Musorujsag
Élő Eredmények
×

Másodosztály helyett Európa kapuja: öt pontban az Újpest tavaszi felemelkedése

Másodosztály helyett Európa kapuja: öt pontban az Újpest tavaszi felemelkedése

m4sport.hu | Szepes Viktor
Rettegés a másodosztálytól, kilátástalanság, feszültségek – sokáig ez jutott osztályrészül az Újpest szurkolóinak. Nem úgy ezen a tavaszon, amikor (a tavalyihoz hasonló) fordulatot vett a csapat sorsa: sorozatos győzelmek, kiváló meccshangulat és jövőkép a IV. kerületben.

A 2021/2022-es szezon talán még a szokásosnál is jobban példázza a 12 csapatos NB I. anarchiáját: nincsenek leosztott szerepek, nincsenek középtávú stratégiák – a bajnoki cím, a nemzetközi kupaindulás és a túlélés van.

Ebben az identitásmentes káoszban a mezőnyből régóta kiemelkedő Ferencváros tudott csak egyértelmű szerepet kialakítani magának: a mindenkori bajnokaspiráns, a címét foggal-körömmel védő csapatét. Komolyan vehető kihívó nélkül pedig egyelőre nehéz elképzelni, hogy ez egy-két éven belül megváltozzon.

Az apróbb anyagi, infrastrukturális, csapatmenedzselési, képességbeli és legfőképp tradicionális különbségek ebben a rumliban nem is igazi különbségek, nagyon kevés olyan klub van, amely akár egy szezonra is állandó szerepet, pozíciót tudna betölteni az OTP Bank Ligában, és akkor még tendenciákról, ismétlődő eredményekről, jelenségekről nem is beszéltünk.

Az Újpest FC esetében mégis felfedezhetünk hasonlóságokat, amelyek talán nemcsak a véletlennek köszönhetőek: a lila-fehérek 2020/2021-ben egy tragikus ősz után váltottak edzőt, aminek is következtében a kiesőhelyek közeléből a középmezőnybe jöttek fel, és megnyerték a Magyar Kupát, idén pedig mintha ugyanezt koppintanák.

Ne feledjük, az olykor eszeveszett fejetlenségbe, mámoros csigafutamba torkolló túlélőtúrában az Újpestnek van a legtöbb veszítenivalója: 1916-ban, 106 évvel ezelőtt szerepelt utoljára a másodosztályban (illetve hivatalosan 1912-ben, hiszen négy évvel később az I. világháború idején szünetelt a magyar bajnokság – hadimérkőzéseket írt ki az MLSZ, ekkor a lilák a vigaszágra kerültek, ami a másodosztálynak felelt meg), s bár az elmúlt időszakban többen is hangoztatták, hogy egy történelmi kiesés segítene új alapokról felépíteni egy sikeres klubot, a Megyeri úton tavasszal valahogy soha nem így gondolkodnak.

Itt a túlélés, a bentmaradás az alfa, a forradalom pedig csak utána következik. A mostani megújulás ennek is lehet az előszele, de mi egy kicsit most inkább visszanyúlunk, mint előre, s öt pontban megvizsgáljuk, mi az, amiben más Újpestet látunk tavasszal, mint fél évvel korábban, ebben a masszában hogyan lesz egy kiesőjelöltből hetek alatt dobogóesélyes (a szombati, ZTE elleni meccs ezt nagyban meghatározhatja). Mert kijelenthetjük: a klub száztizedik alkalommal sem fog kiesni, viszont jó esélye van arra, hogy ismét a nemzetközi porondon képviselje Magyarországot.

Decemberben még nagyon nem így tűnt.

