Musorujsag
Élő Eredmények

Hozta a kötelezőt, kiütötte a feröerieket a női futballválogatott

Hozta a kötelezőt, kiütötte a feröerieket a női futballválogatott

mti
A magyar női labdarúgó-válogatott az első félidőben hat gólt rúgva 7–0-ra nyert a Feröer-szigetek ellen a Szusza Ferenc Stadionban rendezett világbajnoki selejtezőn, ezzel hat mérkőzés után változatlanul a B csoport harmadik helyén áll, de egy pontra megközelítette a második skótokat, akik egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

A magyar együttes azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és rövid idő után már gólokban is megmutatkozott a két fél közötti óriási különbség. A házigazdák a 12. percben jutottak előnyhöz, majd bő tíz perc elteltével ötgólos különbséget alakítottak ki, a szünetben pedig hattal vezettek. A második félidőre a magyarok négyet, a vendégek hármat cseréltek, ez azonban nem változtatott a játék képén. A folytatásban ugyanakkor a magyarok a kapu előtt már kevésbé voltak hatékonyak, előnyük így csak egy góllal nőtt.

A mérkőzésen Vágó Fanni – csakúgy, mint a két együttes előző összecsapásán – három találatot szerzett, így a nemzeti színekben már 70 gólnál jár.

Margret Kratz szövetségi kapitány együttese szeptember közepén hazai pályán Skóciától 2–0-ra, majd Spanyolországtól 7–0-ra kapott ki, októberben Glasgow-ban 2–1-re maradt alul a skótokkal szemben, illetve 7–1-re nyert Tórshavnban a Feröer-szigetek vendégeként, novemberben pedig Kisvárdán verte 4–2-re az ukránokat.

A magyar csapatnak két idegenbeli mérkőzése maradt a sorozatból, június 28-án az ukránokkal, szeptember elsején a spanyolokkal találkozik.

Női világbajnoki selejtező, 6. forduló, B csoport:
Magyarország – Feröer-szigetek 7–0 (6–0)
gólszerzők: Vachter (12.), Csiszár (13.), Vágó (15., 19., 55.), Fenyvesi (23.), Csiki (32.)

Az állás:
1. Spanyolország 15 pont/5 mérkőzés
2. Skócia 10/5
3. Magyarország 9/6
4. Ukrajna 4/4
5. Feröer-szigetek 0/6

A csoportból az első jut ki a vb-re, a második helyezett a pótselejtezőben folytatja szereplését.

 

Borítókép: Magyar női labdarúgó-válogatott (Fotó: MLSZ)

További tartalmak