Musorujsag
Élő Eredmények

Uzuni és Vancsa is az NB I legdrágábban értékesített játékosai között

m4sport.hu | Szerző: Sz.V.
Mint arról beszámoltunk, a spanyol élvonalban jelenleg 14. helyen álló Granada megvásárolta a Ferencváros albán támadóját, Myrto Uzunit. A 3,5 millió eurós átigazolási díj ráadásul nem kevés bevételt jelent a klubjának, hiszen minden idők második legdrágább NB I-es transzferét bonyolította le az FTC, pont egy napon a szintén élmezőnybe tartozó Vancsa Zalán átigazolásával. Ennek kapcsán – a Transfermarkt segítségével – összegyűjtöttük a magyar bajnokság tíz legdrágábban értékesített játékosát.

Muhamed Besic (Ferencváros – 4.8 millió euró): A transfermarkt.com adatai szerint a bosnyák Muhamed Besic a labdarúgó NB I legdrágábban értékesített futballistája, aki 2014-ben négy és fél millió euró ellenében igazolt az Evertonhoz, hogy onnan – illetve több kölcsönjátékkal fűszerezve  – ingyen térjen vissza a magyar rekordbajnokhoz. Besic a szigetországi kaland során 42 mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben és 56 alkalommal az angol másodosztályban. Bár kétségtelenül nem ugyanazt a topformában lévő játékost kapta vissza a Fradi, mint akit régen eladott, de a 4.8 milliós plusszal nem lehet állítani, hogy rosszul járt volna.

Myrto Uzuni (Ferencváros – 3.5 millió euró): Hétfő este vált hivatalossá az albán szélső klubváltása, listánkról az egyetlen, aki Spanyolországba szerződött. A Transfermarkt adatai szerint 3.5 millió eurót fizetett a Granada a Ferencváros egyik legjobbjáért, ám az m4sport.hu értesülései szerint bónuszokkal ez az összeg elérheti a 4 millió eurót is. Uzuni további sorsáról – tekintettel arra, hogy egyetlen napja történt a transzfer – egyelőre nincsenek információink, de az udvariasság azt diktálja, hogy megköszönjük, amit az NB I-ért és a Ferencváros sikereiért tett, üde színfoltja volt a magyar labdarúgásnak.

Németh Krisztián (MTK – 3 millió euró): 2008-ban került az akkor mindössze 19 éves Németh Krisztián a Liverpoolhoz, 3 millió euróért. Ahogy az várható volt, sok sót nem evett meg az egyik legnagyobb angol klubnál, de onnan kiindulva igen kalandos, földrajzi és futballkulturális értelemben is sokszínű karriert futott. 13 évvel az angliai transzfer után – állítólag minimálbérért – hazaigazolt a Debrecenhez, ahol fél év után szerződést bontottak vele, igaz, állítólag előzetes megegyezés alapján.

Vancsa Zalán (MTK – 3 millió euró): Néhány óráig birtokolta az holtversenyben a második helyet az MTK fiatal tehetsége, akit a Manchester Cityhez tartozó cégcsoport igazolt le szintén 3 millióért, s nyáron a belga másodosztályú Lommel együttesében folytatja pályafutását. 17 éves játékosért három millió euró egyáltalán nem rossz pénz, pláne ha hozzávesszük, hogy Vancsa a tavasz során még nagyon fontos időszakban segítheti az MTK-t. Hogy aztán értéke és pályafutása hova fut ki, az természetesen még – divatos kifejezéssel élve – a jövő zenéje.

Dzsudzsák Balázs (DVSC – 2.5 millió euró): Az ő pályafutását azt hiszem felesleges bemutatni, gyakorlatilag mindenki betéve tudja. Debrecenből Debrecenbe vezetett az útja, ám amikor 21 évesen először búcsút mondott a Cívisvárosnak, 2.5 millió euróért – értékének két és félszereséért – vásárolta meg a PSV Eindhoven, amely csapat már 14-ért küldte tovább Oroszországba. Dzsudzsák félresikerült átigazolásai miatt talán klubszinten nem tudott akkora pályafutást magáénak tudni, mint amire predesztinálták, de ezen a listán megkérdőjelezhetetlen a helye, és nemcsak a számok miatt.

