig szereti-e a Benficát, ezt válaszolta:

„Efelől semmi kétség! Ezt nézze: itt van a kabátom hajtókáján a Benfica címere. Drágakövekből készült. Mindig magammal hordom.”

Guttmann haláláig tisztelettel, csodálattal és hálával telve beszélt a klubról. 1974-ben egy portugál újságíró, José António (A Bola) meglátogatta az akkor Bécsben élő Guttmannt, hogy beszélgessenek egy jót a portugál labdarúgásról, és természetesen szeretett csapatáról.

„Még egyszer találkozhattam Guttmann Bélával Bécsben, a Karntnerstrassén, az Európa Kávéházban, a híres edző törzshelyén. Beszélgettünk egy kicsit a labdarúgásról – mi másról -, ahogyan azt előzetesen megbeszéltük telefonon. A Benfica labdarúgócsapatának régi varázslója mosolygós és jókedvű volt, átölelt, mint mindig, érezhetően teljes szeretettel. Guttmann sosem rejtegette, mennyire imádja az országunkat, ezért eleinte Portugáliáról, az itteni időjárásról, az emberekről, régi barátokról beszéltünk, akikkel még mindig tartja a kapcsolatot. Mint mondta, talán ellenségei is vannak még, de kinek ne lennének, aki egykor ilyen magas pozícióban volt. Portugália még mindig elbűvölő ország a számára, Lisszabonhoz pedig nincs mi fogható. Madeiráról is beszélt, amelyet idén látogatott meg, amikor a Porto épp ott játszott. Csodálatos sziget, igazi paradicsom. Őszinte csodálat áradt minden szavából” – írta az A Bola a találkozásról, amely – mint később kiderült – az utolsó volt.

A Benfica pedig megmaradt az örök szerelemnek.

„Sosem csináltam belőle titkot, hogy a Benficáé a szívem háromnegyede, még újra nagy lehet Európában” – vallotta utolsó nyilatkozatában, amelyet portugál újságírónak adott.

„A Benficáé a szívem háromnegyede” – nyilatkozta 1974 július elsején az A Bolának.

Mondta vagy sem azon a májusi napon, 1962-ben, az biztos, hogy rosszat sosem akart volna Portugália legnagyobb klubjának.

Visszatért a Benficához pár évvel távozása után

Elnökválasztás volt 1965-ben a Benficánál. Az egyik jelölt kampányának részét képezte, hogy visszahívja a klub legsikeresebb edzőjét, Guttmann Bélát. Gastao Silva, aki 1959-ben javasolta, hogy a magyar vegye át a csapat irányítását, tudta, hogy az edző újra Európában van és Portóban él, hisz szerette az országot.

Miután felvetették a visszatérés lehetőségét a klubhoz, a magyar szakember nem sokat gondolkodott, augusztusban már ő irányította a csapat edzéseit.

Az új etap a „sasoknál” viszont nem sikerült fényesre. Rosszabb mutatói voltak, mint azoknak, akik ’62 után követték – köztük két magyarral, Czeizler Lajossal és Schwartz Elekkel – vagy későbbi utódai.

Az Em defesa do Benfica-blogban arról írnak, hogy Guttmann nem tudta tartani a lépést a futball fejlődésével. Alig pár év elteltével a labdarúgásban előtérbe került a fizikalitás, amiről a magyar tréner nem volt hajlandó tudomást venni, bízott korábbi tapasztalatában és az addig eredményes elképzeléseiben, de ez már nem volt elég, hogy sikerre vigye a csapatot.

Ez a lépés viszont újabb megerősítése annak, hogy ő semmi rosszat nem akart a Benficának, hisz csak nem menne vissza egy olyan klubhoz, amelyet a saját átka sújtott.

