Musorujsag
Élő Eredmények

Középpontban a fiatalok – bemutatjuk Vancsa Zalán leendő csapatát

Középpontban a fiatalok – bemutatjuk Vancsa Zalán leendő csapatát

m4sport.hu | Szerző: Határ Dávid
Hétfőn hivatalossá vált, amiről már hetek óta hallani lehetett a magyar és a nemzetközi sajtóban: Vancsa Zalán aláírt a Manchester Cityt is működtető holdinghoz, a City Football Grouphoz. A 17 éves tehetség tavasszal még nevelőegyesületénél, az MTK-nál szerepel kölcsönben, majd nyártól – várhatóan – a belga másodosztályban szereplő Lommelhez csatlakozik. Cikkünkben egy kicsit közelebbről is bemutatjuk az utánpótlás-válogatott támadó leendő klubját, valamint a City Football Groupot.

Vancsa Zalán az m4sport.hu-nak adott interjúban elárulta, decemberben vette fel vele a kapcsolatot a City Football Group, amit négy-öt megbeszélés követett, januárban pedig a Manchester City és az MTK is megegyezett egymással. Csütörtökön utazott el Manchesterbe, ahol két tüzetes orvosi vizsgálaton esett át, majd a papírmunkát is elvégezték, és 2024-ig szóló szerződést írt alá.

Polyák Balázs, az MTK sportigazgatója az M4 Sportnak elmondta, 17 éves tehetség iránt többek között a Bayern München és a Sevilla is érdeklődött, ám ő végül a rendkívül kiterjedt hálózattal rendelkező CFG-t választotta – éppen ezért egy kicsit közelebbről is megvizsgáltuk, mi várhat Vancsa Zalánra a City Football Group kötelekében.

Vancsa Zalán a Manchester City stadionjában (Fotó: mtkbudapest.hu)

NÉGY KONTINENS, TÍZ FUTBALLKLUB – A CITY FOOTBALL GROUP

A City Football Groupot 2013 májusában alapították meg, azóta világszerte már számos futballklubnak és akadémiának, illetve az ezeket kiszolgáló és támogató cégnek, továbbá marketingcégnek a tulajdonosa.

A holding többségi tulajdonosa az Abu Dhabi United Group, amely egy emírségekbeli magántőke-befektetési alap – ADUG mellett még egy amerikai és egy kínai cég szerepel a tulajdonosok között –, így a pénzügyi lehetőségek már a kezdetektől szinte határtalanok voltak. Nem meglepő, hogy a CFG világméretű terjeszkedésbe kezdett, már négy kontinensen van jelen: a zászlóshajónak számító Manchester City mellett a klubjai közé tartozik az amerikai New York City, az ausztrál Melbourne City, a spanyol Girona, a japán Yokohama Marinos, a kínai Szecsuan Csiuniu, az indiai Mumbai City, az uruguayi Montevideo City Torque, a belga Lommel és a francia Troyes.

A City Football Group kimondott célja a futballal – továbbá most már az e-sporttal – kapcsolatos vállalkozásokba való befektetéssel az, hogy növeljék a labdarúgásban való részvételt és a futball iránti elkötelezettséget. Kicsit részletesebben kibontva ezt, a CFG megalapítása több, egymással párhuzamosan futó sportszakmai és gazdasági projekt elindítását jelentette.

A sportszakmai célok elérésében kulcsszerepe van a klubok közötti szoros együttműködésnek. Ez több szinten nyilvánul meg, hiszen a CFG-klubok közötti szakember- és játékosmozgás, illetve a tudás (edzésmódszerek, taktika, teljesítmény-ellenőrzés, rehabilitációs módszerek) megosztása is a folyamatos fejlődést szolgálja. Emellett nagy előnyt jelent, hogy több kontinensen is jelen vannak, így a riválisoknál sokszor könnyebben hozzáférnek a helyi tudáshoz és a kiterjedt játékosmegfigyelő-hálózatnak köszönhetően gyorsabban megtalálják a tehetségeket.

A projekt másik alappillére a gazdasági növekedés folyamatos biztosítása. Ennek érdekében egy, az amerikai franchise-rendszerre hasonlító projekt, a közös identitás kialakítása is elindult. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a holding legismertebb és legsikeresebb csapatához, a Manchester Cityhez hasonlóan több felvásárolt klub nevébe is bekerült a „City” szó, továbbá az angol együttes kör alakú címerét és színeit is átvette több alakulat. A közös identitás megteremtésével a manchesteri klub Európán kívüli ismertségének és szurkolóbázisának növelése a cél, majd az ennek köszönhetően egyre jobban emelkedő, tévés jogdíjakból és merchandise-tevékenységből származó bevételek megszerzése sem elhanyagolható szempont.

