2018. szeptembere: Helsinkiben a magyar válogatott élén debütáló Marco Rossi kényszerből az echte jobb lábas Fiola Attilát állította a védelem bal oldalára. Tavaly márciusban – miután az első világbajnoki selejtezőn pillanatok alatt törtek át ott, és tették semmissé az egy óra alatt összeszedett előnyt – a lengyelek ellen is tőle várta a bal szél stabilizálását, habár a végén összeszedett egy felesleges kiállítást. És ugye az Európa-bajnokságon a francia kapu elé is ebből a pozícióból ért fel a góljánál Fiola, mert továbbra sem talált alkalmasabb bal (szárny)védőt a kapitány.

De lényegesen nagyobb intervallumot is áttekinthettünk volna, mert mióta az eszünket tudjuk, gondot okoz a poszt betöltése a nemzeti együttesnél.

Az elmúlt évtizedben bevetették itt a védekező középpályás Elek Ákost, amit a hollandok köszönték szépen, vagy az élvonalból is gyorsan kikopó Forró Gyulát egyaránt. A közelmúltat dióhéjba foglalva azt látjuk, Vanczák Vilmos és Kádár Tamás jelentett tartósabb megoldást, akik egyébként a védelem közepén voltak a legotthonosabbak, vagy legalábbis ott képzelték el magukat, ahogy azt Kádár esetében hallani. A köztes időszakokban, miután Erwin Koeman leköszöntével Bodor Boldizsár válogatott karrierje is véget ért, kezdetben a Serie A-ig jutó, jelenleg a válogatott stábjában dolgozó Laczkó Zsolt tűnt fel, aztán Vanczákot és Kádárt követően Korhut Mihály élvezte addig a bizalmat, amíg le nem ereszkedett a hazai másodosztályig. Az ősszel Rossi meghívóját újfent kiharcoló Nagy Zsolt jutott szerephez.

A szent szükségszerűség – mégsem küldhette pályára egyetlen kapitány sem a csapatát balbekk nélkül, két kapussal – posztidegen, limitált alkalmasságú és legfőképp az állandósuló átmeneti értelmezhetetlen szójátékkal körülírható kiválasztottakat követelt meg.

Marco Rossi (MTI/EPA/Boris Pejovic)

Callum Styles felbukkanása, aki nagyszülei révén az ukránoknál is szóba jöhetne, örömteli várakozással töltheti el Rossit. Magasra taksált bajnokságban szedett össze kellő rutint 21 éves korára. Jó rúgótechnikájú, megfelelően képzett is, árulkodó, hogy ebben a szezonban már csak játékideje egyharmadát tölti a bal oldalon – a többit tükörszélsőként és a középpálya közepén. „Nagyon jól illeszkedne a válogatottba, sok pozícióban használható, erőssége a bal lába” – mondta róla Rossi, mikor felvetődött, számít-e Stylesra. A Barnsley játékosa taktikailag is pluszt hozhat, miközben a pálya újabb tájékán dönthet kompromisszummentesen az olasz tréner.

Mert ne feledjük, a bekksor másik széle szintúgy hiányposztnak számított hosszú éveken keresztül. Egervári Sándor az eredendően középpályás Varga Józsefnél kötött ki. Dárdai Pál meg a szélső Simon Krisztiánt sorolta ide jelöltként, ami szintén jelzésértékű. A 2016-os Eb-n pedig Lang Ádámot terelte ki Bernd Storck, hogy aztán Lovrencsics Gergő váljon kinevezettből időtálló jobb hátvéddé (tartalékjaként a hozzá hasonlóan támadóból lefokozott Bese Barnabással).

