Musorujsag
Élő Eredmények

A Haladás nem bízza a véletlenre a feljutást: Lencsét vett az új évben

A Haladás nem bízza a véletlenre a feljutást: Lencsét vett az új évben

m4sport.hu | Szerző: Kun Dániel
A Haladás csütörtök délelőtt jelentette be, leigazolta a Gyirmót FC Győr rutinos támadóját, Lencse Lászlót.

„Újévre Lencse!”  indította közleményét szellemesen a vas megyei klub.

Az egyesület közlése szerint a 33 éves csatár másfél éves szerződést írt alá a szombathelyieknél. A győri születésű játékos az ETO utánpótlásában, majd a Sándor Károly Akadémián pallérozódott, az MTK-ban debütált a felnőttek között.

A magyar élvonalban szerepelt még a Videotonnál, a Kecskemétnél, a Puskás Akadémiánál és az Újpestnél is mielőtt 2017-ben újra az MTK-ba igazolt. A kék-fehérektől tavaly januárban került vissza szülővárosába.

A gyirmótiak feljutásához 16 bajnokin 11 góllal járult hozzá tavasszal, de az élvonalban már csereként számítottak rá: ősszel 12 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, mindannyiszor csereként.

Mindent egybevetve 215 NB I-es összecsapáson 68 gólig és 38 gólpasszig jutott, a második vonalban 115 meccsen 62 gólt és 21 gólpasszt jegyzett. Az MTK-val bajnoki címet ünnepelhetett 2008-ban, de a Videotonnal megismételte ezt 2011-ben a 2010-ben szerzett ezüstérem után.

2012-ben belekóstolt a légióséletbe: az akkor izraeli bajnok Ironi Kirjat Smónához szerződött, majd a görög Aszterisz Trípoliszban próbálta ki magát. Az európai kupaporondon az Európa-ligában hatszor, a Bajnokok Ligájában – selejtezőkön – négyszer szerepelt, utóbbi találkozókon két gólt is szerzett.

Ami a válogatottat illeti, az U21-es nemzeti tizenegyben játszott, a felnőttválogatottban kerettag volt.

„Már nyáron felmerült a nevem a Haladásnál, ám akkor még Gyirmóton maradtam. Ősszel viszont sajnos kevesebbet játszottam az NB I-ben, most télen pedig újra felmerült a nevem Szombathelyen – és fel is vették velem a kapcsolatot. Jólesett, nagyon ragaszkodtak hozzám a Halinál, kitartóak voltak és mindenképpen szerették volna, hogy Szombathelyre szerződjek – ez is sokat nyomott latba a döntésemben” – nyilatkozta boldogan a szerződés aláírását követően.

A Haladás a negyedik helyről várja a bajnokság második körének folytatását a Merkantil Bank Ligában, öt pont hátrányban a listavezető DVTK mögött.

Borítókép: haladas.hu

További tartalmak