Musorujsag
Élő Eredmények

Dragóner Attila a ZTE új sportigazgatója – hivatalos

Dragóner Attila a ZTE új sportigazgatója – hivatalos

m4sport.hu
Az ZTE FC hétfőn hivatalos honlapján közölte: nyártól Dragóner Attila tölti be a klub sportigazgatói pozícióját.

A korábbi 28-szoros magyar válogatott, a Ferencvárossal kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes hátvéd 2011-es visszavonulását követően az FTC utánpótlásában dolgozott, 2017-től pedig az NB II-es Soroksár ügyvezető igazgatójaként tevékenykedik.

A 2021/22-es szezont még Soroksáron fejezi be és nyártól kezdi meg sportigazgatói munkáját Zalaegerszegen, a posztot 2018 és 2021 között betöltő, júliustól már a MOL Fehérvárnál dolgozó Sallói István utódja lesz.

„Amióta megüresedett a poszt, azóta egy ilyen karaktert kerestem. Dragóner Attila mindenben megfelel azoknak a szakmai és emberi kvalitásoknak, amit elképzeltem erre a posztra. Attilától azt várom, hogy az utánpótlástól a felnőtt csapatig összefogja a szakmai feladatokat, és hogy még gördülékenyebb és szervezettebb legyen a munka a klubnál. Emellett természetesen irányvonalat is kell szabnia” – nyilatkozta a ZTE honlapjának Végh Gábor, a klub elnöke.

A váltással kapcsolatban a fradi.hu-nak nyilatkozó Dragóner Attila azt mondta, nagyon sokat köszönhet a Ferencvárosnak.

„Ezzel a lépéssel egy új fejezet kezdődik az életemben. Most bizonyíthatok, és megmutathatom minden tapasztalatomat, amit az elmúlt 10 év során az FTC utánpótlásában és a Soroksár sportigazgatójaként szereztem. Szívvel és lélekkel dolgoztunk mind a Fradinál, mind a Soroksárnál, ahol úgy gondolom, kihoztuk magunkból a maximumot. Hogy a jövőben visszatérek-e a Ferencvároshoz? Az élet a legnagyobb rendező” – fogalmazott a zöld-fehéreknél több mint 300 mérkőzésen pályára lépő, az elmúlt évtizedben pedig a klub kötelékében dolgozó Dragóner.

Borítókép: Dragóner Attila és Végh Gábor (forrás: ZTE FC)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Megdicsért hibázók, leszidott duplázó – Hétvégi hősök
Az OTP Bank Liga 30. fordulójában megdicsérték azt a kapust, akinek hatalmas hibája után gólt kapott a csapata, szintén dicséretet kapott a büntetőt rontó játékos, miközben volt olyan edző, aki alaposan leszidta két gólt szerző támadóját. Egy bizonyos szempont alapján Horváth Dávid a legjobb MTK-edző, miközben Kispesten és Debrecenben is úgy látják a szurkolók, az alakulat idei teljesítménye „k...a gyenge”.
Magyar futball
A Diósgyőr vereségével feljutott a Vasas
Biztossá vált a Vasas feljutása a labdarúgó NB II-ből, miután közvetlen üldözői közül a 35. forduló vasárnapi játéknapján a harmadik Diósgyőri VTK 2–1-re kikapott Budaörsön.
Magyar futball
Őrült meccsen győzött az MTK a ZTE otthonában, menekül a kiesés elől
Futács Márkó két gólt is szerzett volt csapata ellen, de a Zalaegerszeg visszajött döntetlenre. A rendes játékidő végén aztán Gheorghe Grozav egy kipattanó labdát befejelt, amit hosszas videózás után megadtak – az MTK fontos három pontot szerzett, életben tartotta bentmaradási reményét.
Magyar futball