Musorujsag
Élő Eredmények
×

Német élcsapat szerződtetné a MOL Fehérvár magyar tehetségét

m4sport.hu
A MOL Fehérvár a hivatalos honlapján árulta el: ha minden a tervek szerint alakul, akkor az utánpótláscsapat egyik legnagyobb tehetsége, Szép Márton hamarosan a Bundesligába szerződik.

 

Simek Péter, a Fehérvár utánpótlásának szakmai igazgatója betekintést engedett a várható transzfer hátterébe: a 14 esztendős Szép Márton jelenleg is folyamatosan kiutazik Németországba, ahol a Bayer Leverkusen edzésein vesz részt.

„Szép Marci a korosztálya egyik legnagyobb tehetsége. Olyan csatár, akinek olyan képességei vannak, amiket tanítani nem nagyon lehet, mint például a góllövés, nagyon jó százalékban használja ki a lehetőségeit, illetve a mentalitása elképesztően jó. Öröm, hogy itt van nálunk és bízunk benne, hogy sokat hallunk még róla” – mondta el Simek, hozzátéve, hogy tudomása szerint a támadót már akkor is meg akarta szerezni a német élcsapat, amikor még Győrben játszott.

Mivel a Bundesliga szabályai szerint 16 év alatt nem igazolhatnak a klubok, ezért Szép 2022 januárjában a székesfehérváriakhoz került, az együttes pedig minden segítséget megad a fiatal tehetségnek ahhoz, hogy 2023 júliusában – ahogy betölti a 16. életévét – a Leverkusenhez igazolhasson.

„Marci csak jövő júliusban lesz 16 éves, így a Leverkusen azt kérte, hogy addig is kimehessen edzeni, ezért is választott egyébként minket Marci. A megállapodásunk az volt, hogy a németek küldik a meghívót, ha látni szeretnék, ennek eleget is teszünk folyamatosan.”

Szép Márton elárulta: három-négy havonta megy ki egy hétre a németekhez.

„Jártak a meccseimre, figyelni kezdtek, aztán kimentem egy hétre Németországba, ezzel kezdődött a dolog. Három-négy havonta meg szoktak hívni egy hétre, ott edzéseken és felmérőkön vesz részt, mondhatni, ezek ilyen ismerkedős hetek szoktak lenni. Az elején nagyon furcsa volt, nem is akartam elhinni, hogy a Leverkusen keresett meg, de így negyedik alkalommal már olyan, mintha szinte hazamennék.  A klub, a stábtagok és a vezetőség is sokat segít nekem Fehérváron. Sokat fejlődtem a befejezésekben és a góllövésben, a labdákat jobban megtartom és jobb a csapatjátékom is.”

A FEHÉRVÁR VIDEÓJÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

A Bayer Leverkusen a 2021–2022-es szezont a harmadik helyen zárta a Bundesligában, így elindulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

 

További tartalmak