Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar állampolgár lett a Fehérvár nigériai szélsője

Magyar állampolgár lett a Fehérvár nigériai szélsője

mti
Magyar állampolgár lett Bamgboye Funsho, a MOL Fehérvár nigériai labdarúgója.

A székesfehérvári klub honlapjának tájékoztatása szerint a 23 esztendős futballista csütörtökön Cser-Palkovics András polgármester előtt tette le az esküt a Hiemer-ház házasságkötő termében. Az eseményen többek között a sportigazgató Sallói István és a csapatkapitány-helyettes Stopira is részt vett.

Bamgboye Funsho kiemelte: sokat jelent számára, hogy magyar állampolgár lett, hiszen már több mint öt éve él Magyarországon, amelyre hazájaként tekint. „A válogatottság még a jövő zenéje, természetesen nyitott vagyok rá. Nagy megtiszteltetés lenne, ha képviselhetném az országot, de tudom, hogy ehhez olyan teljesítményt kell nyújtanom majd a Vidiben, hogy felhívjam magamra a figyelmet, így jelenleg minden energiámmal azon vagyok, hogy jól zárjuk a szezont” – nyilatkozta Funsho.

Sallói István kiemelte: a játékos dinamikája, sebessége alapján képes lehet arra, hogy nemzetközi szinten is helytálljon. „Még a döntéshozatalokban kell fejlődnie, ha ez sikerül, akkor szerintem a későbbiekben odakerülhet a nemzeti csapat közelébe is” – mondta a  sportigazgató.

A fehérváriak jelenlegi keretéből Nikolics Nemanja, Nego Loic és Stopira is Székesfehérváron tette le a magyar állampolgársági esküt, miként Vinícius Paulo és Suljic Asmir is, akik már máshol futballoznak.

Funsho korábban pályára lépett Nigéria U17-es válogatottjában – amellyel korosztályos világbajnokságot is nyert –, azonban a nemzetközi szövetség szabályváltoztatásának értelmében a jövőben számításba lehet venni őt a magyar nemzeti csapatnál is.

A 2019 nyarán szerződtetett Bamgboye Funsho az OTP Bank Liga most zajló küzdelmében 17 találkozón lépett pályára és egy gólt szerzett. A szezonban hullámzó teljesítményt nyújtó MOL Fehérvár 31 mérkőzésen 46 pontot gyűjtött, és két fordulóval a bajnokság zárása előtt a negyedik helyen áll.

Borítókép: Bamgboye Funsho (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Megdicsért hibázók, leszidott duplázó – Hétvégi hősök
Az OTP Bank Liga 30. fordulójában megdicsérték azt a kapust, akinek hatalmas hibája után gólt kapott a csapata, szintén dicséretet kapott a büntetőt rontó játékos, miközben volt olyan edző, aki alaposan leszidta két gólt szerző támadóját. Egy bizonyos szempont alapján Horváth Dávid a legjobb MTK-edző, miközben Kispesten és Debrecenben is úgy látják a szurkolók, az alakulat idei teljesítménye „k...a gyenge”.
Magyar futball