Musorujsag
Élő Eredmények
×

Döntött az MLSZ: négy csapattal csökken az NB II

Döntött az MLSZ: négy csapattal csökken az NB II

m4sport.hu, mlsz.hu
Az MLSZ (Magyar Labdarúó-szövetség) elnöksége keddi online ülésén elfogadta a 2022-2023-as bajnoki és kupa-versenykiírásokat, illetve meghatározta a versenynaptárat. Az OTP Bank Liga lebonyolításában nincs jelentős változás, továbbra is 12 csapattal, három forduló lejátszásával július utolsó hétvégéjén rajtol, egy időben a másodosztállyal, amely két lépcsőben előbb 18, majd 16 csapatos formában folytatódik.

Az MLSZ elnöksége továbbra sem tett le az OTP Bank Liga létszámának növeléséről. Ennek feltétele a már végbement infrastrukturális fejlődés és pénzügyi stabilitás mellett az akadémiai munka, az utánpótlás-nevelés színvonalának, továbbá a magyar játékosok arányának jelentős növekedése.

Az NB II színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében a következő idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a most 20 csapatos férfi másodosztály, míg az NB III-ban ugyancsak 2023-2024-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet.

Az mlsz.hu továbbá megírja, a női labdarúgás fejlődése lehetővé teszi, hogy a női NB I létszámát 12 csapatra emeljék. A bajnokság a másodosztállyal együtt augusztusban rajtol.

A labdarúgás mellett a futsalt is érint változás, a bajnokság 12 csapatosra bővül.

Borítókép: Debrecen, 2021. december 12. A ferencvárosi Muhamed Besic (k), valamint David Babunski (b) és Tischler Patrik (j), a Debrecen játékosai a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. december 12-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak