Musorujsag
Élő Eredmények
×

Az MTK-nak el kellene rontania a Fradi-fiesztát, a feldúlt DVTK nem hibázhat

m4sport.hu
A három dobogós kiléte már megvan az OTP Bank Ligában, a Honvéd pedig végleg megpecsételheti hátul az MTK és a Gyirmót sorsát. Folytatódik a Kecskemét–DVTK különmeccs!

Az OTP Bank Liga 32. fordulója következik, így már korábban is biztossá vált a legtöbb pontos helyezés, valamint csapatsors a nyári európai kupaszezont, illetve a jövő évet illetően:

Már két körrel ezelőtt eldőlt, hogy a Ferencváros sorozatban negyedik bajnoki címét szerezte, így ismét indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében.Amit eddig is sejteni lehetett, mára matematikai valósággá vált: a Fradi mögött a Kisvárda és a Puskás Akadémia végez majd a dobogón, így biztosan indulhat mindkét együttes az Európa Konferencia-liga selejtezőjében. A felcsútiak másodszor, a szabolcsiak először jutottak ki a nemzetközi porondra.

Ami a negyedik helyet illeti, az akkor érhet Kl-selejtezőt, ha a szerdai kupadöntőt – melyre már több mint húszezer jegy kelt el – Ferencváros nyeri. Ebben a miniversenyben a Fehérvár áll legjobban, amely pont két kihívójával találkozik az utolsó két mérkőzésen, a Pakssal szemben négy, az Újpest előtt hat pont az előny. Michael Boris csapatának elsősorban a második mérkőzés lesz sorsdöntő: ha azt megnyeri, biztosan megvan a negyedik hely, előtte pedig szurkolhat a Fradinak a Puskás Arénában.

A huszáros gyirmóti hajrának köszönhetően még egyik kieső kiléte sem biztos, így is rendkívül minimális esélye az MTK-nak és a Gyirmótnak a bennmaradásra – ezzel arányosan a Honvédot csak egy hajszál választja el a felsóhajtástól, a Debrecen és a Mezőkövesd pedig már a hétközi fordulóban megmenekült. Amennyiben a kispesti együttes szombaton megveri a Kövesdet, biztosan NB I-es jövőre is. Ne feledjük, a piros-feketék egy évvel ezelőtt is az utolsó előtti fordulóban harcolták ki a bennmaradást, akkor Budafokon nyertek 1–0-ra. Ugyanakkor a Mezőkövesd elleni hazai mérlegük kimondottan rossz – ősszel úgy kaptak ki 3–2-re, hogy több mint hetven percet emberelőnyben játszottak –, ráadásul nem számíthatnak házi gólkirályukra, Nenad Lukicsra, aki a Fehérvár ellen összegyűjtötte ötödik sárga lapját.

Az MTK-nak nincs könnyű dolga, mielőtt a Debrecent fogadja, az örömünnepre készülődő Groupama Arénában is nyernie kéne. A kék-fehérek ugyan ebben a szezonban még nem szenvedtek vereséget a Ferencvárostól, az első két körben elért döntetlen semmire nem lenne elég: az MTK-nak és a Gyirmótnak is hat pontot kell szereznie az utolsó két fordulóban, ha benn akar maradni az élvonalban. Ráadásul még Csertői Aurél csapatára is vár egy FTC elleni találkozó, előtte pedig idegenben kellene a ZTE-t lenyomni. Mindeközben izgulni kell, hogy a kispestiek egyetlen pontot se szerezzenek – azaz az MTK-nak még egy iksz belefér Hidiéktől.

A bennmaradáshoz az MTK-nak kellene lenyomnia a Fradit (fotó: MTI/Illyés Tibor).

Annál izgalmasabb a másodosztályban a feljutásért folytatott harc – a bajnoki cím viszont már eldőlt, a Vasas biztosan első helyezettként, négy év után tér vissza az élvonalba. A második feljutó helyre most a Kecskemét pályázhat leginkább, de matematikailag ezen a hétvégén még nem biztosíthatja be az osztályváltást. A lila-fehérek, és legfőbb riválisuk a Diósgyőr is hazai meccset játszik, előbbi a Tiszakécske, utóbbi a Soroksár ellen.

A DVTK háza táján továbbra is áll a bál, Dragan Vukmir az öltöző kiegyenesítése érdekében kitette a keretből Molnár Gábort és Horváth Zoltánt. A miskolciak hátránya három pont Szabó István csapatával szemben, viszont a gólkülönbségük is lényegesen rosszabb, mint a kecskemétieké, így legalább két botlásra van szükségük a riválistól, miközben ők hibátlanul teljesítenek. Látva a társaságok állapotát, mindkettőt nehéz elképzelni.

A KTE újabb lépést tehet az élvonal felé (fotó: Facebook/Kecskeméti TE).

Hétvégén az OTP Bank Liga valamennyi mérkőzését, hétfő este pedig a DVTK–Soroksár mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ádám Martint legfeljebb a Bika állíthatja meg? – Hétközi hősök
A 31. fordulóra szinte minden lényegi kérdés eldőlt az OTP Bank Ligában, a Gyirmót Real Madrid-jellegű kötéltánca azonban még a kiesés szempontjából hagyott kérdőjeleket. A Bika keményen szerelte a Puskás Akadémia középpályását, Ádám Martin pedig negyven éve nem látott góláradatnál jár.
Hétvégi hősök
Dragan Vukmir megindokolta Molnárék száműzését
Mint arról beszámoltunk, a Diósgyőri VTK első csapatától az NB III-as együtteshez vezényelte át a miskolciak két támadóját, Horváth Zoltánt és Molnár Gábort. Az együttes vezetőedzője, Dragan Vukmir a DVTK hivatalos oldalán indokolta meg a döntést.
Magyar futball