Fernando Gorriarán (Ferencváros – 2.5 millió euró): Bizonyára jó szívvel gondolnak vissza a ferencvárosi szurkolók az uruguayi középpályásra, aki hatalmas munkabírásával és komoly játékintelligenciájával emelkedett ki az NB I-ből, sőt, apró termete ellenére több fejesgólja is volt a magyar élvonalban. A 2019-es bajnoki címet követően 2.5 millió eurót fizetett érte a mexikói Santos Laguna, ebből pedig tipikus win-win szituáció alakult ki, hiszen a Fradi jó sok pénzért értékesítette, a Santos pedig azóta is eredményesen alkalmazza, ebben a bajnoki kiírásban már négyszer is betalált.

Somália (Ferencváros – 2.4 millió euró): Egy újabb tékozló fiú, listánkon már a negyedik, aki korábban már eligazolt az NB I-ből, most mégis hazánkban futballozik. Besichez hasonlóan a magyar csapatok közül a brazil játékos is ragaszkodik a Fradihoz, innen röppent ki potom 2.4 millió euróért a francia első osztályú Toulouse-hoz. Később a szaúdi élvonalban is megmutatta magát, ahonnan a Ferencváros szabadon igazolhatóként hozta haza – Somália esete is remekül példázza, hogy nemcsak a játékosokkal, de a pénzzel is remekül bánik az FTC menedzsmentje.

Gera Zoltán (Ferencváros – 2.25 millió euró: Sok közös van benne, és a listán előtte szereplőkben: a Ferencvárosból repült ki külföldre, s oda is tért haza, és akárcsak Dzsudzsák, neve alapján rajta sem lepődünk meg, hogy a legdrágább igazolások között tartják számon. Értékét ráadásul növeli, hogy a zöld-fehér alakulat 2004-ben kapott érte 2.25 millió eurót, ami az inflációnak köszönhetően manapság jóval magasabb összeg lenne. Gera a West Bromwich Albion és a Fulham csapatában is maradandót alkotott, majd a magyar bajnokhoz jött haza levezetni. Jelenleg az U21-es válogatott szövetségi kapitánya, illetve Marco Rossi stábjának is tagja.

Balogh Norbert (DVSC – 2.2 millió euró): Dzsudzsákhoz hasonlóan debreceni fiúként ment szerencsét próbálni a nagyvilágba, közelebbről az olasz élvonalbeli Palermóba 2016 elején. Balogh négy évet töltött külföldön, Olaszországot követően Cipruson, majd a Championshipben, a Hull Cityben futballozott. A Honvéd ingyen hozta haza, de nem kizárt, hogy hamarosan pénzt csinál belőle, hiszen Balogh jelenleg nem szerepel a kispestiek keretében, s közel van a dunaszerdahelyi szerződéshez.

Darwin Andrade (Újpest – 2 millió euró): Megemeljük a kalapunkat azok előtt, akik emlékeznek még Darwin Andradéra, akinek úgy sikerült felszöknie a listára, hogy mindössze egyetlen NB I-es meccsen szerepelt, 2015 őszén az Újpest színeiben. A lila-fehér klub előbb kölcsönadta, majd 2 millió euróért el is passzolta a Standard Liege-hez, ahonnan hazájába, Kolumbiába (Deportivo Cali) vezetett az útja. Január óta nincs klubja. Andrade jelenléte mindenképpen meglepetés a listán, de tegyük hozzá, hogy hozzá hasonlóan 2 millió euróért szerződött el az NB I-ből Bolla Bendegúz és Sallai Roland is.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek