„Furcsa érzés szabad hétvége, nem szoktam hozzá korábban – mosolyodott el Juhász Roland az M4 Sporthíradójában. – Valószínűleg a családom örül ennek legjobban, hiszen több időt tölthetünk együtt. Próbálom értékelni az elmúlt időszakot, de természetesen pihenésre is jó.”
A MOL Fehérvár egykori játékosát, majd pályedzőjét február 16-án menesztették a klubtól, mint elmondta, nem volt érzelemmentes a búcsú.
„Kilenc év után egy munkahelyet elhagyni nehéz, nagyon sok emlék kavargott bennem. Őszintén bevallom, könnyes szemmel távoztam, amikor kisétáltam a stadionunktól – mesélte Juhász Roland. – Azóta nem voltam Fehérváron, de majd visszatérek, a város, a klub a szívem csücske, nagyon jól megtaláltam itt a számításaimat. Az edzőként végzett tíz hónapra is pozitívan tekintek vissza. Egyelőre várom az új lehetőségeket, az új kapukat. Levonom a következtetéseket, utólag jóval könnyebb a tanulságokat is kiemelni az edzői időszakból.”
Az egykori kiváló védő azt is elmondta, miben volt más a fehérvári csapat pályaedzőjeként, mint játékosaként.
„Elég önkritikus vagyok magammal szemben, a meccsek után azonnal azt gondoltam, mit csináltunk rosszul, mit lehet javítani a játékosokkal kapcsolatban – hangsúlyozta Juhász. – Érzelgős játékos voltam, ezt pályaedzőként vissza kellett tartanom és ez nehéz is volt. Itt nem csak magamra kellett figyelnem, hanem az egész keretre. Játékosként, pláne csapatkapitányként hangoztathattam a véleményemet, itt érdemes volt mindent kétszer meggondolni.”
A MOL Fehérvár akut betegségére viszont az edzőváltás sem volt gyógyír, a csapatnak egyelőre Michael Boris irányításával sem megy, most már sorozatban hét tétmeccset vesztett el, s az OTP Bank Ligában egyre inkább hátrafele kell tekintgetnie.
„A kieséstől nem féltem a klubot, tudom, milyen minőséget képvisel a csapat – nyugtatta a fehérvári szurkolókat az egykori közönségkedvenc. – Talán nem az fogja eldönteni a következő meccseket, hanem, hogy mennyire akarják a sikert a játékosok. Még több futballistától várom, hogy a csapat élére álljon, s kihúzza ebből a gödörből a Fehérvárt.”
Juhász Roland most pihen, s levonja a megfelelő konzekvenciákat, de közben már a jövőjére is koncentrál.
„Most a szívem inkább a sportvezetői vonal felé húz, van egy kis egyesületünk, ahol ezt kicsiben tudjuk gyakorolni – mesélte az M4 Sport stúdiójában. – Remélem, erre később lesz lehetőségem nagyban is, de egyelőre még számomra sem tiszta, mit hoz majd a jövő.”