Az elbukott döntők

BEK-döntő, 1965. május 27, Milánó, San Siro Stadion:
Benfica-Internazionale 0:1

Az 1963-as finálé a Milan ellen csak az első lépés volt. Két évvel később újra egy milánói gárda gátolta meg a Benficát, hogy a magasba emelhette a BEK-trófeát. Azok után, hogy a negyeddöntőben a Real Madridot, majd a négy között a Győri Vasas ETO-t – 1965-ben ezen a néven futott a győri csapat – búcsúztatta, az Internazionale volt az ellenfél a fináléban, Jair gólja viszont elfújta a portugál álmokat a harmadik trófeáról. Azért is fájt ez a vereség a portugál bajnoknak, mert eredetileg Rómában rendezték volna a meccset, végül a kék-feketék élvezhették a hazai pálya előnyét.

BEK-döntő, 1968. május 29, London, Wembley Stadion:
Benfica-Manchester United 1:4 – hosszabbítás után

A hatvanas években egyszer még eljutott a legrangosabb kupa döntőjéig. Ekkor, 1968-ban a Manchester United volt az ellenfél, ebben az esetben is kicsit nehezített pályán küzdhettek meg a piros-fehérek, hiszen a ’63-as Milan elleni bukáshoz hasonlóan megint a Wembleyben volt a finálé. A rendes játékidő eredménye 1:1 lett, a hosszabbításban viszont Bobby Charlton, George Best és Brian Kidd nem kegyelmezett, a „vörös ördögök” 4:1-gyel felfalták a lisszaboni „sasokat”.

Kevesen gondolhatták a portugál fővárosban, hogy másfél évtizedet kell várniuk a következő döntőre.

UEFA-kupa döntő
1983. május 4. Heysel Stadion
Anderlecht-Benfica 1-0
1983. május 18., Luz Stadion
Benfica-Anderlecht 1-1
Összesítésben: 2-1 az Anderlechtnek

Ebben az esetben az UEFA-kupa fináléjával kellett megelégednie a Benficának, amely két mérkőzésen dőlt el: 1983. május 4-én a belga Anderlecht 1-0-ra nyert a Heysel Stadionban, két héttel később a Luzban csupán 1-1-s döntetlent tudott kicsikarni a portugál csapat.

A negyedik fiaskóval végződő kupadöntő, ekkor már kezdett előjönni a gondolat, hogy talán Guttmann Béla szelleme – a legendás magyar edző 1981. augusztus 28-án hunyt el –, átka is összefüggésben lehet az eredménytelenséggel.

BEK-döntő, 1988. május 25., Stuttgart, Neckarstadion:
Benfica-PSV Eindhoven 0-0, tizenegyesekkel: 5-6

Öt évvel később, újra a legrangosabb kupa fináléjába jutott a csapat, a holland bajnok elleni meccs előtt bizakodó hangulat volt a Benficánál, ám mindhiába. A mérkőzésen a hosszabbítás után sem született gól, a tizenegyesek után pedig a portugálok mehettek le a pályáról szomorkodva.

BEK-döntő, 1990. május 23, Bécs, Práter Stadion:
Benfica-Milan 0-1

Jó időszakát élte a klub, a nyolcvanas években egyértelműen a topcsapatok közé volt sorolható, ahogyan a Milan is, amely a előzetesen egyértelműen a mérkőzés esélyese volt. A Benficát ugyanakkor fűthette a visszavágás vágya az 1963-as fináléért.

Mivel Bécsben volt a finálé, a mérkőzés előtt Guttmann korábbi sztárja, Eusébio elment az osztrák fővárosban elhunyt magyar sírjához, ahol a „Fekete Párduc” térden állva könyörgött az edzőnek, aki egykoron felfedezte, hogy vonja vissza átkát.

Ez sem segített a portugálokon, a Milan három tulipánja vezérletével – a döntő gólt Rijkaard szerezte – újra legyőzte a Benficát.

Már féltucat elveszített finálét tudhatott maga mögött az állítólagos Guttmann-átok óta a Benfica, amelyre újabb ínséges időszak várt.

