Musorujsag
Élő Eredmények

Styles, Ádám, Szoboszlai – vegyük sorra, milyen válaszokat kaptunk a válogatottól a kérdéseinkre!

Styles, Ádám, Szoboszlai – vegyük sorra, milyen válaszokat kaptunk a válogatottól a kérdéseinkre!

m4sport.hu | Szerző: Petykó Adrián
Öt kérdést fogalmaztunk meg a magyar válogatott felkészülési mérkőzései előtt: az egyaránt 1-0-s vendég-, Budapesten szerb, Észak-Írországban magyar győzelmet hozó mérkőzések után átfutjuk azt is, milyen válaszokkal szolgáltak Marco Rossiék.

ITT összegeztük a fejtegetésekre okot adó előzményeket.

KI HELYETTESÍTI SZALAI ATTILÁT ÉS WILLI ORBÁNT A VÉDELEMBEN?

Mintha csak akkor mérnénk fel, mire megy a válogatott a két legmagasabbra taksált védője nélkül, ha Szerbia látogat a Puskás Arénába. Amióta mindkettejükre számít Rossi, mindössze kétszer fordult elő, hogy egyikük sem lépett pályára. Az első alkalom Walesben volt, de a rossz emlékű Európa-bajnoki selejtezőre pár nappal Szalai bemutatkozása után került sor, a második a 2020 őszi, 1-1-re végződő magyar–szerb Nemzetek Ligája-meccs. Bár a biztonságérzetet növeli, ha a Leipzig és a Fenerbahçe alapemberére építhet a kapitány, de a csapat szerkezete és harcmodora szavatolja azt, hogy nehéz feltörni, és ez nagy vonalakban az egyénektől független. Persze Szalaival és Orbánnal kicsit bővül a repertoár a labdakihozataloknál és a pontrúgásokban rejlő potenciál, de ahogy az megszokott, a belfasti utolsó perceket leszámítva – amelynek egyébként Orbán is a részese volt és amelynek a felelősségét az olasz kapitány magára vállalta – kevés minőségi helyzetet alakítottak ki az ellenfelek.

MILYEN FORMÁBAN VAN SZOBOSZLAI DOMINIK?

Semmibe sem kerülne rásütni, hogy a lipcsei mellőzése csúcsosodott ki, mikor a 90. percben óriási helyzetben nem találta el a tátongó szerb kaput.

Ugyanakkor, ahogy azt a ziccert sem volt olyan nyilvánvaló jól befejezni – gyors labdát kellet a lehető leghamarabb ellőnie, miközben jogosan számíthatott arra, hogy a perifériájáról érkező védő bevetődik –, a klubjánál sem feltétlen a rossz formája miatt szorult cserepadra. A riválisai egytől egyig tapasztaltabb, pályafutásukban egy lépéssel előrébb tartó, egyébként hasonló módon felépített, tehát nem azonnal fókuszba kerülő játékosok, és talán a pillanatnyi taktikai elképzelésekbe is jobban illeszkednek, azonban könnyen elképzelhető, a nyártól némelyikük már nem lesz a csapattársa. Ez a körforgás Lipcsében általános. Ettől függetlenül tagadhatatlan, ha jobb passzban találja, Szoboszlai nehezebb szituációt is könnyedén megold. A legtöbb pluszra tőle számíthatunk támadásban, ettől függetlenül a válogatottnál a villanásokon túl továbbra sem igazán érvényesülhetnek az erényei.

MIRE LESZ KÉPES ÁDÁM MARTIN A VÁLOGATOTTBAN?

Más kávéház az OTP Bank Liga és a válogatott. Pakson, a barátságos sarkiban már betértekor kérdezik, »A szokásosat? Tejjel, két cukorral?«, míg utóbbi kevésbé komfortos, erőltetett mosollyal, zaccal. Ez nem jelenti azt, hogy Ádám kilógott a két felkészülési találkozón, de a csatárkérdés szofisztikáltabb annál, minthogy a gólok számának feleltessük meg. Ahogy borítékolhattuk, itt nem a tizenhatoson belüli játék a domináns. A beállásai kis mintával szolgálnak, a találkozók képe, amelyekbe érkezett, meghatározóbb volt, ezért kiindulópontnál semmiképp sem érnek többet a számok, de elmondható, a bajnokikhoz képest időarányosan harmadával kevesebbszer játszhatta meg a labdát – Észak-Írországban mindössze egyszer adódott lehetősége, akkor sem járt sikerrel –, a harmadára estek vissza a megvívott párharcai, a légicsatái közel kilencven százalékkal. A szerbek elleni átlagos pozícióik is megmutatják, Szalai Ádám több időt tölt a mezőnybe visszalépve, bár tegyük hozzá, hátrányban Rossi más, testhezállóbb feladatokkal is beküldhette az NB I. leendő gólkirályát.

