Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Háromgólos, sima Puskás-győzelem a Gyirmót ellen

Háromgólos, sima Puskás-győzelem a Gyirmót ellen

MTI
A Puskás Akadémia FC 3-0 arányban legyőzte a vendég Gyirmót FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának nyitómérkőzésén.

Enyhe felcsúti mezőnyfölényt hozott az első félidő, azonban a csapatok kevés helyzetet alakítottak ki a kapuk előtt, így nem csoda, hogy a játékrészben nem esett gól.

Fordulást követően megélénkült a találkozó, a Gyirmót részéről Medgyes Zoltán, a Puskás Akadémiától Alexandru Baluta rúgott kapufát. Egy rossz hazaadás hozta meg a hazai vezetést: Luciano Slagveer a kapust kicselezve gurított az üres kapuba. Tíz perc elteltével megduplázták előnyüket a felcsútiak, majd a hajrá kezdetén eldöntötték a három pont sorsát. A vendégek becsülettel küzdöttek a meccs végéig, helyzeteik is adódtak, de nem sikerült a kapuba találniuk.

OTP Bank Liga, 16. forduló:
Puskás Akadémia FC – Gyirmót FC 3-0 (0-0)
Pancho Aréna, 586 néző, v.: Antal P.
gólszerző: Slagveer (53., 80.), Corbu (65.)
sárga lap: Plsek (73.), Komáromi (81.), illetve Radics (64.)

Puskás Akadémia:
Markek – Favorov, Joao Nunes, Spandler, Nagy Zs. – van Nieff (Janyickij 82.), Plsek – Corbu, Baluta (Bakti 82.), Komáromi – Slagveer (Posztobányi 87.)

Gyirmót:
Hársfalvi – Radics, Karacs, Széles, Zeke – Medgyes Z., Nagy P. (Vogyicska 76.), Vass Á., Hajdú Á. – Simon A., Varga B.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, az első félidőben kissé pontatlanul és félénken játszott a csapata, főleg az utolsó passzoknál, a második félidei teljesítménnyel azonban nagyon elégedett. „Próbáltuk gyorsítani a játékot és kihasználni a sebességünket a széleken. Az ellenfél segítsége is kellett az első gólhoz, de nagyobb nyomást helyeztünk az ellenfélre a második félidőben és ezek hozták a helyzeteket.”

Csertői Aurél, a Gyirmót trénere szerint ilyen hibákat nem szabad az NB I-ben elkövetni, ez okozta a vereséget. „Az első gól előtt odaadtuk a centernek a labdát, az ellenfél pedig áll olyan jó képességű játékosokból, hogy berúgták. Utána szétesett a játékunk, az ellenfél kihasználta a hibáinkat, bár volt két gólszerzési lehetőségünk. Jól kezdtünk, az első félidőben egyenrangú ellenfelei voltunk az előző szezon ezüstérmesének, de ha a védelemben hibázunk, azt könyörtelenül kihasználja az ellenfél.”

A felcsútiak második gólját szerző Marius Corbu azt mondta, már a mérkőzés előtt érezte, hogy be fog találni. „Örültem, hogy játszhatok, nagyon élveztem. Önbizalommal ébredtem, bíztam magamban és a csapatban, tudtam, hogy ma semmiképp nem fogunk kikapni” – fogalmazott a magyar–román kettős állampolgárságú játékos, aki arra a kérdésre, hogy ha meghívót kapna Marco Rossitól, akkor a magyar válogatottat választaná-e, azt válaszolta, hogy „ez nem kérdés”.

A második félidő elején, még 0–0-nál kapufáig jutó gyirmóti Medgyes Zoltán szerint fordulópont lett volna, ha az a lövés befelé pattan, bár szerinte utána is voltak lehetőségeik, amelyeket azonban nem sikerült értékesíteni. „A Puskás megérdemelten nyert, ma jobbak voltak, mint mi.”

Borítókép: m4sport.hu

További tartalmak