Musorujsag
Élő Eredmények

A Manchester Cityt működtető holding figyeli Vancsa Zalánt – sajtóhír

A Manchester Cityt működtető holding figyeli Vancsa Zalánt – sajtóhír

m4sport.hu
Az angol bajnokságban címvédő és listavezető, a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Manchester Cityt is működtető City Football Group holding is érdeklődik a 17 éves Vancsa Zalán iránt – írja angol forrásaira hivatkozva a Nemzeti Sport. A lap úgy tudja, hogy az MTK tehetséges támadójának szerződtetéséről előrehaladott tárgyalások folynak.

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a City Football Groupnál azok után kezdtek foglalkozni Vancsa Zalán szerződtetésével, hogy ősszel az UEFA Ifjúsági Ligában négy mérkőzésen öt gólt és négy gólpasszt jegyzett.

A sportnapilap hozzáteszi, információik szerint nem a City Group az egyetlen neves érdeklődő, több angol klub is szívesen látná soraiban a magyar tehetséget, akinek „az átigazolási ügyében előrehaladott tárgyalások folynak, és jó eséllyel a téli átigazolási időszakban megegyezés is születhet az ügyében”.

A City Group több klubot működtet világszerte, a holdinghoz tartozik a többi között a belga Lommel, a spanyol Girona és a francia Troyes is.

Vancsa Zalán az őszi szezonban 10 bajnokin és két kupameccsen lépett pályára, ezeken a mérkőzéseken összesen két gólt szerzett.

Borítókép: (Fotó: Facebook/ MTK Budapest)

További tartalmak