1. Téli igazolások

Az omikron-variáns által megszerkesztett téli felkészülés talán még a szokásosnál is indokolatlanabbul alakult Újpesten: december 31-én egy felmondólevél képében kívánt boldog újévet Michael Oenningnek a menedzsment, de két hétig üresen maradt a helye – az addigi asszisztensedző, Víg Péter vezette a tréningeket. Január 13-án érkezett meg Milos Kruscsics, akinek körülbelül hat futballista állt a rendelkezésére (még edzőmeccset sem tudtak játszani), a többiek covid-fertőzéssel vagy visszatérési protokollal lábadoztak.

A vezetőedző érkezésével a szurkolók több új igazolás bejelentését is vizionálták, hiába, újabb két hét múlva érkezett az első hírmondó, Marten Kuusk, majd újabb hosszú hetek múlva a többiek: Budu Zivzivadze, Kádár Tamás, Vincent Onovo, Petrus Boumal.

Sokáig úgy tűnt, a totális kronológiai zavarért, a tulajdonosváltás okozta huzavonáért komoly árat fizethet a csapat, de ez végül elmaradt: a februári transzferadag befoltozta minőséggel az Újpest csapatát.

Elsősorban Zivzivadzét és Onovót kell kiemelni, egyikük sem zsákbamacskaként érkezett, de mindketten felülmúlják az elvárásokat. Zivzivadze számai önmagukért beszélnek: hét meccsen hét találatnál jár, de egyébként is tökéletesen nyújtja az Újpesten régóta hiányposztnak számító sokoldalú kilencest – ha kell, egy az egyben cselez, lekészít, faultot harcol ki vagy éppen kapura lő. Onovo pedig minőségibb szűrőtevékenységet végez, mint mondjuk Luka Mack vagy Petrus Boumal, ez a csapatra jellemző labdás dominanciának egyik láthatatlan, mégis legfontosabb eleme.

Michael Oennignek szilveszterkor mondott fel az Újpest (fotó: MTI/Vajda János).

2. Új játékrendszer

Milos Kruscsics szürke eminenciásként dolgozik Újpesten, leginkább akkor volt középpontban, amikor kőkeményen kipenderítette Kádár Tamást az NB III-as csapathoz, így nehéz megítélni, pontosan mennyiben is köszönhető a lilák szárnyalása a szerb trénernek.

Yohan Croizet a Büntetőnek adott interjújában azt mondta, Kruscsiccsal jóval többet tanulnak a futballról, színesebb a taktikai repertoárjuk, adaptívabb focit játszanak – az ő érkezésében látta a csapat felemelkedésének kulcsát.

Más kérdés, hogy Oenningnél fegyelmi problémák miatt nem játszott, így valószínűleg nem zárta szívébe a német szakembert.

Az viszont látszik, hogy az Újpest keretéhez az Oenning által erőltetett 3-5-2-es rendszer jóval kevésbé illik, mint Kruscsics porhanyós 4-3-3-a. Croizet megemlítette, hogy neki is gyakran kellett centert játszania, amivel a csapat az NB I. egyik legjobb képességű játékosának valódi erősségeit nem tudta kamatoztatni. A három belső védős szisztémához pedig nem volt elég mély az együttes, Kutrumpisz, Diaby és Kastrati is statikusabb, lomhább játékosok, szélességet nem tudtak biztosítani, így a felnyomuló szélsők helyén kedvükre bonthattak a riválisok, a támadásból védekezésbe átmenet ősszel rendre befuccsolt.

Kruscsics álmoskönyvének középpontjában egy alkalmazkodóbb felfogás áll, ami nemcsak az ellenfelekhez, de mindenekelőtt a saját játékosaihoz igazodik. A labdás dominanciát nem adja fel, az elmúlt hónapokban 56 százalék fölött járatta, ami még a Ferencvárosénál is több. A négy védő előtt Onovo, Csongvai, Mitrovics adja a középpálya stabilitását labdával és anélkül is, a Croizet, Zivzivadze, Beridze hármas pedig lényegében másodperceken belül képes helyzetbe kerülni – a szisztéma működik, és a játékosok is a helyükön vannak.

