Musorujsag
Élő Eredmények
×

„A jelenlegi keret nem alkalmas az NB I-re" – a KTE sportigazgatója is megerősítette a gólkirály távozását

„A jelenlegi keret nem alkalmas az NB I-re" – a KTE sportigazgatója is megerősítette a gólkirály távozását

m4sport.hu
Az élvonalba frissen feljutott Kecskeméti TE sportigazgatója, Tóth Ákos volt az M4 Sporthíradójának vendége, aki a játékoskeret változásáról, légiósok esetleges érkezéséről és a 25 góllal záró Lukács Dániel sorsáról is beszélt.

„Egy éve ilyenkor még azt gondoltam, lesz még egy nyugodt nyarunk, ahol a jól összerakott NB II-es csapaton kicsit igazítunk – kezdte az M4 Sporthíradójában Tóth Ákos, a Kecskemét sportigazgatója. – Ehhez képest folyamatosan csörög a telefonom, minden menedzser próbálja eladni a portékáját. A jelenlegi keret nem alkalmas az NB I-re, elkezdtük már a tárgyalásokat, amint hivatalos lesz, folyamatosan jelentjük be a szerzeményeket.”

A KTE egyelőre nem jelentett be új igazolást, viszont szerződést hosszabbított a csapatkapitánnyal, Vágó Leventével. Bartha László, Gál Szabolcs, Kis Balázs és Szabó László kontraktusuk lejártával biztosan távoznak, de a sportigazgató bejelentette: a Diósgyőrrel télen előszerződést aláíró gólkirály, a 25 góllal záró Lukács Dániel sem Kecskeméten folytatja.

„Próbálkoztunk, de sajnos nem tudjuk megtartani – mondta Tóth Ákos Lukácsról. – Mindenképpen sportemberi nagyságát mutatta, hogy tavasszal mindent beleadott, folyamatosan rugdosta a gólokat, amellyel hozzásegített minket a feljutáshoz. Remélem, tudunk még együtt dolgozni vele Kecskeméten.”

Tóth Ákos elmondta, alapvetően magyar játékosokkal képzelik el az NB I-es szereplést, de valószínűleg nem találnak majd elegendő szabad futballistát a keret feltöltéséhez, így egy-két légióst is igazolnak. Emellett folyamatosak az egyeztetések a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékeseivel, annak érdekében, hogy Kecskeméten, a Széktói Stadionban rendezhessék a hazai bajnokikat.

A Kecskemétet 2015-ben az MLSZ a megyei első osztályba sorolta, innen sikerült hét év alatt visszatérni az élvonalba. A lila-fehérek – a három évvel ezelőtti Kaposvárhoz hasonlóan – átugrották az NB II-t, a harmadosztályú feljutás után egy évvel a második vonalat is kipipálták.

Borítókép: kecskemetite.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A győri hátvéd bocsánatot kért ferencvárosi ellenfelétől a fenékbe rúgásért
Mint arról beszámoltunk, nem mindennapi jelenetek játszódtak le a női labdarúgó NB I bajnoki döntőjében: az ETO–FTC összecsapás ráadásában Kovács Laura nemes egyszerűséggel hátsón billentette Demeter Rékát, amiért villant is a piros lap. A történtek után a győri hátvéd elnézést kért ferencvárosi ellenfelétől.
Magyar futball
Révész Attila a meglepő fordulatok mestere: interjún jelentett be edzőváltást agykutató tervei előtt
A Kisvárda labdarúgócsapatának sportigazgatója már a szezon végén éreztette, hogy a magyar labdarúgás közegéből elege van, várhatóan <a href="https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2022/05/31/revesz-attila-julius-elsejetol-valtozas-lesz-kisvardan-addig-mindent-megteszek-a-klubert-onnantol-nagy-mertekben-visszaveszek" rel="noopener" target="_blank">nem irányítja tovább</a> a klubot. Ahogyan fogalmazott: "nagy mértékben visszaveszek". Szerdán a Nemzeti Sportnak adott interjúban fejtette ki, mily módon kíván visszavenni, de előtte egészen sajátos módszerrel oldotta meg a várdai edzőkérdést.
OTP Bank Liga