Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Willi Orbán Észak-Írország ellen már játszhat

Willi Orbán Észak-Írország ellen már játszhat

m4sport.hu
A szerbek elleni meccset még biztosan kihagyja, de a jövő keddi összecsapáson már ott lehet a védelem tengelyében.

A magyar labdarúgó-válogatottra két felkészülési mérkőzés vár az elkövetkezendő napokban. Előbb csütörtökön Szerbia ellen hazai környezetben, majd öt nappal később Észak-Írország ellen idegenben.

Az már a hét elején biztos volt, hogy az első összecsapáson Marco Rossi nem számíthat Willi Orbán játékára, a Leipzig védőjének ugyanis kihúzták a bölcsességfogát.

A szerdai kontrollvizsgálat azonban mindent rendben talált, így a játékos pénteken csatlakozhat a válogatott keretéhez, szombaton pedig edzésbe is állhat. Így Rossi csak Szalai Attilát és Kleinheisler Lászlót kénytelen nélkülözni mindkét mérkőzésen.

A mai edzésen Lang Ádám rúgást kapott, de a gyors orvosi vizsgálat megállapította, egészséges, pályára léphet Szerbia ellen.

Borítókép: Budapest, 2021. szeptember 2. Willi Orbán (b) és az angol Jack Grealish a labdarúgó világbajnoki selejtezők 4. fordulójában játszott Magyarország - Anglia mérkőzésen a Puskás Arénában 2021. szeptember 2-án. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak