Musorujsag
Élő Eredmények

Ádám Martin és Baráth Péter is klubot válthat idén nyáron

Ádám Martin és Baráth Péter is klubot válthat idén nyáron

mti
Két válogatott futballista, az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Ádám Martin (Paks) és Baráth Péter (Debrecen) is klubot válthat idén nyáron.

Ezt Papp Gábor, a két labdarúgó menedzsere árulta az M1 aktuális csatornának. Hozzátette ugyanakkor, hogy a középpályás Baráth Péter jó helyen van Debrecenben, így az ő esetben csak egy szakmailag és anyagilag is komoly előrelépést jelentő ajánlat beérkezése esetén gondolkodnának el a váltáson.

Papp Gábor megjegyezte, Magyarországon ez csak egy-két klubot jelenthet, a 20 éves Baráth karrierjét pedig szeretnénk jól felépíteni, hiszen a visszajelzések alapján két-három éven belül egy élbajnokságba – német vagy olasz – is odaérhet, de ehhez előbb még bizonyítania kell egy a magyarnál erősebb, mondjuk a lengyel, a török vagy egy skandináv ligában.

A csatár Ádám Martinnal kapcsolatban ügynöke elmondta, neki már mindenképpen szintet kell lépnie, de nem lesz könnyű a döntés, hiszen olyan csapatra lenne szüksége, ahol állandó lehetőséget kaphat. Hozzátette, a 27 esztendős csatár álma az angol másodosztály, azaz a Championship, de török, lengyel vagy skandináv, esetleg tengerentúli vagy ázsiai lehetőségek is szóba kerülhetnek.

További tartalmak