Vancsa Zalán (30) az ifi BL-ben is bizonyított, négy mérkőzésen öt gólt és két gólpasszt jegyzett (fotó: MTK Budapest)

KÖZÉPPONTBAN A FIATALOK – A LOMMEL SK

A City Football Group 2020 májusában vásárolta fel a belga másodosztályban szereplő klubot, és az üzlet részeként azonnal törlesztette is a klub 1,75 millió fontos adósságát. A CFG közleménye akkor úgy fogalmazott, „a klub története közel egy évszázadra nyúlik vissza, híres az erős akadémiájáról, és arról, hogy nagy hangsúlyt fektet a fiatalok fejlesztésére.” Arról már Ferran Soriano, a CFG ügyvezető igazgatója beszélt részletesebben, hogy pontosan milyen terveik is vannak a belga csapattal.

„Ez a befektetés része annak a hosszútávú stratégiánknak, amelynek célja, hogy a jelentős futballnemzetek mindegyikében jelen legyünk, szép játékot játsszunk és neveljük a tehetségeket. Vonzott minket a Lommel kultúrája és a fiatalok fejlesztése iránti elkötelezettsége. Alig várjuk, hogy mi is tanuljunk tőlük, és hogy segíthessünk a klub fejlődésében az előttünk álló hónapokban és években”mondta Soriano, aki azt sem titkolta, a klub felvásárlásában nagy szerepet játszott a belga válogatott fejlődése és sikeressége, valamint a Manchester City belga világklasszisai, Kevin De Bruyne és Vincent Kompany.

Vancsa Zalán édesapja, a közel 300 NB I-es mérkőzésen pályára lépő Vancsa Miklós még a hivatalos bejelentés előtt úgy nyilatkozott, a Lommelnél nagy dolgok vannak készülőben, Európa és a világ legjobb, legtehetségesebb fiatal játékosait akarják összegyűjteni.

Ezt erősíti meg Diego Gigliani, a CFG feltörekvő tehetségekért felelős ügyvezető igazgatója, aki a Manchester Evening Newsnak adott interjújában elmondta:

a terv az, hogy a Lommel hírnevet szerezzen a fiatal tehetségek kinevelésében, akiket aztán nyereséggel lehet értékesíteni, vagy a csoporton belül egy másik klubhoz átigazolni.

A CFG-n belüli játékosmozgás működését jól jelzi, hogy a belga együttes jelenlegi keretében öt Manchester City-játékos – köztük a magyar válogatott kapujába 2018 júniusában az ausztrál válogatott színeiben betaláló Daniel Arzani – mellett Troyes- és a Montevideo City Torque-játékost is találunk.

Az látszik, hogy a Lommelből valóban van továbblépési lehetőség, akár egy szezon után is szintet lehet lépni: 2021 nyarán három játékost a holland, egyet pedig a belga élvonalba adott kölcsön az együttes – ezt valamelyest meg is sínylette a gárda, hiszen az előző szezonban az osztályozóról éppen lemaradva a harmadik helyen zárta a nyolccsapatos másodosztályt, míg jelenleg csak a hetedik helyen áll, mindössze két ponttal megelőzve a sereghajtót.

Abban mindenesetre bízhatunk, hogy Vancsa Zalán hamar megtalálja a számításait a Lommelnél, és megerősíti Milan Holub, a Manchester City vezető játékosmegfigyelőjének szavait, miszerint a 17 éves utánpótlás-válogatott támadó „Európa egyik legnagyobb tehetsége”…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MTK Budapest (@mtklabdarugas) által megosztott bejegyzés

Borítókép: Vancsa Zalán (Fotó: MTK Budapest)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Vancsa Zalán: A Manchester Citynél látják bennem a potenciált, hogy eljussak a legmagasabb szintre
Vancsa Zalán, az MTK 17 éves támadója az m4sport.hu megkeresésére megerősítette a sajtóhíreket: pénteken a Manchester Cityhez utazik orvosi vizsgálatra és szerződése aláírását követően hivatalosan is az angol sztárklubot működtető City Football Group holding kötelékébe kerül, megvásárolják a játékjogát, információk szerint 5 millió euró körüli összegért.
Magyar futball
Vancsa Miklós: Európa és a világ legjobb, legtehetségesebb fiatal játékosait akarják összegyűjteni a Lommelnél
Két tüzetes orvosi vizsgálat, stadiontúra és meccsnézés Vancsa Zalán pénteki programja a Manchester Citynél – árulta el az M4 sporthíradójában az MTK 17 éves labdarúgójának édesapja, Vancsa Miklós, aki a belga Lommelnél épülő csapatról és fia mentális felkészültségéről is beszélt, és nem rejtette véka alá véleményét Fehér Csabával kapcsolatban sem.
Külföldi futball