Musorujsag
Élő Eredmények

Már nem Horváth Ferenc a Honvéd edzője

Már nem Horváth Ferenc a Honvéd edzője

honvedfc.hu
Az OTP Bank Liga 8. helyén álló Budapest Honvéd szerződést bontott Horváth Ferenc vezetőedzővel.

A kispesti együttes a tavaszi első fordulóban az sereghajtóként érkező Gyirmóttól szenvedett vereséget hazai pályán, így csupán három pontra került a kiesést jelentő pozíciótól.

A klub vasárnap jelentette be azonnali hatállyal bontott szerződést a szakemberrel.

Horváth Ferencet tavaly február 15-én kieső helyen vette át a Honvédot, amellyel végül a 10. helyen zárt. 30 bajnokin irányította a Honvédot, ezeken tíz győzelmet, öt döntetlent és 15 vereséget könyvelhetett el.

Pótlásáról későbbre ígért tájékoztatást a vezetőség.

Borítókép: (fotó: honvedfc.hu).

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Waltner Róbert: Szépen megtanulta tőlem, hogyan kell érkezni, most megittam a levét
Waltner Róbert és Bognár György is egyetértett abban, hogy a Paks nem a jobb teljesítményének köszönheti a ZTE elleni 3-2-s győzelmét az OTP Bank Liga 18. fordulóban. A vendégek vezetőedzője a saját hibáikat, a játékvezető döntését és egykori játékosa remeklését is megemlítette az eredményt befolyásoló okok közt.
Magyar futball