Musorujsag
Élő Eredmények

Révész Attila kemény kritikája az MLSZ-nek: Ez egy szélmalomharc, ebben én nem veszek részt

m4sport.hu
Az NB I ezüstérmére hajtó Kisvárda sportigazgatója a hétvégén fiesztára készül, de elvesztette a motivációját, a történelmi siker után távozik a klubtól.

A Kisvárda már egy héttel ezelőtt klubtörténeti sikert ért el azzal, hogy bebiztosította dobogós helyezését és ezzel első nemzetközi kupaindulását. Az OTP Bank Liga hétvégi, 32. fordulójában a Paks 1–0-s legyőzésével pedig az ezüstéremért is hatalmas lépést tettek: a zárófordulóban vasárnap a Zalaegerszeget fogadják és már egy pont megszerzésével szinte biztosan a második helyen végeznek a bajnok Ferencváros mögött.

A Paks elleni győzelmet követően az M4 Sportnak nyilatkozó Révész Attila Sportigazgató elárulta, a szezonzáró hétvégén nagy ünneplésre készülnek.

„Ha a következő mérkőzést is sikerül megnyernünk, elértük a vágyamat, a 16 győzelmet. Ha ezt teljesítjük, igazán boldog leszek. A következő hazai mérkőzésen egy igazi fiesztával szeretnénk megörvendeztetni a szimpatizánsainkat” – jelentette ki.

A Kisvárda a 2014/2015-ös szezonban még az NB III Keleti csoportjában szerepelt, majd három másodosztályú év után feljutottak az NB I-be, és azóta is folyamatosan lépdelnek előre, sorrendben egy 9., egy 8., egy 5., idén pedig egy dobogós helyezés szerepel már a csapat neve mellet.

A győztes kisvárdai csapat tagjai ünneplik, hogy bebiztosították a klubtörténet első nemzetközi kupaszereplését
(MTI/Czeglédi Zsolt).

„Ez egy 2011-ben elkezdett folyamat, amikor egy kis vidéki egyesület, egyetlen labdarúgópályával elindított egy sikerszériát. Sokkal könnyebb egy ilyen összetartó, kis közösségben, lokálpatriótákkal rendelkező együttesből jó közösséget és sikercsapatot kovácsolni, természetesen nem elvéve az érdemeket a nagyobb kluboktól. Ez a szellemiség végig jelen volt az NB III-as, NB II-es és a mostani időszakban is.”

A jövő azonban sok kérdést tartogat Kisvárdán, főleg Révész Attila sorsát illetően, aki ismét megerősítette távozását: a következő szezontól új feladatokat keres magának.

„Ebbe nagyon belefáradtam, az az igazság, már nincs meg a motivációm” – kezdte válaszát, amikor a jövőjéről kérdeztük.

„Ez sok mindenről szól, elsősorban – ezt nagyon sokszor hangoztattam –, az MLSZ szakemberei félreinformálják a médiát és a közvéleményt. Hoznak szabályokat, de nincs alátámasztva sem szakmailag, sem a kommunikációt illetően.”

„A fele sem igaz, amit ők mondanak, ez később fog igazán visszaütni” – tette hozzá.

(fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ismét kitért az MLSZ új fiatalszabályára, amely a következő szezontól körülbelül 300 millió forintos összeggel jutalmazza a magyar fiatalokat pályára küldő NB I-es csapatokat. A felételekről itt írtunk korábban.

Révész úgy véli, az egyik szezonról a másikra bevezetésre kerülő szabály és annak bizonyos feltételei torzítják a versenyegyenlőséget. Révész ezúttal azt emelte ki, hiába nevelnek az akadémián nem magyar születésű fiatalokat, a beépítésükkel nem tehetnek szert a szóban forgó támogatásra.

„Ez a mesterkélt [fiatal]szabály bizonyos csapatok ellen van, többek között ellenünk is.”

„Ugyanis, aki a mi akadémiánkon már 6-7 éve szerepel, és adott esetben már felépítenénk, de nincs meg a magyar állampolgársága, nem kapja meg a lehetőséget, mert nem játszhat, holott az eddig Magyarországon is érvényben lévő UEFA-szabály őket is hazai játékosnak minősíti.”

„Halljuk az MLSZ kritikáját, hogy a környező országokban mennyi fiatal játszik. Azt elfelejtik hozzátenni, hogy például Salzburgban 12 fiatalból 10 külföldi, nálunk nem játszhat a külföldi. Tehát versenyhátrányban vagyunk. Azt is elfelejtik hozzátenni, hogy 7573 labdarúgóból választhat a 10 akadémia játékost, Madridnak az egyik kerületében több igazolt labdarúgó van. Ezeket az információkat sajnos nem osztják meg, nincsenek felkészülve, nincsenek tájékozódva. Azt gondolom, ez egy szélmalomharc, nekem ebben nem kell részt venni, aki gondolja, csinálja. A következő szezontól más feladatot kell találnom.”

Hol? Adódik a kérdés, de ezt egyelőre homály fedi:

„A bajnokság után meglátjuk, mi lesz” – zárta az interjút egy rövid válasszal.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Paksi győzelmével nagy lépést tett az ezüstérem felé a Kisvárda
Az OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójában az európai kupaszereplését már korábban biztosító Kisvárda Driton Camaj góljával 1-0-ra nyert a Paks otthonában, így a már bajnok Ferencváros mögött a tabella második helyén áll 2 ponttal megelőzve a dobogó legalsó fokán álló Puskás Akadémiát.
OTP Bank Liga