Musorujsag
Élő Eredmények

„Ez egy utolsó utáni figyelmeztetés volt!" – Révész Attila keményen kiosztotta csapatát a hatgólos dráma után

„Ez egy utolsó utáni figyelmeztetés volt!" – Révész Attila keményen kiosztotta csapatát a hatgólos dráma után

m4sport.hu
A Kisvárda szakmai igazgatója rendkívül feldúltan értékelt a Paks elleni, 3–3-ra végződő bajnokit követően az M4 Sportnak.

„A legutóbbi, újpesti mérkőzést követően csak csalódásomat tudom kifejezni – kezdte Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója. – Bár a szurkolók jól szórakozhattak, de amire egész héten kellett volna készülnünk, az nem sikerült. Rendkívül egyszerű játéka van a Paksnak, hosszú labdák és pontrúgások után veszélyeztetnek, keresik a két erőcsatárukat. Ígéretet kaptam arra, hogy egész héten erre készülnek, ehhez képest ebből semmi nem valósult meg.”

A szakember a taktikai felkészültség mellett a lélektanilag fontos pillanatban hiányolta csapata tudatosságát.

„2–0-s előnyünk tudatában sokkal élesebbnek kellett volna lennünk – hangsúlyozta Révész Attila. – Abban a pillanatban, amikor van egy lélektani előnyünk abból, hogy a kapusunk tizenegyest véd, élesnek kell lenni, nem szabad rögtön gólt kapni. Az utóbbi időben többször is láttam, hogy nagyon fegyelmezetlen a csapat, ezen rövid úton változtatni kell. Ez egy utolsó utáni figyelmeztetés volt, mert ennél sokra többre vagyunk képesek!”

A szakmai igazgató a kapott gólokra külön is kitért.

„A pontrúgások utáni hibák egyértelműen a fókusz hiányára vezethetők vissza, emellett taktikai hibákat is vétettünk az emberek kiosztásánál, bár két magas emberünk is hiányzott erről a meccsről. Többet kellett volna gyakorolni a héten, tudtuk, hogy a Paksnak nincsen középpályás játéka. A szélsőink elképesztő taktikai hibákat követtek el, mindenképp megrovást fognak kapni” – zárta feldúltan Révész Attila.

Révésznél jóval elégedettebb volt a Paks vezetőedzője, Bognár György, ami annak fényében nem túl meglepő, hogy az első negyedóra után már kétgólos hátrányban volt csapata.

„A meccs képe alapján, különösebben az első félórát figyelembe véve, jó eredménynek tartom a 3–3-at. Nálunk megszokott, hogy kapunk három gólt, azon kellene javítani, hogy ne kapjunk mellé folyamatosan ennyit. Igazi focimeccset láthattak a nézők, élvezetes találkozó volt” – értékelt a paksi vezetőedző.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak

Kapcsolódó hírek