A Kecskemét az első pillanattól fölényben futballozott, több helyzetet is kialakított, de az első 25 percben nem talált a kapuba. Nem úgy az azt követő pillanatokban, amikor rövid időn belül kétszer is mattolta a vendégcsapat Verpecz Istvánt, előbb a gólkirályi címre aspiráló, de nyártól már DVTK-játékos Lukács Dániel talált be, majd Tóth Barna lőtt szépségdíjas gólt.
A fordulás után rákapcsolt a hátrányban futballozó Haladás, egyáltalán nem volt váratlan Tóth Milán szépítő gólja, s ezt követően is közel volt a szombathelyi egyenlítés. Mégis a KTE csapatának sikerült lezárni a találkozót, egy szöglet után Szalai Gábor fejelt a hálóba, eldöntve ezzel végleg a három pont sorsát.
Sikerével a kecskeméti együttes gyakorlatilag feljutott az élvonalba, a Diósgyőrnek csupán matematikai esélye van befogni a lila-fehéreket. A KTE 2015 után szerepelhet ismét az élvonalban, akkor anyagi okok miatt kizárták a csapatot, s csak a megyei első osztályban indulhatott. A lila-fehérek jelenleg hat ponttal előzik meg a hétfőn pályára lépő Diósgyőrt, amely ha pontokat veszít a hátralévő két meccsén, akkor matematikailag is biztossá válik a Kecskemét élvonalbeli szereplése. A feljutásért vívott harc ugyanakkor jószerivel eldőltnek tekinthető, mert a DVTK pontszámban már csak utolérheti riválisát, amelynek viszont 18-cal jobb a gólkülönbsége.
Mérkőzés utáni értékelések:
A Merkantil Bank Liga délutáni mérkőzésein a Vasas kiütéses győzelmet aratott, így megdöntötte az egycsoportos NB II pontrekordját. Győzelmével életben maradt a Szolnok és a III. Kerület, s megmenekült a Szentlőrinc, a Dorog és a Budafok is. Részletek ITT!
Merkantil Bank Liga, 37. forduló
Szombathelyi Haladás–Kecskeméti TE 1–3 (0–2)
Gólszerző: Tóth M. (59.), ill. Lukács D. (26.), Tóth B. (29.), Szalai (69.)
Tabella:
