Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Bognár György aláírt az MTK-hoz, ő lett a klub új szakmai igazgatója

Hivatalos: Bognár György aláírt az MTK-hoz, ő lett a klub új szakmai igazgatója

m4sport.hu
A labdarúgó NB I-ből kieső MTK Budapest a hivatalos honlapján bejelentette Bognár György érkezését.

 

„Bognár György szakmai igazgatóként érkezik majd az MTK-hoz, átfogó feladatköre részeként ő felügyeli majd a felnőtt csapatnál, az NB III-as és az U19-es együttesnél folyó szakmai munkát is” – olvasható a kék-fehérek hivatalos tájékoztatásában.

Az MTK a közleményében megemlíti, hogy az eddig NB III-as együttest irányító legenda, Kanta József csatlakozik a felnőttcsapat mellett dolgozó stábhoz – mint a kommünikéből kiderül, egyelőre még nem tudni, hogyan is néz majd ki pontosan az MTK Budapest szakmai stábja.

Az biztos, hogy az eddig megbízottként a felnőtteknél tevékenykedő Horváth lesz majd Kanta utódja az NB III-as alakulatnál, miután az MTK hosszabbított a szakemberrel.

„ A felnőtt együttes mellett dolgozó szakmai stábról folynak az egyeztetések, hamarosan véglegessé válik a névsor” – írja az mtkbudapest.hu

Zakor Sándor, a budapesti egyesület tulajdonosa elmondta, szeretné, ha a csapat az eredmények mellett a látványos játékra is törekedne.

„Bognár György MTK-kötődése közismert, így biztos vagyok abban, hogy leendő szakmai igazgatónk számára a most induló közös munka is több egyszerű feladatnál. Intenzív, mélyreható egyeztetéseket folytattunk, és most jött el az a pillanat, amikor mindkét fél úgy érezte, együtt kell tennünk a klub felemelkedéséért. Döntésemben az is szerepet játszott, hogy sosem rejtettem véka alá, hogy szeretném, ha az eredmények mellett a csapatunk látványos futballra is törekedne. Akadtak periódusok, amikor voltak ilyen irányú törekvéseink a pályán, de az elmúlt időszakban sajnos az eredménytelenség mellett ezen a téren is komoly hiányérzetünk lehetett. Bognár György személyiségét, futballról alkotott nézeteit ismerve joggal bízhatunk abban, hogy a csapat közönségszórakoztató futballra is törekszik majd a lehető legjobb eredmények elérése mellett. Az elmúlt időszakban egész sor történet bizonyítja, hogy remekül segíti a játékosok fejlődését is, kihozza belőlük a maximumot, elég csak Hahn János és Ádám Martin gólkirályi címét, valamint Bognár István rendkívül eredményes előkészítő játékát megemlíteni.” 

Bognár György 2020 szeptemberében lett a Paksi FC vezetőedzője, irányításával az alakulat az első szezonjában a negyedik helyen zárt, míg a vasárnap véget ért 2021–2022-es kiírást a hatodik pozícióban fejezte be.

Borítókép: Ekkor még nem sejtették, hogy a közös munka októberig tart (fotó: mtkbudapest.hu).

További tartalmak