Musorujsag
Élő Eredmények
×

„A legnagyobb sztárnak gondolja magát, mégis ő nyújtotta a leggyengébb teljesítményt" – Révész Attila ismét beleállt egy játékosába

„A legnagyobb sztárnak gondolja magát, mégis ő nyújtotta a leggyengébb teljesítményt" – Révész Attila ismét beleállt egy játékosába

m4sport.hu
Bár a Kisvárda sokáig vezetett a Groupama Arénában, végül 2–1-re kikapott a Ferencvárostól az OTP Bank Liga 23. fordulójában, vasárnap. Révész Attila összességében elégedett volt csapata hozzáállásával, de volt egy játékos – minden bizonnyal Jasir Asani –, aki menedzserével együtt kihúzta a gyufát a vendégek szakmai igazgatójánál.

„Ritkán fordul elő velem, hogy egy menedzser rám ír, hogy ez a játékos miért nem játszik, majd ez a futballista beáll csereként, és szinte duzzogva, keveset védekezve, amatőr módon viselkedik – fakadt ki a Ferencváros elleni találkozót követően Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója. – Ilyet még soha nem tapasztaltam, ez a legnagyobb problémám. Ma már Magyarországon is sztárnak képzelik magukat játékosok, még gyengébb bajnokságokból ideérkezve is, számomra ez sokkal fájóbb, mint a vereség. Emiatt is kaptunk ki, hiszen az a játékos, aki a legnagyobb sztárnak gondolja magát, a leggyengébb teljesítményt nyújtotta csereként, ahelyett, hogy profiként állt volna a meccshez, s bebizonyította volna, hogy a következő héten a kezdőcsapatban a helye. Az illető a párharcát elbukta, abból kaptuk a gólt. Ahogy ezt követően leállt és nézte, hogy többiek visszafutnak védekezni, az megbocsáthatatlan. Ennél is abszurdabb, hogy a menedzsere számon kér minket, hogy miért nem ez a játékos szerepel a kezdőben.”

Bár Révész Attila szándékosan nem nevesítette, aligha lehet kétséges, hogy Jasir Asaniról beszélt, aki a Ferencváros második gólja előtt eladta a labdát, majd párharcot vesztett Aissa Laidounival szemben.

A jelenet a Góóól! 2 című műsorban is beszédtémát szolgáltatott, Molnár Mátyás beszélgetőpartnerei – Hajdú B. István, Somogyi Zsolt és Simek Péter – egyetértettek abban, hogy az indulatos nyilatkozat nem csupán egyetlen jelenetnek szólt, a menedzseri hívás és Asani egyéb fegyelmezetlenségei vezethettek a kifakadáshoz.

A Kisvárda vasárnap a Gyirmótot fogadja az OTP Bank Liga 24. fordulójában, a hallottak alapján igencsak meglepő lenne, ha Asanit a kezdőcsapatban találnánk.

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak

Kapcsolódó hírek