OTP Bank Liga, 28. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC – Mol Fehérvár FC 1-2 (1-1)
v.: Karakó
gólszerzők: Drazic (45+3.), illetve Kodro (16.), Petrjak (77.)
sárga lap: Cseke (83.), illetve Heister (25.), Bamgboye (41.), Petrjak (78.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Tordai – Farkas, Pillár, Lukic, Vadnai (Kis, 79.), Vajda – Cseke, Cseri, Madarász (Besirovic, 84.) – Drazic, Jurina (Csurko, 67.)
MOL Fehérvár FC: Kovács D. – Rus, Stopira, Sabanov – Nego (Bese, 96.), Rúben Pinto (Makarenko, 78.), Zulj, Heister – Kodro, Nikolics (Petrjak, 70.), Bamgboye (Dárdai, 70.)
Kiegyenlített labdabirtoklás mellett zajlott le az első félidő, amelynek korai szakaszában inkább a Fehérvár volt fölényben, majd a szünethez közeledve folyamatosan erőre kapott a hazai csapat. Ennek megfelelően bő negyedóra után a vendégek kerültek előnybe, ám a félidőt jelző sípszó előtti pillanatokban sikerült egyenlítenie a Mezőkövesdnek.
Fordulás után nagy lendülettel vágott bele a folytatásba a hazai együttes, a Fehérvár viszont türelmes volt, csak a félidő derekán váltott tempót. A 70. perc környékén pályára küldött cserék jót tettek a vendégek játékának, egyikük, Ivan Petrjak a hajrá kezdetén szép gólt lőtt – gólörömként pedig szögletzászlót tört –, mellyel újra előnyben volt a székesfehérvári együttes.
A Mezőkövesd a lefújásig számos alkalommal teremtett még veszélyes szituációt a fehérvári kapu előtt, de nem sikerült újra egyenlítenie, így egy pontot sem tudott otthon tartani.
további eredmények:
Újpest FC – ZTE FC 4-0
Paksi FC – MTK Budapest 4-0
Debreceni VSC – Gyirmót FC Győr 3-1
Budapest Honvéd – Ferencvárosi TC 1-2
vasárnap játsszák:
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 17.00