Musorujsag
Élő Eredmények

Közleményben reagált a DVTK a szegediek vádjára

Közleményben reagált a DVTK a szegediek vádjára

m4sport.hu
Újabb fejezet a Vukmir-ügyben: hivatalos közleményben reagált a DVTK a Szeged azon vádjára, miszerint a vezetőedző jogtalanul vállalt munkát a miskolci klubnál, mert jelenleg felmondási idejét tölti. A Diósgyőr álláspontja szerint minden szükséges hivatalos irat a rendelkezésére állt, hogy a Tiszakécskei LC elleni mérkőzésen Vukmir irányíthassa a DVTK labdarúgóit.

A közleményt változtatás nélkül közöljük:

„Dragan Vukmir korábban azonnali hatállyal felbontotta előző klubjával kötött szerződését. A szakember jelenleg érvényes munkaszerződéssel rendelkezik a DVTK-val, minden szükséges hivatalos irat a rendelkezésére állt, hogy a Tiszakécskei LC elleni mérkőzésen irányíthassa a DVTK labdarúgóit, azaz jogszerűen ült vezetőedzőként a diósgyőri kispadon. A DVTK ezzel az ügyet lezártnak tekinti” – fogalmaz a csapat hivatalos honlapja.

A közlemény kiadásával nagyjából egyszerre jelent meg Adem Kapic hosszabb nyilatkozata a Szeged honlapján, amelyben a sportigazgató állításai nem igazán találkoznak a DVTK bejelentésében megfogalmazottakkal:

„Továbbra sem szeretnénk nyilatkozatháborúba belemenni, ugyanakkor vannak olyan tények, amiket nem hagyhatunk szó nélkül. Világos célokat fogalmaztunk meg a volt vezetőedzőnknek, és a teljesítményünk azt mutatja, hogy elfogadta ezeket. Folyamatosan egyeztettünk és nem jelezte, hogy nem értene egyet törekvéseinkkel. Emellett van egy nagyon furcsa dolog az edzőváltásban. Volt vezetőedzőnk április 7-én írásban beadta a felmondását, a szerződésében 30 napos felmondási idő szerepel. Ezek alapján a szerződése a Szeged-Csanád GA csapatához köti, a klub alkalmazásában van, így számomra érthetetlen, hogy hogyan kaphatott engedélyt leülni egy másik csapat kispadjára. Ezt csak akkor kaphatta volna meg, ha a jogviszonyát már rendezte velünk, de ez a mai napig nem történt meg” – fejtette ki Adem Kapic a klubholnapnak.

Vukmir április 7-én kérte szerződése felbontását. Egy nappal később a Diósgyőri VTK felmentette a munkavégzés alól a csapat vezetőedzőjét, Kondás Elemért és órákkal később kinevezte a Szegedről távozó szerb trénert. Az eset hatalmas port kavart mindkét együttes háza táján. A Szeged sportigazgatójának, Adem Kapicnak hatalmas megdöbbenést okozott, míg a DVTK ultrái egyenesen „patkányságnak” nevezték a történteket. A Diósgyőri FC Kft. többségi tulajdonosa a feljutás emelte ki okként és hangsúlyozta, a csapat érdekében döntöttek.

Borítókép: Dragan Vukmir (Fotó: dvtk.eu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A magyar futballtavasz legizgalmasabb kérdése: hova vezet a Diósgyőr–Szeged adok-kapok a Merkantil Bank Ligában?
Miközben a labdarúgó NB I.-ben hét fordulóval a kockás zászló előtt már egyre egyértelműbben kirajzolódik a bajnok és a két kieső kiléte – persze matematikailag semmi sem biztos, a magyar futballban pedig pláne minden megtörténhet –, egy osztállyal lejjebb, a Merkantil Bank Ligában a vártnál jóval szorosabb csata folyik a feljutásért: az előzetesen kasszafavoritnak titulált Vasast és Diósgyőrt alföldi riválisaik erősen szorongatják, utóbbi védekezési mechanizmusa pedig meglehetősen egyedi.
Magyar futball
„A Diósgyőr nem vesz olcsón edzőt" – Gurulj be lassítva is!
Némileg rendhagyó módon ezen a héten a Merkantil Bank Liga adta a Gurulj be lassítva is!-podcast legfőbb témáját: Dragan Vukmir Szeged–Miskolc viszonylatú váltását alaposan kivesézte a Hajdú B. István, Székely Dávid duó. Emellett természetesen szóba kerültek az OTP Bank Liga és a Bajnokok Ligája aktualitásai is.
Magyar futball