Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar bajnok és kupagyőztes védőt igazolt a Mezőkövesd

Magyar bajnok és kupagyőztes védőt igazolt a Mezőkövesd

m4sport.hu
Az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd labdarúgócsapata leigazolta Patrick Ikenne-Kinget, aki korábban a Budapest Honvéddal bajnokságot és Magyar Kupát is nyert.

A 30 esztendős, a jobb oldalon védőként és középpályásként is bevethető nigériai-magyar kettős állampolgárságú játékos 2012-ben igazolt a Budapest Honvédhoz, amelynek színeiben összesen 138 tétmérkőzésen szerepelt, és amellyel a 2016/2017-es szezonban az NB I-ben, a 2019/2020-as idényben pedig – a döntőben éppen a Mezőkövesdet verve – a Magyar Kupában diadalmaskodott.

Ikenne-King az MTK-nál is megfordult, a kék-fehérek mezében 37 mérkőzésen egy gólt szerzett, ezt pedig éppen a Mezőkövesdnek lőtte 2020 novemberében.

Patrick Ikenne-King összesen 150 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, tavaly nyár óta azonban nem volt klubja.

A Mezőkövesd szintén csütörtökön jelentette be az albán Kamer Qaka szerződtetését.

Borítókép: Patrick Ikenne-King régi ismerősként tért vissza a magyar élvonalba (Fotó: mezokovesdzsory.hu).

További tartalmak