Legközelebb az Európa-ligában jutott az utolsó mérkőzésig a portugál együttes, 2013 májusában az angol Chelsea-vel nézhetett farkasszemet. A döntőben Fernando Torres góljára még tudott válaszolni Óscar Cardozo, de Braniszlav Ivanovics ráadásban szerzett találatára nem volt ideje reagálni Jorge Jesus csapatának.

Amikor a Benfica hívei könyörögnek Guttmann Bélának, hogy visszavonja az átkot.

Egy évvel később újra az El-döntőbe jutott a Benfica, ezúttal a Sevilla volt az ellenfél, de az 1988-as BEK-fináléhoz hasonlóan 0-0-s eredmény után a tizenegyeseknél pontosabb volt az Unai Emery vezette spanyol csapat, pedig a meccs alatt a portugálok több mint kétszer annyit találták el a kaput (15-ször), mint Baccáék (7).

A tény tény marad, a torinói döntő a nyolcadik volt, amit 1962 óta vesztesen zárt le a Benfica. Azóta már hét év telt el úgy, nem igazán ment a csapatnak az európai porondon.

Guttmann átka és a művészetek, vallás és mémek

Ahogy telt az idő, ahogyan egymás után bukta el a finálékat a csapat, egyre nagyobb hangsúlyt kapott az átok, ami poénkodásra, a „sasok” froclizására, a kreativitás kibontakoztatására jó táptalaj volt.

Mémek és karikatúrák ezrei jelentek meg.

Omar Momani egyik híres karikatúrája Guttmann átkával kapcsolatban.

És még meg is énekelték. Egy walesi banda, a Cardiffi Egyetemen alakult Los Campesinos az egyik dalában így emlékezik vissza a legendás magyar trénerre:
„A szerelem Guttmann Bélája az életre szóló cölibátus átkát szórta az exeimre…”

A zsidó származású Guttmann átka, és talán a Benfica sajnálata arra késztette a dél-budai Bét Sálom zsinagóga főrabbiját, Radnóti Zoltánt, hogy 2020-ban egy írásba foglalt áldást fogalmazzon meg az átok semlegesítésére.

„Vallását nem gyakorló ember volt Guttmann Béla. Mégis elmondhatjuk, hogy minden, ami őhozzá tartozik, amit csinált vagy mondott életében, része a személyiségének. Ilyen értelemben kicsi, de fontos szegmens a zsidósága is. Őt zsidóként, férfiként, edzőként, magyarként identifikáljuk, a különböző elemeket nem lehet leválasztani, csak egyben értelmezhetők. Ilyen módon logikus a híres mondását akár zsidó átoknak is tekinteni, amely ellen remélhetőleg egy zsidó áldás segíthet” – mondta pár héttel ezelőtt a Nemzeti Sportnak Radnóti Zoltán.

Bármi is történt azon az ajtócsapkodós napon Brito elnök szobájában, bármilyen szavak is hagyták el Guttmann Béla száját, gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy az európai futball – talán a világ – halhatatlan legendájává tették. Az is biztos, hogy ez a bizonytalanság, illetve a csapat nyolc döntőbéli elhasalása sokat segített abban, hogy misztifikálják a sikeredző szavait, súlyt adva a városi legendának.

Időről időre felmerül annak az epizódnak a hatása a mindennapokban, a legerősebben akkor, amikor a Benfica jól teljesít az európai porondon és szépen lassacskán közelít valamelyik kupakiírás döntője felé.

Lassan 60 esztendő telt el az ominózus nap óta, ha tényleg elhangzott – és életre kelt – a híres mondat, akkor a bőséges ’60-as évek után még négy évtized ínség vár a piros-fehérekre, hacsak Radnóti főrabbi áldása meg nem kegyelmez a szárnyaszegett „sasoknak”.

Borítókép: Guttmann Béla középen, a BEK-döntőt megfordító két játékosával, Eusébióval és Colunával. (Forrás: loucoporfootball.com)

További tartalmak