Milos Kruscsicsnál mindenki a helyén (fotó: Újpest FC).

3. Mentális fegyelmezettség

A fent kifejtett játékrendszer-váltásból is adódhat, de alapvetően mégiscsak a fejekben kell keresni az Újpest kiváló előnymenedzselésének okát, ami az őszi szezonban még hanyatt-homlok az ellenkezőjét mutatta.

Az idény első felében a lila-fehérek bukdácsolásának egyik legfőbb miértje a kidolgozott előny módszeres és szabatos leadása volt: 14 pontot veszítettek el vezetésről (ha idevesszük, hogy a Mezőkövesd ellen a 92. percben hagytak ki tizenegyest, akkor ebből lehet 16 is), a januári váltás óta egyet sem!

Emellett rossz szokássá vált Észak-Pesten a piros lapok (és ennek köszönhetően 3-4 meccses eltiltások) gyűjtögetése, 259 percet játszott az Újpest tíz emberrel az évadban, ebből tavasszal egészen kerek összeget: nullát.

Ilyenkor előkerül a tyúk és a tojás örök modellje: attól ennyivel magabiztosabb és fegyelmezettebb a társaság, mert elkerült a kiesőhelyekről vagy azért került el a kiesőhelyekről, mert ennyivel magabiztosabb és fegyelmezettebb? A végeredményt tekintve mindegy is.

Abdoulaye Diaby (jobbra) a szezon első felében egymás után gyűjtötte be a lapokat, most jóval tisztábban futballozik (Fotó: MTI/Vajda János)

4. Szurkolótábor

Mindenkinek megvan a jelenet, nem? Játékosok és szurkolók lila-fehérben ülnek a maguk territóriumán, aztán egy versszak után felpattannak, és eszeveszetten tombolni kezdenek. Az elmúlt években nem sokszor élt át hasonlót a Szusza Ferenc Stadion, a tulajdonos és a szurkolók közötti elharapódzott vita, a maratoni címerügy jó időre kiírta az ultrákat a hazai meccsekről.

Az év elején meginduló tulajdonosváltás (ami ki tudja, meddig húzódik), az előrehaladás a címerügyben, egyáltalán a Duchatelet-feudalizmus felbomlása, a haldokló újpesti lelátói életet egyből felkapta.

Visszatérésük pedig az egész klubba új szellemet költöztetett (még a végén vb-kabalafigura lesz belőle), mintha a futballisták is könnyebben mosolyognának egymásra a lelátói támogatás hátterével. Van kivel, tehát van miért ünnepelni – ami hosszútávon is sikeres, a hússzoros bajnokcsapathoz méltó Újpestet vetít előre.

Az ilyen jellegű párbeszédekből az óta önfeledt ünneplés lett (fotó: M4 Sport)

5. Szerencse

Az első négy tényező persze mit sem érne ebben a tömeghendikepben a forgandó atyaúristen nélkül. Ősszel szinte folyamatos pecháradat nehezítette a lilákat, sérülések és nyilván a kihagyott ziccerek, utóbbiakban verhetetlen volt az Oenning-csapat.

„Majd egyszer megfordul” – mosolyoghattak keserűen a lilák, amikor az első tavaszi fordulóban Stjepan Loncar lövése a Hold érintésével hullott Banai kapujába. Nos, megfordult. A kulcsjátékosok rendelkezésre állnak, a kapufák befele pattannak és hátul is segtít a Fortuna.

Vannak ilyen jól hangzó közhelyek, mint a „jó csapatnak szerencséje van”, a „szerencse forgandó” meg „annak van szerencséje, aki megdolgozik érte”. A közhelyek pedig az emberi türelmi ingerek korlátoltsága miatt alulbecsültek: azért ismétlik unásig őket, mert szinte mindig igazat mondanak.

Borítókép: MTI, Facebook

További tartalmak