Musorujsag
Élő Eredmények
×

Ádám Martin, az év játékosa: Biztos van nálam ügyesebb játékos az NB I-ben, de most én kaptam ezt a díjat

m4sport.hu
A RangAdó díjátadón az elmúlt szezon legjobb játékosának választott és az NB I. gólkirálynak járó címet is átvevő Ádám Martin már a nyári felkészülési időszakban érezte, hogy „rendben lesz” a most véget ért szezon, arra azonban ő sem számított, hogy ennyire.

A Paks támadója a csapatnak és a klub vezetőségének is köszönetet mondott a díjakért, kiemelte továbbá a családját, amely minden mérkőzésre elkísérte a szezonban. Elmondta, végig érezte Bognár György vezetőedző bizalmát, próbálta ezt meghálálni. „Gondoltam, hogy ha folyamatosan játszom, akkor jönni fognak a gólok, de arra nem számítottam, hogy ilyen sok összegyűlik a végére” – mondta a 27 éves támadó, aki 31 találattal végzett az OTP Bank Liga góllövőlistájának élén.

Elárulta, nem ez volt ugyan a legfőbb szempont, de egy idő után már fókuszált a gólrekordra.

„Próbáltam szakaszosan gondolkodni, előbb Tököli Attila 28, aztán Nyilasi Tibor 30 gólos rekordját szerettem volna megdönteni, ezáltal segíteni a csapatot is. De nem szoktam túlgondolni a dolgokat, úgy vélem, hogy mindig a csapat az első, ha felmegyek a pályára, nem azon gondolkodom, hogy nekem kell rúgnom az összes gólt. Első a csapat, aztán utána jönnek az egyéni érdekek.”

A paksi körülmények szerinte kedvezőek ahhoz, hogy egy futballista ki tudjon teljesedni, valamint a közösség is kiváló. A csapattársak közül sokat köszönhet Böde Dánielnek, akivel remekül kiegészítik egymást annak ellenére, hogy hasonló típusú játékosok. „A pályán kívül is jó a kapcsolatunk, sokat köszönhetek neki, mondjuk nem a szavak embere, inkább tettekkel próbál segíteni.”

fotó: MLSZ/Balogh Dávid

Abban, hogy a gólkirályi cím mellett a szezon legjobbjának járó díjat is bezsebelte, szerinte nagy szerepe van annak, hogy a gólok számának növekedésével az önbizalma is megnőtt.

„Voltak ugyan gyengébb meccseim, de még ezeken is sikerült a hálóba találni, szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt tudtam nyújtani. Biztos van nálam ügyesebb játékos az NB I-ben, de most én kaptam ezt a díjat, nagyon örülök neki. Próbáltam mindig száz százalékot nyújtani, a mentalitásommal soha nem volt probléma, mindig odateszem magam.”

Ádám Martin a szerbek és az északírek elleni felkészülési mérkőzésen a válogatottban is bemutatkozott, elmondása szerint egyből érezte, hogy ez „teljesen más szint, mint egy NB I-es bajnoki”, és még csak most jönnek a tétmérkőzések, ezért a márciusi válogatott összetartás óta külön is sokat dolgozott, leginkább állóképességben akart fejlődni. A Paksról valószínűleg távozó csatár egyelőre nem tudja, hol folytatja, az álma továbbra is az angol másodosztály, de most elsősorban a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre fókuszál. „A következő cél az, hogy a válogatottban minél több lehetőséget kapjak. Bármennyi percet is kapok, szeretném a maximumot kihozni belőle, a közeljövőt pedig majd utána meglátjuk.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Dibusztól Ádámig és egy értékteremtő vezetőedző – az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonjának álomcsapata
Hétvégén véget ért az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonja, bő kéthónapos szünet következik a magyar élvonalbeli klubfutballban. A bajnokság szerencsére bővelkedett a kiváló teljesítményekben, az m4sport.hu szerkesztősége pedig összeállította azt a tizenegyet (illetve a mellé dukáló edzőt), amelyet a legjobbnak ítélt az idényben. A bőség zavarát jól példázza, hogy Kenan Kodro, Nenad Lukics és Nagy Zsolt is kimaradt az összeállításból.
Magyar futball