Musorujsag
Élő Eredmények
×

Csányi Sándor: Nem igaz, hogy az MLSZ befolyásos szülőkkel egyeztet a korosztályos válogatottak összeállításáról

m4sport.hu
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az M4 Sportnak nyilatkozva cáfolta az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetői posztjáról másfél év után távozó Fehér Csaba állítását, amely szerint az MLSZ befolyásos szülőkkel egyeztet a korosztályos válogatottak összeállításáról.
Csányi Sándor (fotó: MTI/Kovács Tamás)

A 40-szeres válogatott Fehér Csaba múlt héten a Nemzeti Sportnak beszélt az MLSZ-től való távozásának körülményeiről és okairól. A Pécs, az Újpest, a NAC Breda és a PSV korábbi játékosa elmondta, olyan előírásokat kellett volna képviselnie az utánpótlás-versenyrendszer átalakításával és az átigazolási szabályokkal kapcsolatban, amelyeket nem a részvételével és egyetértésével alakítottak ki, ráadásul Barczi Róbert sportigazgató elvárta tőle, hogy befolyásos szülőkkel egyeztessek a válogatási elvekkel kapcsolatban.

Csányi Sándor a tavaszi idény rajtja előtt adott exkluzív interjút az M4 Sportnak. Az MLSZ elnöke az állításokra reagálva elmondta, Fehér Csaba szeptemberben kapott egy másfél oldalas értékelést a munkájáról és arról, hogy min kell változtatni, de ez nem történt meg. Azt az állítását pedig sajnálatosnak tartja és határozottan cáfolta, hogy az MLSZ befolyásos szülőkkel egyeztet az utánpótlás-válogatott összeállítása kapcsán.

„Ilyenről nincs szó. Egyetlen esetben történt, hogy egy, egyébként a magyar labdarúgásban évtizedek óta vezetőként dolgozó szülő egy adott korosztályba nem engedte el a gyerekét a válogatottba, mert úgy ítélte meg, hogy a gyerek már előbbre tart és eggyel föntebbi korosztályban kellene játszania. Sajnos ez a szülő nem ápolt túl barátságos viszonyt Fehér Csabával, az MLSZ vezetése pedig a konfliktus után fél évvel szerzett erről tudomást. Egy nagyon tehetséges gyerekről van szó, akivel kapcsolatban remélhetőleg néhány napon belül bejelentik, hogy egy nagy európai klub leigazolja. Barczi Róbert leült a szülővel és tisztázták a félreértést, azt gondolom, hogy ez volt a helyes út, nem pedig üzengetni egymásnak fél éven keresztül, hiszen egy tehetséges gyerekről van szó. Az MLSZ kollégái, az utánpótlás-válogatottat összeállító edzők teljesen függetlenek, semmi ilyen jellegű állítás nem igaz, amit Csaba mond, ez az egy eset kivétel volt, de itt is egy szakember szülővel ültünk le” – mondta Csányi Sándor.

A beszélgetésből kiderült, az említett tehetséges fiatalt a Manchester City szerződtetheti, korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a Premier League-ben éllovas klubot működtető holding figyeli Vancsa Zalánt, a hírek szerint az MTK 17 éves támadójának szerződtetéséről előrehaladott tárgyalások folynak a City Football Grouppal, sőt friss hírek szerint pénteken már orvosi vizsgálatra várják.

Fehér Csaba pozícióját Németh Antal vette át az MLSZ-nél az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetőjeként. „Egységes szakmai koncepció kereteinek kidolgozása és megvalósítása lesz a feladatom. Az elsődleges célunk, hogy a korosztályos válogatottakban szereplő tehetséges játékosok közül minél többen eljussanak a felnőtt nemzeti csapatig, és az oda vezető úton minden segítséget megkapjanak a fejlődésükhöz” – mondta hétfőn az MLSZ honlapján.

A 47 éves Németh Antal 2009-től az MLSZ Pest megyei koordinátoraként, majd a Pest megyei igazgatóság szakmai igazgatójaként tevékenykedett. Ezzel párhuzamosan a Vasasnál utánpótlás szakmai igazgatóként is dolgozott. Később, 2015 és 2020 között szövetségi edzőként vállalt szerepet több korosztályos válogatottnál. Két évvel ezelőtt a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely másodedzője, majd vezetőedzője lett.

A Csányi Sándorral készült teljes interjú, melyben többek között a hétvégén folytatódó OTP Bank Liga jövője és a magyar válogatott 2022-es éve került szóba, csütörtökön este, a 18:30-kor kezdődő Puskás Akadémia – Ferencváros mérkőzés előtt lesz látható az M4 Sporton, 17.45-ös kezdettel.

További tartalmak