Szalai Ádám (9) és Ádám Martin (18) átlagos pozíciója a Szerbia elleni felkészülési mérkőzésen (kép: Wyscout)

HOGYAN SIKERÜL BEÉPÍTENI CALLUM STYLEST?

A Barnsley nagymamája származása révén képbe kerülő futballistája bemutatásánál is jeleztük, több poszton bevethető, és ennek megfelelően három helyen is megfordult a két találkozón kapott játékpercei során. Bal szárnyvédőként debütált, majd a középpálya közepén kezdett Észak-Írországban, ahol végül a bal oldali, félterületekben mozgó támadó középpályásként fejezte be. Hogy helye van a keretben, nem kérdés. Technikailag és taktikailag képzett, jó rúgótechnikával. Első blikkre azonban úgy tűnik, a középpályán inkább az alternatívák számát növeli: Nagy Ádám, Schäfer András, és a kevésbé kiegyensúlyozott, ám párharckészségben kiemelkedő Kleinheisler László, egy sorral feljebb Szoboszlai, Sallai Roland és a lassan felépülő Kalmár Zsolt is rendelkezésre áll. A szélen azonban ugyanúgy szintugrást hozhat, ahogy a túloldalon a szintén honosított Nego Loïc. Egyszerűen más minőséget képvisel, mint az itthon szocializálódó, statikus és az események után futó garnitúra jelenlegi képviselője, Nagy Zsolt.

Teljesen megegyező játékhelyzetet kezelt ellentétesen Nagy Zsolt és Callum Styles: a jobb oldali képsoron Nagy a labdának háttal fordul és az ellenfelére koncentrál, azaz emberezik, miután azonban hátat fordított az átadásnak, az szerb szélső kezébe került a szituáció irányítása, aki végül egy irányváltással át is játssza a védőjét; míg a bal oldali képeken Styles szemben marad a labdással, területet véd – az esetlegesen a feje felett küldött indításnál bízva a kapusa vagy a középső védők söprögetésében –, és így leolvassa a passzt (kép: M4 Sport)

MILYEN HANGULATBAN FUTHATUNK NEKI A NEMZETEK LIGÁJA A DIVÍZIÓJÁNAK?

Nincs új a nap alatt: a reaktivitás kecsegtet a legtöbb reménnyel, ez még a tét nélküli találkozókon is látszódott. Megszokhattuk, ha nem kell kezdeményezni, abban komfortosak a mieink, a kimunkált védekezés és néhány támadó játékelem szép bravúrokat ért már a múltban is. Amikor azonban nem mérsékelni kell a különbséget, hanem érvényre juttatni, vagy hátrányt ledolgozni, kevés. Egyszerűbben, ami egyszer példás helytállás, az máskor szenvedés, szerencsés esetben izzadságszagú győzelemmel, egyébként kilátástalannak ítélt erőlködés – az alkalmazkodó futball ára. A kettősségre egyelőre nincs megoldása szövetségi kapitánynak, így érthetően a végeredményekkel ellentétesen a szerb meccs teljesítménye nyerte el a tetszését. A kvalifikációs sorozatokban kizárólag bravúrokkal mutatkozik bárminemű esély, az erőviszonyokon pedig mit sem segít egy-egy alkalom szülte honosítás, a későn érő hazai felfedezettektől még annyira sem várható, hogy lazítanak Rossi megkötött kezein. Az angol, német, olasz NL-csoportban ismét a bravúrfokozatba lehet kapcsolni, amelyben a stabilitás a fő, míg a motivációs szint bizonyára felülmúlja majd a pihenésre vágyó topligás játékosokét.

A magyar válogatott programja a Nemzetek Ligájában:
június 4.:
Magyarország-Anglia 18.00
 június 7.:
Olaszország-Magyarország 20.45
június 11.:
Magyarország-Németország 20.45
június 14.:
Anglia-Magyarország 20.45
szeptember 23.:
Németország-Magyarország 20.45
szeptember 26.:
Magyarország-Olaszország 20.45

További tartalmak

Kapcsolódó hírek