Így jutottunk el Nego Loïcig, vagyis a magyar futballba 22 évesen betoppanó, guadeloupe-i származású, a franciákkal U19-es Eb-győztes Loïc Negóig. A honosítás persze egyáltalán nem pejoratív, mert a közre tukmált képtelenségek ellenére Európa államai ahogy napjainkban sem, úgy korábban sem voltak soha homogének. Mi kivetnivaló lenne hát abban, hogy az országot váltók vagy leszármazottaik az értékítéletüktől függően sportolóként ugyanolyan joggal képviselhetik felmenőik hazáját, mint azt, ahol otthonra leltek?

Azonban amennyire jól jöhet a válogatottnak, hogyha Nego után Styles is beválik, olyannyira szembeötlő, hogy a jelenlegi együttes gerincét kvázi ajándékba kapta a magyar futball, legalábbis a kiemelt akadémiáknak vajmi kevés közük van hozzá:

Gulácsi Péter – A Forbes-nak két éve elárulta, ha nem viszi el a Liverpool, valószínűleg abbahagyja és a tanulást helyezi előtérbe;

Willi Orbán – a német labdarúgás neveltje, magyar édesapja révén jöhetett szóba, a sokadik megkeresésre fogadta el az invitálást;

Szalai Attila – már 14 évesen a Rapid Wienhez igazolt, és csak felnőtt labdarúgóként tért vissza Magyarországra a Mezőkövesdbe;

Nagy Ádám – 12 sem volt, amikor a Vasasban nem marasztalták, amatőr budai egyesületeken át került egy nemzetközi tehetséggondozó programba;

Szoboszlai Dominik – édesapja saját klubot alapított, hogy ne kerüljön rossz kezekbe; amint tehette, hivatalosan is a RB Salzburghoz szerződött, de már előtte is ott edzett;

Szalai Ádám – „…mikor kikerültem Stuttgartba az utánpótlásba, rám néztek: »Téged hogy tettek össze?«. 16 évesen. Egy évig egy percet nem játszottam…”

Fölösleges olyan hipotetikus felvetésekkel élni, hogy a nyugati segítség nélkül a szó szoros értelmében saját nevelésekkel mire mennénk, de leszögezhető, Botka Endre, Gazdag Dániel, Kleinheisler László vagy Kalmár Zsolt karrieríve nem fogható a fentiekéhez. És hogy Rossi ne a lyukakat tömködje, ahhoz kevés Sallai Roland és Schäfer András kitörése. És ha Bolla Bendegúzzal vagy Schön Szabolccsal bővülne a lista – bár előbbi Szoboszlaival együtt a körön kívüli Főnix Gold növendéke, míg utóbbi az Ajaxnál is pallérozódott –, még az is kevés lenne, mert a merítési lehetőség nem szolgál valós választékkal, amiből kedvére szemezgethet. És amíg ez nem változik, a kitűzött célok figyelembe vételével nem jogos a kezdeményezést számon kérni.

Szoboszlai Dominik (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

És ha a hátország maximum jobb minőségben kivitelezhető célfutballal kecsegtet, még annyira sem adható el futballunk fejlődése, mint a jól bevált légiósigazolásoktól függő európai csoportkörös szereplést kiharcoló hazai klubokkal példálózva – amelyek ennyi erővel lehetnének azerbajdzsáni vagy ciprusi székhelyűek is.

Mindezek következménye az is, hogy Rossi újoncai közt jelentős a rutinos futballisták aránya – most az OTP Bank Ligában megállíthatatlan Ádám Martinnal bővült a névsor. Amennyiben nem Callum Stylesok pontszerű megjelenésére bazírozik a magyar labdarúgás, a kapitányok mozgástere egyetlen esetben térhet le a kényszerpályáról: a bő évtizede babusgatott utánpótlásrendszernek végre be kéne teljesítenie, amit a nevében hordoz, és tömegesen kell szállítania a versenyképes fiatalokat. Ezzel párhuzamosan a hazai bajnokság előtt sincs más út, mint átalakulni felvásárló tranzitligából nevelő ligának. Ami nem az élvonal létszámának kérdése, hanem az egzisztenciaféltéssel szakító elhatározásé, stratégiáé és a józan észé.